Beth Revis - Túl a végtelenen

Mi kell ahhoz, hogy valaki életben maradhasson egy hazugsággal teli űrhajó fedélzetén? A tizenéves Amyt lefagyasztották, hogy az Isten Útja űrhajó fedélzetén évszázados út után eljuthasson egy távoli csillag bolygójára. A fiatal lánynak mindenről le kellett mondania. Hátrahagyta a fiúját, a barátait és az egész bolygóját, hogy a szüleivel együtt a Csillagközi Életbárka Program résztvevője lehessen. Azzal a szilárd meggyőződéssel merültek el a fagyasztómedence dermesztő folyadékában, hogy három évszázad múlva egy új bolygón, a Centauri Földjén ébresztik fel a családot. Mielőtt azonban az Isten Útja célba érhetett volna, valami történt a lefagyasztott testeket őrző raktárban. Valaki titokzatos módon hozzányúlt a negyvenkettedik számú fagyasztótartályhoz és Amy kis híján meghalt, amikor erőszakosan kirángatták fagyott álmai közül. Ötven év magány vár rá. Ráadásul valaki meg akarta gyilkolni. A földi tizenéves egy különös, zárt világban találta magát. Az űrhajó fedélzetén minden értelmetlennek tűnik. Az Isten Útja 2312 utasa vakon hallgat zsarnoki, félelmetes vezetőjük szavára. A könyörtelen kiskirály lázadó utódját, Korost viszont valósággal lenyűgözte a lány. Az ifjú arra is szeretne rájönni, hogy alkalmas-e az űrhajó vezetésére. Amy annyira szeretne megbízni Korosban. De hát hogy a csudában bízhatna meg egy olyan fiúban, aki még sosem járt a hajó hideg, fém falain kívül? A kétségbeesett lány csak abban lehet biztos, hogy barátjával együtt halálos versenyfutás előtt állnak. Ki kell deríteniük az Isten Útja rejtett titkait, mielőtt újra lecsapna rá a gyilkos, aki már egyszer megpróbálta megölni. 

Mielőtt elkezdtem volna olvasni a könyvet, megnéztem néhány véleményt a molyon, illetve egy-két blogon is. Általában nagyon jóra értékelték a könyvet, és a fülszöveget is érdekesnek találtam, szóval úgy döntöttem, miért ne? Sajnos nekem azonban nem igazán tetszett. Pedig az alaptörténet jó, tényleg nagyon jó, de nekem az egész nem jött át. Néhány szereplővel gondban voltam, illetve a "gyilkost leleplező rész" sem nyerte el a tetszésemet. Hogy miért arról egy kicsit később, most nézzük meg nagyjából miről is volt szó.

Az eleje tetszett. Amy-t és a szüleit lefagyasztják az Isten Útja űrhajón, azért hogy háromszáz (és egy) év múlva ha majd megérkeznek az új bolygóra, Centauri Földjére, és felébrednek, ott tudjanak segíteni. A szülei nagyon fontos tagjai ennek az expedíciónak, a lány azonban csak miattuk kényszerül az utazásra. Itt kell hagynia megszokott környezetét, barátait, nem beszélve szerelméről...Nekem nagyon tetszett az a részletesség, amellyel Amy tudatta velünk a lefagyasztás folyamatát, és hát a fájdalmát is egyben... Ezek után a lány úgy vélte, hogy majd 300+1 év múlva szépen felébred az új bolygón és szüleivel együtt ott fognak új életet kezdeni. De sajnos nem így történt. Kezdjük ott, hogy a fagyasztás során nem volt teljesen öntudatlan, hiszen mindenféle álmok kísértették, emellett a nagyobb baj volt az, hogy lányt felébresztették. Ráadásul egy olyan helyen, ami a legtávolabb áll az ő világától. Maga a környezet az hasonló a földi élethez, de az emberek, és a zsarnok Ősfő, aki a hajó vezetője Amy legrosszabb álmát váltja valóra. De szerencsére ott van a kedves és jóképű Koros (a következő Ősfő), aki segítségére siet. És Koros legjobb barátja Harley is, aki kicsit "bolond", de barátsága sokat segít a rémült lánynak.

De akkor mi a gond, kérdezhetnétek. Csak az, hogy Ősfő zsarnok módjára uralkodik, és ezt akarja továbbítani Korosnak is, és az ráadásul az  emberek ebből mit sem sejtenek, hiszen őket folyamatosan kábítja (szó szerint gyógyszerekkel!) a szörnyeteg vezetőjük, és kiöl belőlük minden érzelmet. Amy persze erre hamar rájön, megpróbálja Koros figyelmét is felhívni erre, de nehéz elhelyezett van, hiszen ő már gyerek kora óta ebben a világban él, és neki mindezek a dolgok természetesek... És ha ez nem lenne elég, valaki a hajón folyamatosan lekapcsolja a gépről a lefagyasztott embereket, és ezzel halálukat okozza. Amynek tehát nehéz dolga van, hiszen nem elég, hogy egy hajónyi érzéketlen emberrel kell megbirkóznia, de még szüleit is féltheti a gyilkostól.

Szóval mint mondtam az alaptörténet tényleg tetszett, de nekem nem volt elég. Az eleje szerintem nagyon el lett húzva a környezet leírása miatt. Persze tudom én, hogy szükséges egy ilyen teljesen másfajta világ pontos részletezése, hogy az olvasó el tudja képzelni, de nekem akkor is sok volt. Ráadásul ez az egész részletesség megmaradt a végéig, és amikor kiderült, aminek ki kellett derülnie, úgy éreztem, hogy ez elveszett a sok részlet között, és egy kicsit össze volt csapva. Csak kapkodtam a fejem, hogy akkor most ki(k), mikor és miért? A szereplők közül Amy-vel nem volt semmi gond. Ő egy igazi lázadó, sőt vezető típus, aki  az ilyen történetekhez kell. Erős lány, aki nem fél megmondani a véleményét, és harcolni az emberekért. Ugyanígy nagyon szerettem Harley-t is, és nagyon együtt tudtam vele érezni. Megértettem azt, hogy miért szerette annyira Amy-t, és hogy miért vágyott annyira a (valódi) csillagok közé. Korossal viszont gondban voltam. Úgy éreztem őt könnyű manipulálni, és valahol tényleg erős, de mégsem tudta teljesen kifejteni akaratát, és sokszor zavart éreztem vele kapcsolatban, a magabiztossága, a határozottsága is megingott néhányszor. Akivel még bajban voltam, az Doki. Mert a végén nem igazán derült ki, hogy ő most melyik oldalon állt, hiszen végig segítette Ősfőt az emberek gyógyszerezésében, és igen a megölésükben is, de aztán a végére nem derült ki, hogy a fiatalok megbocsátottak-e neki. 

Általában, ha jó könyvet olvasok, azt egy-két nap alatt kivégzem. Ezt a könyvet azonban majdnem egy hétig olvastam, szóval innen is látható hogy ez most nekem nem tetszett annyira. Valahogy nem éreztem azt, hogy elkap egy hullám és csak falom és falom a lapokat... A könyvnek egyébként van folytatása, amit azért szerintem el fogok olvasni, mert a vége azért sok lezáratlan részt hagyott maga után.

Értékelés:5/3