Anita Gayn - Senkinek sem kellesz!

Emily, a kissé különc lány kénytelen az apjához, és annak új családjához költözni. Nyolc évnyi távollét után beilleszkedni nem is olyan könnyű feladat számára, főleg, miután gyerekkori barátja, Matt mindent megtesz azért, hogy Emily ne érezhesse jól magát…

„– Szerettem volna bocsánatot kérni tőled.

– Tényleg? – kérdeztem kicsit hitetlenkedve. – Pontosan miért is?

Kinyitotta az ajtót.

– Ezért! – vágta rá, és egy hirtelen mozdulattal belökött a kis helyiségbe. Mire egyet pisloghattam volna, rám csapta az ajtót. Teljes sötétség borult rám. Rájöttem, milyen naiv hülye vagyok.

– Ez nem vicces, Matt! – Hallottam az ajtózár kattanását. – Engedj ki!

Gonosz nevetést hallatott. Nyeltem egyet, hogy elnyomjam a rám törő pánikot.

– Kérlek, Matt, engedj ki! – ismételtem. Nagyon nem bírom a sötét helyeket.

– Tegnap azt kérdezted, hogy mit akarok, igaz? – hallottam a hangját. – Most ott vagy, ahol akarom!”

Egyszerűen imádtam. Két kisgyerek, akik a családi problémák elől menekülve találnak egymásra és örök barátságot fogadnak. Emily szülei állandóan veszekednek és őt hibáztatják a gondjaik miatt. Matt pedig az örökbefogadás nehézségeivel küzd. Egy napon Emily édesanyja úgy dönt, hogy elhagyja férjét, és lányát is magával viszi, elválasztva őt legjobb barátjától. Évekkel később a sors újra összehozza őket. Emily rákényszerül, hogy visszaköltözzön apjához és új családjához. A lány azt gondolja, hogy újra barátok lehetnek Mattel, de téved. A fiú úgy érzi, hogy Emily évekkel ezelőtt elárulta őt, nem tud megbocsájtani neki, ezért az iskolában kegyetlenül bánik vele. Emily ezek után úgy érzi, hogy senkinek sem kell, hiszen anyja szó nélkül lelépett új barátjához, apja alig kereste a külön töltött évek alatt, és már Matt sem az az ember, akire gyermekként emlékezett.

A főhősnőnknek határozott és erős egyénisége van. A sok szenvedéstől, amit élete során átélt egy falat épített maga köré, és csak nagyon nehezen enged fel. Érdekes, hogy magát milyen negatívnak látja, miközben körülötte szinte mindenki szereti és tiszteli őt. Tetszett, ahogy a gyerekekkel bánt, miközben bébiszitterként dolgozott a Knight házban. Határozott fellépése és szigora ellenére a gyerekek imádták őt. A takarítás mániáját viccesnek találtam. :) Emilyben azt szerettem meg a legjobban, hogy- nehéz élete ellenére - a kislány, aki Matt legjobb barátjaként volt, soha nem tűnt el belőle, akárhogy is próbálta ezt letagadni. Soha nem vesztette el a reményt, hogy megtalálja azt a kisfiút, akit gyermekként ismert. 

" -Belefáradtam ebbe! Egész idáig szerettelektéged. Tudom, ez nem sokat számít neked, de egész életemben nem szerettem senkit nálad jobban. Minden nap gondoltam rád, a régi barátságunkra, de most már nem szívesen gondolok erre. Megértettem, hogy megváltoztál és megértettem, hogy hiba volt felkeresnem téged, amikor visszajöttem. Megígérem, többet nem zavarlak, visszaadom a hajós képedet, nem megyek a házatokba, még csak rád sem fogok nézni, csak hagyj békén, kérlek! Hagyd meg nekem, csak az emlékeket, neakard, hogy akárhányszor a régmúlt időkre gondolok, a te egyik mostani bunkóságod árnyékolja be az álmodozásaim! Én tényleg nem akartam ártani neked, mikor idejöttem, nem is akartam jönni és a tanév végén elmegyek. Már nem olyan sok idő, csak ennyit bírj ki, légy szíves!

- Én is szerettelek, Emily. Jobban, mint bárki mást" 

Emily karaktere sokat fejlődött a történet során. A kezdeti nehézségek és előítéletei féltestvérével, Dorothyval szemben hamar elpárolognak. Az iskolában is nehezen illeszkedik be, de Szöszivel való barátsága segít ebben. 

Matt karaktere is a szívemhez nőtt. Tetszett, hogy nem egy tipikus szépfiú, és a személyisége az, ami miatt Emily annyira szerette őt. Néha azonban haragudtam rá a viselkedése miatt, főleg a könyv elején. 

Legjobban azonban a visszamlékezős részek tetszettek. Két ártatlan gyermek, akik mit sem tudnak arról, ami körülöttük zalik. Hátrahagyják problémáikat és feltétel nélküli örök barátságot fogadnak. Ez a barátság aztán éveken keresztül kitart, és a két főszereplő szépen lassan újra egymásra talál.

"- Már megint bőgsz, Árulkodós! – Gyorsan a hátam mögé rejtettem a macit.

- Cicát nem kaphatod meg!

- Milyen cicát? Az egy medve.

- Cica – ráztam a fejem. Kicsit arrébb lökött és elszedte a macim. Magasra tartva alaposan

megvizsgálta.

- De hülye vagy! Ez egy medve!

- Add vissza! Cica! – nekiugrottam a fiúnak és ütni kezdtem a mellkasát. Csak nevetett és nem adta

vissza.

- Addig nem adom vissza, amíg nem mondod, hogy medve! – csúfolódott.

- Medve – bólintottam mindent tudón –, de Cica is. Add vissza, mert megmondalak az anyukádnak!

- Árulkodós, bőgőmasina vagy! Ez egyáltalán nem cica, és ő nem az anyukám. Az én anyukám

meghalt!

- Akkor az ki? – kérdeztem gyermeki kíváncsisággal és a kerítésre mutattam, ami mögött a házuk volt.

- A nevelőanyukám, intézetből hoztak ki. – Hirtelen már nem is érdekelt a macim.

- Mi az az intézet?

- Ott vannak, azok a gyerekek, akik senkinek sem kellenek. Akárki hazaviheti őket.

- Szegények – ámultam el. – Sokan vannak ott?

- Igen, vannak már egészen nagy gyerekek is, azok nagyon kötekedősek, de én megvédtem magam.

Elvertem még Tommyt is, pedig ő már tizenegy éves.

Hirtelen nagyot nőtt a szememben ez a fiú. Elverni egy nagy gyereket, nem semmi, biztos nagyon

erős. Már akkor rajongani kezdtem érte. Részletesen elmesélte, hogyan vert a kissrác gyomrába. A

macim használta próbababának, nekivágta a fatörzsnek, ütötte és cibálta.

- Ne bántsd Cicát! – kértem. – Ő nem rossz!

- Hányszor mondjam neked, Árulkodós? Ez egy medve.

- Tudom, hogy medve, de Cica is. Te is fiú vagy, meg Matt is – magyaráztam, hogy értse már meg

végre.

- Ez a neve? – nevetett ki Matt. – Te tényleg kis hülye vagy még. A Cica nem való egy medvének.

Legyen inkább Teddy.

- Cica! – téptem ki akaratosan a kezéből. "

 A könyv  nem éppen happy enddel végződik... De nem kell aggódni, mert van folytatás is a Szükségem van rád címmel. 

Értékelés: 5/5*