Gayle Forman - Hová tűntél

Három év telt el azóta, hogy Mia eltűnt Adam életéből. És Adam három éve nem tudja pontosan, hogy miért. 
Amikor útjuk egy éjszaka erejéig keresztezi egymást New Yorkban, Adam végre felteheti Miának a kérdéseket, amelyek azóta is gyötrik. De vajon ez a néhány óra ebben a varázslatos városban elég-e arra, hogy maguk mögött hagyják a múltat? Vajon van-e esély az újrakezdésre mindazok után, ami velük történt?

A történet folytatódik. Ráadásul 3 év után. Valószínűleg eléggé felületesen olvastam el a fülszöveget, mivel kimaradt számomra, hogy 3 év telt el a baleset óta. De azért pát oldal után belenyugodtam. Tehát ezt a történetet Adam szemszögéből olvashatjuk. Maga a stílus ugyanaz: a jelenben kezdünk, de többször vissza-visszaugrunk a múltba, hogy megtudjuk mi történt azóta. Hogy miért olyan magányos Adam? Hogy miért távolodott el a bandától? És ami a legfontosabb, hová tűnt Mia? 

Az elején nagyon haragudtam Miára, amiért elhagyta Adamot. A fiú teljesen kikészült, 1 évig szinte ki sem mozdult otthonról. Aztán a dühét és a magányt dalszövegírásba fojtotta, visszatért a bandához, és igazán nagy rocksztárok lettek. De már semmi sem volt a régi... A bandával elhidegültek egymástól, a magány teljesen felemésztette, antidepresszánsokat szedett, és új barátnője szinte semmiben sem hasonlított a régire... Szóval ez Adam új élete. Adam élete a baleset után. Adam élete Mia nélkül. Aztán egy napon találkozik újra a lánnyal, és együtt töltenek egy éjszakát New Yorkban. És minden kiderül. Beleláthatunk Mia fejében. Hogy mit érez nap, mint nap, amit a családja nélkül él meg. Hogy miért ment el, és hogy milyen a mostani élete. Ennél a pontnál már nem haragudtam rá. Megértettem. És csak egy dologra vágytam: hogy jöjjenek már össze: szinte teljesen a könyv végéig nem lehetett tudni, hogy mi lesz: búcsú vagy újrakezdés.

Ez a könyv is, akárcsak az előző tökéletesre sikeredett (legalább is számomra), és ez a történet is csak egy nap leforgása alatt zajlik. De ezalatt az egy nap alatt teljesen átformálódnak a karakterek, és minden, ami az elmúlt 3 évben sötétben volt, most napvilágra kerül. Nagyon szerettem belelátni Adam fejébe. Az előző kötetben, Mia leírásai alapján is sokat megtudtunk róla, de azért ez mégis teljesen más volt. Megtudni a valós érzelmeit. Hogy milyen volt a baleset után Miával. Hogy, érezte, el fogja hagyni, de reménykedett. Hogy 3 év eltelt, de mégis beleremegett abba, amikor újra láthatta. És igen: Mia családjának elvesztése számára is hatalmas veszteség volt. És nem csak azért, mert általuk Miát is elvesztette, hanem azért mert egy kicsit az ő családja is voltak...

 Ez a könyv is nagy hatással volt rám, mindenképpen a legjobbak közé sorolom. Azért örülök neki, hogy a tragikus kezdet egy kis boldogsággal végződik, hogy a legrosszabb dologból sikerült kihozni a legjobbat. Mia és Adam számomra a tökéletes pár, szeretem a zene iránti rajongásukat, hogy mennyire különbözők, mégis mennyi mindenben hasonlítanak, és hogy három év eltelte után is ott tudták folytatni,a hol abbahagyták :) 

Kedvenc idézet: 

"Mindennél jobban szeretném, nem megragadni vagy megcsókolni, vagy ordítani vele, hanem egyszerűen megérinteni az előadástól kipirult arcát. Át akarom lépni a távolságot, ami elválaszt bennünket, és amit most centikben lehet mérni – nem mérföldekben, nem kontinensekben, nem években –, és egyetlen kérges ujjamat az arcához vinni. Meg akarom érinteni, hogy biztos lehessek benne, ez most valóban ő, nem pedig egyike azoknak a rémálmoknak, amik akkoriban gyötörtek, miután elutazott. Olyankor éppen ilyen világosan láttam őt: már készültem, hogy megcsókoljam vagy hogy magamhoz vonjam, és utána felébredtem úgy, hogy Mia már megint kicsusszant a kezem közül.
De most sem érinthetem meg. Ezt az előjogomat már visszavonták. Akaratom ellenére ugyan, de akkor sincs már meg."

Értékelés: 5/5