Helena Silence - Ezüsthíd

Lena Wall boldogsága nem tarthat örökké: Enigma biztonságából kilépve a veszélyekkel teli valóságban találja magát. Egy különleges erejű férfi felfigyel érző képességére, és minden lehetséges eszközzel megpróbálja megtörni az akaratát. Lena egyetlen menedéke az emlékei a családjáról és szerelméről, Alexről. Vagy talán ezek sem. Egy jeges folyóban tér magához megmagyarázhatatlan sérülésekkel, és teljes múltját, még saját nevét is elfelejtve. Egy szabadnapos nyomozó menti meg, aki új életét kínál neki, új barátokat, és még annál is többet. Kialakulhat-e barátságból szerelem? Mi az összefüggés a véres, kegyetlen gyilkosságok között, amelyek Lena körül történnek? Vissza lehet-e kapni a múltat, vagy örökre elveszett? Kínzó látomások és egy szenvedélyes szerelemről szóló álmai labirintusában Lenának újra meg kell találnia önmagát és az utat, amely az Ezüsthídon át Enigmába vezet. 

Az első reakcióm ez volt: nem, nem, nem és nem. Ez nem történhetett meg! Ez a könyv teljesen kikészített. Kész hullámvasút volt az egész. Lentről a mélyből indultam, aztán egy kicsit mindig egyre feljebb, és amikor már úgy éreztem, hogy elérem a csúcsot, jött a hirtelen zuhanás. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ennyi érzelmet fog kiváltani belőlem a könyv. Főleg mivel az Enigma egy romantikus, ifjúsági történet volt, ezzel szemben az Ezüsthíd még felnőtt embereket is megborzongatja...

Már rögtön az első fejezetnél kiakadtam. Hát így kezdeni egy történetet.. Komolyan mondom, hogy egy Gyilkos elmék rész jutott róla eszembe. És ez csak folytatódott... Léna a történet szerint elköltözik New York-ba, hogy ott tanulhasson. Egy nap azonban megérzi, hogy egy férfinak rossz szándékai vannak, ezért belemászik a fejébe, hogy segítsen az áldozatnak. Nem tudva ezzel, hogy megpecsételi saját sorsát. A férfi elrabolja, és fél évig fogva tartja őt. Próbálja megérteni a lány képességét, durván bántalmazza, kínozza őt. És most még csak szépen fogalmaztam. Az elrablója folyamatosan próbálja megismerni Lena múltját, de a lány annyira félti családját, és Alexet, hogy elrejti őket az agya legmélyebb részébe, hogy megvédje őket. Talán túlságosan is mélyre. Fél év után aztán sikerül megszöknie, és egy rendőr, Theo talál rá. A fiú próbál neki segíteni, de Lena nem emlékszik semmire a múltjából. Lénát sokáig egy pszichiátrián kezelik, de mivel úgy érzi senki nem keresi őt, új életet kezd Theóval. Csakhogy valami hiányzik neki... Van egy visszatérő álma, ami nem hagyja nyugodni... Vajon vár még rá valaki? Van családja? Van otthona??

Őszintén szólva rengeteg érzelem kavargott bennem olvasás közben. De amit még sose tapasztaltam eddig, az a félelem. Volt nem is kevés olyan rész a könyvben, amikor szó szerint féltem. Érdekesen építette fel Helena a történetet, az elején meg is voltam zavarodva egy kicsit. Furcsa volt látni azt, ahogyan Lena új életet kezd, új emberek léptek be az életébe, és ahogyan megpróbál újra szeretni. Theo fontos szerepet tölt be az életébe és a gyógyulásába, de azért lássuk be ő nem Alex:) Victor és a régi szereplők csak kb. a könyv felénél bukkannak fel, ezeket a részeket már nagyon szerettem. Úgy érzem ebben a részben Victor foglalta el a legtöbb helyet a szívemben, sokszor megsirattam a kapcsolatukat. 

Szóval mint említettem sok minden kavargott bennem a történet során: félelem, feszültség, izgalom, borzongás, nevetés, boldogság, de gyász és düh is. Azt viszont elmondhatom, hogy hihetetlen jól sikerült történet lett, és akinek az első rész csak egy kicsit is tetszett, az ezt a könyvet le se fogja tenni!!

Értékelés:5/5*

 "Közelebb vont magához, egészen addig, amíg a fejem a vállára fektettem. Átöleltem, miközben ő a hajamat simogatta. Lassan, nyugodtan lélegeztünk, kis idő elteltével már teljesen egyszerre. Odakint egyre lejjebb ment a nap, a könyvtárban elmosódottá, szürkévé vált minden tárgy. Lecsukódott a szemem, a közös légzésünk ritmusát hallgattam. Azon gondolkodtam, hogy érezhettem-e már akkora biztonságban magam, mint félálomban, apám karjában."