Sötét színek, hátborzongató történet… Ann Aguirre könyvét nem lehet letenni! – Gena Showalter, a New York Times sikerszerzője
Pikk egy új világban találja magát. Míg odalent a társai felnőttként, a közösség teljes jogú tagjaként kezelték, a városkában csak egy gyerek a sok közül, akinek az iskolapadban a helye. Pikk képtelen megtagadni magát, hiába igyekszik beilleszkedni a kisváros életébe, makacssága újabb és újabb konfliktusokba sodorja.
Ráadásul Fakó is hűvösen és távolságtartóan viselkedik vele, míg Kósza többet akar a puszta barátságnál. Az új környezetben a barátok egyre jobban eltávolodnak egymástól. Pikk nem tehet mást: a maga útját kell járnia, bármilyen fájdalmas és magányos legyen is az.
A tanév végén Pikk őrszolgálatra jelentkezik, hogy a kiválasztottakkal együtt megvédhesse a földműveseket a korcsok egyre hevesebb és kegyetlenebb támadásaitól. Az eseménytelenül induló küldetés azonban váratlan fordulatot vesz. A városlakók által alábecsült korcsok figyelik az embereket. Terveket szőnek és várnak. El akarják pusztítani Megváltás városát, és a végső katasztrófát csak Pikk látja előre…
Nem telt el olyan sok idő, amióta elolvastam az első részt, még mindig élénken éltek bennem az elmúlt események emlékei, úgyhogy nem csoda, hogy olyan gyorsan visszarázódtam a történetbe. Pikket és társait befogadta Megváltás városa, azóta is itt élnek. Mindegyiküknek megvan a helye és a dolga a városban, iskolába járnak, majd utána végzik a kijelölt munkájukat. Pikk - a többiekkel ellentétben - mégsem tud beilleszkedni. Az iskolában összesúgnak a háta mögött, barátai eltávolodtak tőle, az egyetlen hely, ami boldogsággal tölti el Oaks mama háza, ahol az a asszony és a férje (sajátos módján) lányukként szereti őt.
Ebben a könyvben sem találkozunk kevesebb korccsal, sőt egyre ijesztőbbé válnak. Már nemcsak ösztönből ölnek, hanem gondolkodnak, terveznek, szinte emberként viselkednek. Ráadásul egyre nagyobb csapatokban mozognak. Nemcsoda tehát, hogy ez a rész sem szenvedett hiányt izgalmakból. Sőt, én kb. a könyv fele után már nem tudtam mit kezdeni magammal. A történet szép lassan indult be, de nem mondanám unalmasnak, csak megismerjük a helyet, a közösséget, ahol jelenleg Pikk él. Majd pedig miután beáll a Helyőrségbe a város védelme érdekében, az események felpörögnek, és körömrágó részekhez érünk. Pikknek azonban a korcsok mellet az emberek rosszindulatával is meg kell küzdenie. A város lakói, főként a nők rossz szemmel nézik, hogy egy lány fog fegyvert a kezében. A vallásuk szerint a nők engedelmességgel tartoznak a férfiaknak és otthon a tűzhely mellett van a helyük. De persze kíváncsi leszek, hogy ez így marad-e majd akkor is, amikor tényleg védelemre szorulnak. És nagyon úgy tűnik, hogy ez hamarosan bekövetkezik...
Míg az első részben csak nagyon keveset tudott érzelmileg fejlődni Pikk, most már sokat a változott. A könyv elején még nagyon magányos volt, hiszen az emberek nem fogadták be, barátai és Fakó is távolságtartóan viselkedett vele. Kivéve persze Kószát, aki mindet megtett, hogy a lány közelében legyen. Aztán ahogy haladtunk előre, és egyre közelebb került egymáshoz a lány Fakóval, és megismerhette a szerelem csodálatos érzését. Ami azonban - legalább is szerintem - sokat változtatott a lány hozzáállásán, az az, hogy saját családja lett. Oaks mamánál jobbat nem is kívánhatott volna, igazi anyatípus, aki szépen lassan megtanította a lányt az otthon biztonságára, a valahova tartozás értékére és a feltétel nélküli szeretetre. Ami talán a legszimpatikusabb az asszonyba, hogy tiszteletbe tartja a vadász lányt is, és nem nézi le őt azért, mert harcolni akar a korcsok ellen. Fakó és a családja mellett, egy kis szünet után Tegannel is ismét barátnők lettek, ami szintén sokat segített neki. Persze azért maradt még a jó öreg Pikkből is, akit a vadászösztönei hajtanak, és aki keményen odavág az ellenfeleinek, legyen mutáns vagy ember.
A szerelmi háromszög egy kis cseppje a műfajhoz híven elérte ezt a sorozatot is. Persze azért lehetett sejteni ezt már korábban. Én ezt sosem szeretem a könyvekben, de most szerencsére nem öltött olyan nagy mértéket, inkább csak egy kicsit izgalmasabbá, változatosabbá tette a sztorit. A végén mondjuk meg is értettem Pikket, mert egy picit megharagudtam Fakóra a viselkedése miatt. Dehát, ahogy mondtam is, kellett az izgalom!
Ahogy az talán kiderül az írásomból, imádtam a folytatást, megkockáztatom, hogy jobb volt, mint az első rész - és ez ritka a sorozatoknál. Tele volt harccal, félelemmel, a feszültség e tetőfokára hágott, és az embernek olyan érzése van olvasás közben, hogy ez csak rosszabb lesz. Pikk karaktere is nagyon sokat ad az alapsztorihoz, úgyhogy teljese a siker. Ami még nagyon tetszett nekem az a vége volt: a négyes csapat -Pikk, Fakó, Kósza és Tegan - ugyanis újra összeállt, mint annak idején, hogy együtt megkíséreljék megmenteni a Megváltás városát. Ami most már nemcsak egy egyszerű város ismeretlen arcokkal, hanem a fiatalok barátai, tanítói, iskolatársai, családja. Pikk érzi, hogy nem adhatja fel!
Értékelés: 5/5*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése