Samantha Shannon - Csontszüret

A szindikátusnak dolgoztam. Ha úgy vesszük, hacker voltam. Nem gondolatolvasó, inkább elmeradar, aki az éterre hangolódva fogta annak minden rezdülését. Olyasmit is érzékeltem, ami nem a közvetlen közelemben történt: rögtön tudtam, ha kint, az utcán végigsétált egy látó, és megéreztem, amikor Covent Gardenben gyülekezni kezdtek a lelkek. Amint rákapcsoltak a létfenntartó gépekre, a Seven Dials egy mérföldes körzetében bármit kiszagoltam az éterben. Ha bárkinek kedve támadt a I-4 szennyesében turkálni, Jaxon záros határidőn belül már ugrasztott is. Meggyőződése szerint ennél sokkal többre is képes lehettem volna, de Nick minden kísérletezést megtiltott. Fogalmunk sem volt, milyen következményei lennének rám nézve.

2059. Scion London. Paige Mahoney látszólag egy átlagos tizenéves lány, aki titokban egy alvilági szervezetnek dolgozik. Kisstílű lopások helyett ő nagyobb tétben játszik. Paige egy álomhacker, aki feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Mindezt pénzért. Egy nap azonban sötét és gonosz erő keríti hatalmába… beláthatatlan következményekkel 

Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a paranormális bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A rephaiták belőlük toboroznak a hadsereget, hogy véghezvigyék titkos tervüket. Paige mentora és kiképzőtisztje Arcturus, a vérhitves, aki halálos ellensége az embereknek. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie mestere elméjébe, és fel kell fedni a titkát…

A Csontszüretet ismét a Book Bloggers' Challenge keretin belül olvastam el. Nem is olyan régen még én választottam ki Katicát, hogy olvassa el a The False Prince - A hamis herceg könyvet, aki most visszadobta a labdát, és felkért a Csontszüret elolvasására. Amit egyébként nem is bánok, hiszen már egy ideje szemezgettem az Athenaeum Kiadó friss megjelenései között A Mímes Renddel, ami ugyebár a történet folytatása. Szóval nem is jöhetett volna jobbkor ez a kihívás.

Talán észrevettétek, hogy mostanában szinte csak disztópiákról hozok bejegyzéseket. Ez azért van így, mert most éppen három ilyen sorozatba is belekezdtem, és igyekszem befejezni őket, és a véleményemet is megírni. Ráadásul teljesen rabul ejtett ez a műfaj, imádom ezeket a világokat, az írók kreatív elképzeléseit a jövőről, és persze a legtöbbször erős karaktereket, akik a kezükbe veszik a jövőbeli világok megmentését. 

Paige

Így volt ez a Csontszürettel is, ami talán a legegyedibb, és pont emiatt, a legbonyolultabban felépített világ. A könyv elején nagyon oda kell figyelni, hogy megértsük ezt az aprólékosan felépített világot, aminek a központjába egy 19 éves lány, Paige áll. Ez a lány egy álomjáró, azaz képes kilépni az éterbe, és betörni mások elméjébe, a szellemeket is látja, ezt nevezik tisztánlátásnak. Persze nincs ő egyedül. Sokan mások is hozzá hasonlóak, mint például annak a titkos szervezetnek - a Hét Pecsét - tagjai, akikkel együtt dolgozik. Mindezt szigorúan titokban. Hiszen Scion Londonban üldözik a tisztánlátókat. Egy nap azonban Pagie hazafelé tart metróval, amikor két éjjeli őr megérzi a képességét, és el akarják fogni. A lány annyira megijed, hogy kétségbeesésében megöli az egyik a egyik őrt, majd elmenekül. Persze nem maradhat sokáig biztonságban, másnap elfogják őt, és Oxfordba viszik 

Hamar kiderül, hogy nem egyedül került ide, hanem több hozzáhasonló, de világtalan (akik nem látják a szellemeket) embert is elfogtak. Ezt nevezik Csontszüretnek: tíz évente összegyűjtenek több tisztánlátót és világtalant is ebbe a titkos börtönvárosba, ahol kihasználják őket. Nem is akárkik, hanem egy idegen faj, a rephaiták, akiknek az élén a vérúrnő, Nashira áll. A rephaiták látszólag azért gyűjtötték be őket, hogy segítsenek a szörnyű és kegyetlen lények, az emitákkal való harcban. Ha kiállják a próbákat, akkor ők is harcolhatnak a városért. Persze a kegyetlenség a rephaitákra is ugyanúgy jellemző, akik szörnyen bánnak az újakkal, a világtalanokat pedig szolgának használják. Pagie-t azonban nem akárki, mint Arcturus, a Nashira vérhitvese veszi magához.

Arcturus

Arcturus már az elején gyanús volt nekem, lehetetlen volt kiismerni. Ő nem bántotta a lányt, inkább tanította volna. Persze még így is rengeteg kegyetlenséget kellett átélnie Paige-nek, és habár a Nagymester sokban különbözött a többi rephaitától, mégis sokat szenvedett a lány miatta. Pagie tipikusan olyan karakter, amelyre egy jó diszópiának szüksége van. Egy igazi lázadó, aki a legnehezebb helyzetben sem veszíti el önmagát, harcra született, legyen az testi vagy szellemi. Persze neki is van gyenge pontja, és féltve őrzött titkai, amiktől sebezhetővé válik. Nagyon megkedveltem őt. Szerencsére nem volt egyedül, mások is ki akartak törni ebből a nyomorúságos helyről, csak szükségük van egy erős vezetőre, aki a kezébe veszi az ügyet. Ezek az emberek - Liss, Julian, Michael - sokat segítenek a lánynak, és közben a barátaivá is válnak. Persze maradtak még olyan titokzatos emberek is, akikről nem tudtam eldönteni, hogy melyik oldalon állnak: ilyen volt David is, aki szintén a XX. Csontszüret alkalmával került ide, ahogy Paige is. 

A könyv hihetetlenül izgalmas, borzongató és fordulatos volt. Inkább a második felében indultak be a történések, de azért előtte sem unatkoztam. A világ, ahova Pagie bekerült, borzalmas volt, tele halállal és rettenetes emberekkel, akik minden megbánás nélkül tapossák porba az ellenállókat. Az ide bekerültek elvesztettek mindent, a múltjukat, otthonukat, még a nevüket is elvették tőlük, számokat kapta helyükbe. Egy aprócska romantikus szálat is bele tudott csempészni az írónő, de erről még nem beszélnék, mert nem szeretnék spoilerezni. Az, hogy csak ilyen keveset kaptunk a romantikából, csak jobban növelte a város, az emberek, a cselekmény kegyetlenségét. Az biztos, hogy nehéz dolga lesz Paige-nek, ha ki akar jutni innen...

Értékelés: 5/5