Lucy a huszonnegyedik emeleten lakik. Owen az alagsorban él. Nem meglepő tehát, hogy pont félúton találkoznak: beragadnak a liftben két emelet közé New York-i társasházukban, amikor egy áramszünet megbénítja az egész várost. Miután kiszabadítják őket, Lucy és Owen egész éjjel a sötét utcákon sétálnak együtt, a Manhattan fölött kivehetővé váló csillagok ritka látványát csodálva. Ám amint visszakapcsolnak a fények, az élet is visszatér a régi kerékvágásba. Lucy hamarosan külföldre költözik a szüleivel, Owen pedig nyugatra indul az édesapjával. A rövid, együtt töltött idő mindkettejükre nagy hatást gyakorol. És ahogy az élet Edinburghba, San Franciscóba, Prágába és Portlandbe sodorja őket, Lucy meg Owen folyamatosan tartják a kapcsolatot, képeslapokkal, időnként e-mailben, vagy éppen telefonon. De vajon megtalálják a módját – bármely kicsi is rá az esély –, hogy viszontláthassák egymást? Őszintén szólva egy picit féltem a könyvtől, mivel Jennifertől a Vajon létezik szerelem első látásra? könyve nagyon tetszett, szinte egy nap alatt kivégeztem, de a Milyen is a boldogság? már nem annyira. De aztán elkezdtem olvasni, és rögtön megkedveltem Lucy optimizmusát, és Owent is a furcsa humorával. És aztán jöttek a különböző amerikai városok, és államok, meg a gyönyörű európai országok, és teljesen beleszerettem a könyvbe.
A történet szerint Lucy és Owen egy este New Yorkban áramszünet miatt bennragadnak egy szállodai liftben. Ott elkezdenek beszélgetni, és ahogyan egyre jobban megismerkednek, megkedvelik egymást. Miután kiszabadítják őket, együtt töltik az egész éjszakát, sétálnak, beszélgetnek, fagyit esznek, és a hatalmas épület tetejéről a csillagokat nézik. Nos, ez egy tökéletes kapcsolat kezdete lehetne... De sajnos nem így történik, mivel nemsokára kiderül, hogy Lucyék költöznek, és nagyon úgy tűnik, hogy Owent és édesapját is kirakják a szállodából. De persze megígérik egymásnak, hogy tartani fogják a kapcsolatot, e-mailen, és ami szerintem nagyon édes képeslapon keresztül.. Szóval Lucy a szüleivel Skóciában köt ki, Owen pedig az apjával elkezdi bejárni kocsival Amerikát. És a képeslapok jönnek is, folyamatosan, aztán egyre kevesebbszer, ritkábban, míg végül megszűnnek. Hát igen nem olyan könnyű úgy tartani egy amúgy is törékeny kapcsolatot több ezer kilométerre egymástól. Főleg hogy Owen megismerkedik a gyönyörű Paisleyvel., Luicy pedig az új sulija legmenőbb srácával. Aki igazán helyes, meg szexi is, ráadásul jó fejnek tűnik, de valahogy mégse az igazi, valami hiányzik belőle.. Szóval nem könnyű a helyzete a fiataloknak, hiszen csak pár napot töltöttek együtt, a távolság is túl nagy, idejük pedig kevés, de az biztos, hogy azon az egyéstén mindkettőjükben megváltozott valami, ami talán segíthet nekik, hogy egymásra találjanak.
Amit először leszögeznék az az, hogy mennyire szeretem az írónő stílusát. Azt, ahogy képes írni a világról, arról alkotott nézeteiről, az élet dolgairól, miközben mindezt egy aranyos kis történet köré fonja. Ami még nagyon tetszett, azok a helyek voltak, amelyeket bejártak a fiatalok a könyv során: a kaliforniai Tahoe-tó, Prága, Róma, London, és persze a lenyűgöző Párizs a világ középpontjával. És mindezekhez kaptunk két szerethető főszereplőt, egy igazán bájos történetet, szerelemről, családról, kitartásról, gyászról, és továbblépésről. Úgyhogy tényleg csak azt tudom mondani, hogy Jennifer ismét megmutatta, hogy mennyire tehetséges írónő, habár azért szerintem plusz pár oldal még járt volna a fiataloknak. :)
Értékelés: 5/3.5
Kedvenc idézet:
"Ő meg Owen olyanok voltak, akár két összeütközött aszteroida: egy pillanatra felszikráztak, majd lepattantak egymásról, kissé megütődtek, talán kissé megsérültek, de még sok-sok kilométert kell külön-külön megtenniük. Mégis milyen sokáig tarthat egyetlen éjszaka? Milyen hosszan lehet elnyújtani ilyen kevés percet? Owen csak egy fiú volt a tetőn. Lucy csak egy lány volt a liftben. Talán ennyi volt az egész."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése