Eric Knightnak ez a műve háborús regény, mégsem csak a fronteseményeket mutatja be, hanem a hátország életét is – egy szabadságos katona és egy katonai segédszolgálatot teljesítő lány szerelmének tükrében. Amíg Clive és Prudence történetét figyelemmel kísérjük, megismerkedünk a háborús Anglia társadalmi osztályainak életével meg az angol hadsereggel is.
Az a kép, melyet Knight Angliáról fest, sötét, vigasztalan. Maga a hős, aki valamennyire az író nézeteit fejezi ki, az élet és az eszmék szélsőségei között vergődik, s létének nagy kérdését csak a véletlen halál oldhatja fel.
Már több bejegyzésemben is említettem, hogy idén részt veszek egy (számomra) nehéz könyves kihíváson. Ennek köszönhetően több olyan könyvet olvastam, és még fogok is decemberben, amit lehet, hogy egyébként önszántamból nem választottam volna magamnak. Ilyen volt a Légy hű magadhoz is, amelyet - a kihívás szerint - anyukám választott nekem, és habár már nagyon régóta duruzsolja a fülembe, hogy ezt a könyvet bizony el kell olvasni, csak most a kihívás miatt szántam rá magam. És ahogy elkezdtem olvasni a könyvet, nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy anyunak mennyire igaza volt, mert ezt a könyvet tényleg el kell olvasni.
,,-Elmenjünk az előadásra? kérdezte Clive. - Vagy inkább sétálni akar?"
A könyv középpontjában - sok minden más mellett - Clive és Prudence kapcsolatának kialakulása és elmélyülése áll. A találkozásuk nem igazán rendhagyó, hiszen sötétben kerül rá sor, és miután kétszer is egymáséi lesznek, csak harmadszorra látják meg egymást fényes nappal. Eztán úgy döntenek, hogy szabadságuk alatt közösen elutaznak, hogy egy kis időt együtt töltsenek, míg vissza nem kell térniük a háborúba, a valóságba. Clive és Prue két ellentétes ember, ha már csak a származásukat is nézzük: Clive egész életében szegény volt, és habár keményen dolgozott, nem találta a helyét a világban. Prue viszont jó családból származik, és talán pont ez mutatja az ő naivságát a háborúról, a világról. Nagyon érdekes volt számomra, ahogyan Clive karaktere fokozatosan tárult fel elénk. Az elején nagyon titokzatos volt, aztán Prue folyamatos gyermeki kíváncsiságának köszönhetően egyre többet kaptunk belőle: először csak a háborús napjairól, aztán később az életéről, származásáról. Amit elsőnek humorral írt le életéből, arról később kiderült, hogy kemény munka, kirekesztés és éhezés jelent valójában.
,,Tudod, Prue - mondta végül -, mi mindnyájan az alkalmazkodás igáját nyögjük. Igyekszünk olyanokká válni, amilyennek az általános elképzelés előírja a számunkra."
Olvasás közben folyamatosan kérdeztem anyut, hogy ez meg az hogy lesz, erre csak azt mondta, hogy ő már nem igazán emlékszik a végére, csak arra, hogy milyen jópofák a szereplők. És milyen igaza volt! Ugyanis Clive és Prue világnézete is hadban állt egymással. Szópárbajaik nagyon szellemesek voltak, néha humorosak, néha viszont véresen kemények. Szerelmük azonban valahogy sosem engedte, hogy túl sokáig legyenek haraggal egymás iránt, inkább csak elmondták véleményüket, és habár egyiküknek sem sikerült meggyőzni a másikat, ez valahogy nem volt gond. És itt jön az a pont, amikor meg kell említenem Clive monológjait. A probléma ugyanis az volt, hogy Clive szabadság után sem akart visszamenni a frontra. A férfi lelkében is hatalmas háború dúlt, nagy elvek ütköztek a keserű igazsággal, társadalmi elvárások a valós helyzettel: Milyen az az Angila, amiért érdemes harcolni? ,,az ember hajlandó meghalni, ha van értelme"
Írhatnám azt, hogy a könyv egy szegény sorból származó katona és egy gazdag lány szereméről szól, ami persze igaz, vagy éppen a második világháború borzalmairól, ami szintén megállja helyét, esetleg idősebb Hamish tábornokról, aki mindenáron harcolni szeretne az országáért, de életkora és az újfajta harci eszközök ismertének hiányában ez csak vágyálom marad. Ezekről a dolgokról mind szól a könyv, de valahogy sokkal többről is. Clive és Monty beszámolói a háborúról, olyan részletesen és szomorú hangulatban, amikről a történelemkönyvek sohasem szólnak. Ezen persze nem kell csodálkoznunk, hiszen az író, Eric Knight maga is megélte a mindkét háborút.
,,-Figyeljen csak! - mondta. A lány felnézett, jobbra és balra pillantott. -Mi az? -A világ megállt - mondta a férfi. És meg sem indul addig, míg mag azt nem mondja, hogy igen, már visszatért a lélegzetem. Már megszoktam itt, ahol most vagyok. Már borzasztóan unom is, hogy itt legyek, ahol vagyok. Már tovább akarok menni."
A könyv nagyon összetett, de minden részletét, és mozzanatát megszerettem. A részletes beszámoló a háborúkról, még akkor is, ha nagyon kegyetlen, a kor szelleme, a szimpatikus szereplők. Nem olyan régen az egyik TAG-ben volt egy kérdés, hogy olvastam-e olyan könyvet az korábban, ami megváltoztatta a világnézetemet. Akkor még nem tudtam ilyet mondani, de most valahogy mégis úgy érzem, hogy ez a történet, ha nem is teljesen, de új fajta szemlélettel áldott meg, más megvilágítást adott, hogy megértsem a múlt egy kicsiny részét. A történet vége - ahogy nagyrészt az egész is - nagyon szomorú volt, Clive sejtelmei bebizonyosodni látszódnak, de eszméi a könyvben nem teljesülhettek be.
,,Megvan mindnyájunkban. Jó és rossz, helyes és helytelen... minden össze van keverve mindnyájunkban. Itt él bennem a világ minden gonoszsága. És minden jósága is. Belénk van plántálva, minden egyes emberbe, a világ minden lehetősége. (...) Adj nekünk tisztességes életet, és akkor a tisztességünk kerekedik fölül. Adj szerencsétlen körülményeket, és akkor kitörhet belőlünk minden gonoszság és kegyetlenség, és képesek leszünk még arra is, hogy raboljunk, fosztogassunk, városokat bombázzunk, ártatlanokat lemészároljunk olyan módon, ahogy addig elképzelhetetlen lett volna. Kegyetlenség, gonoszság, perverzitás... Mind ott van bennünk is, és várja az alkalmat, hogy eluralkodhasson."
Értékelés: 5/5*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése