„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2015. június 18., csütörtök

Gayle Forman - Itt voltam


Codyt óriási megrázkódtatás éri, amikor a legjobb barátnője, Meg öngyilkosságot követ el egy motelszobában. 
Mindent megosztott Meggel, és Meg is vele – hogy tehetett ilyet minden előzetes figyelmeztetés nélkül? Amikor Cody elutazik az egyetemi városba, ahol Meg tanult és szobát bérelt, és összeszedi a holmiját, rájön, mennyi minden titokban maradt előtte. Beszűkült kisvárosi életébe zárkózva alig tudott valamit Meg lakótársairól, ahogy a színpadon vadnak és lehengerlőnek tűnő, de közben fájdalmas titkokat őrző rockgitárosról, Ben McCallisterről sem. Sejtelme sem volt a jelszóval védett mappáról Meg laptopján, de miután váratlanul sikerül megnyitnia, lassan mindent kétségbe von, amit korábban a legjobb barátnőjéről tudott. 
A világhírű írónő most sem okoz csalódást a Ha maradnék és a Hová tűntél? rajongóinak.

A mostanában olvasott könnyed, romantikus történetetek után, ez a könyv hatalmas váltás volt. Olyasfajta komor hangulat, amit szerintem csak Gayle Foram képes megalkotni a könyveiben, illetve olyan komoly témák feszegetése, amikkel az ember gyakran nem képes vagy nem szeret szembenézni, ezt kaptuk most. Félreértés ne essék, egyáltalán nem bánom, hogy a kezembe került a könyv, hiszen egyrészt szükség van arra, hogy néha egy kicsit megálljunk és elgondolkozzunk ezeken a dolgokon is, másrészt pedig annak az írónőnek tollából származik ez a könyv, aki egyszer már megírta a Ha maradnék könyvet, ezért természetesen nem tudtam elsiklani felette.

A történetet Cody szemszögéből ismerhetjük meg. Az írónő igazából nem sok időt veszteget, rögtön belevág a közepébe, tehát megtudjuk, hogy Cody legjobban barátnője, Meg hol, mikor, és milyen előzetes felkészülés után ölte meg magát... A halála után nem sokkal a lány szülei megkérik Codyt, hogy menjen el Meg régi lakótársaihoz, összeszedni a cuccait. Itt kiderül többek között az is, hogy Cody mennyire nem ismeri a legjobb barátnőjének hitt személyt. Na most. Ahogy azt az elején írtam is, komoly dolgokról volt szó ebben a könyvben. Egyrészt az öngyilkosságról, másrészt pedig, ami a legtöbb esetben megelőzi ezt a tettet, a depresszióról. Az írónő arra próbálja felhívni Cody és Meg történetén keresztül a figyelmet, hogy milyen sokszor hisszük azt, hogy ismerünk valakit, aki a szomszédunk, ismerősünk, de akár legjobb barátunk is lehet, de aztán mégsem. Hiszen mi az első dolog, amit az emberek mondanak ilyenkor? Mindig olyan vidám volt. Nem volt semmi előjele. Éppen úgy ahogy Megről is vélekedtek. Cody mindig úgy érezte, hogy ő csak árnyéka ennek az örökké vidám, közvetlen vagány csajnak, Megnek. Felnézett rá, irigyelte őt. De aztán ahogy jobban belegondol, és visszaemlékezik a sokat betegeskedő, túl sokat alvó, hangulatingadozásokkal küzdő barátnőjére, már összeáll a kép a fejében, és aztán ki is derül, hogy Meg depressziós volt. És szóval ezt próbálja üzenni a történet (szerintem), hogy fontos, hogy odafigyeljünk ezekre a dolgokra, hogy elmenjünk orvoshoz (vagy éppen küldjük el orvoshoz azt a bizonyos ismerőst), és akkor talán nem történik, nem történt volna meg ez Meggel. 

A könyv második fele pedig már arról szól, hogy miként próbálja felkutatni Cody az öngyilkosságot támogató csoportot, és ezáltal azt a személyt, aki biztatta Meget, hogy tegye meg. Mert bizony léteznek ilyen csoportok is ebben a szörnyű világban. Cody mindent megtesz, hogy megtalálja ezt az embert, eközben pedig egyre közelebb kerül Benhez, a titokzatos gitároshoz. Ezáltal kapunk egy kis szerelmi szálat is, ami talán levesz egy pici súlyt  a történetet komor hangulatából. 


Ami nagyon tetszett a könyvben az Cody karaktere volt. Ő valahogy teljesen eltért a megszokottól, egyáltalán nem volt kedves, meg vicces, meg aranyos, sőt mondhatni bunkó volt, ami a szívén a száján módon. De azáltal, hogy beleláttam a lelkivilágába, és szinte éreztem a haragot, a magányt, a hatalmas bűntudatot, amit a vállán cipelt, valahogy meg tudtam érteni nyers modorát. 

Azt mondani, hogy tetszett a történet, nagyon fura lenne, de az biztos, hogy megérintett, megmozgatott bennem valamit. Gayle bebizonyította, hogy egy nagy sikerű könyv után is lehet még valami nagyot alkotni. 

Értékelés: 5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése