Könyvmoly a moziban

Nem olyan régen láttam egy vicces képet, arról, hogy hogyan viselkedik egy könyvmoly, amikor megnéz egy olyan filmet, ami könyvből készült. A kép hatására kicsit elgondolkodtam azon, hogy miért van az, hogy legtöbbször csalódottan állunk fel  (mi, a könyvmolyok) miután a moziban lepergett az imádott könyvünkből készült film utolsó képkockája is. Próbáltam összegezni néhány pontban, hogy miért tud sokszor nagyon fájdalmas és lélekölő lenni az a jelenség, amikor az elképzelt világunkat vászonra viszik.

A történet

... az egyik legfontosabb pont, amit kiemelnék, hiszen mindkét esetben ez az egyik legfőbb ok, amiért időt szakítunk arra, hogy elolvassunk egy könyvet vagy éppen megnézzük az ebből készült filmet. Én tényleg nem vagyok az a típus, aki minden egyes négyzetcentimétert vissza szeretne látni a filmben, hiszen valljuk be, ez lehetetlen, de azért mutasson némi hasonlóságot. Az egyik legdurvábban eltérő film, amit eddig láttam, az a The DUFF volt, ami ugyebár Kody Keplinger könyvén alapszik. A könyv első mozzanata után - amikor a suli leghelyesebb pasija közli a főszereplő lánnyal, hogy ő egy DUFF -, egyszerűen semmi sem volt ugyanaz. Persze lehet mondani azt, hogy attól függetlenül jó film volt (habár szerintem azért annyira nem), de akkor ne mondjuk azt, hogy a könyv alapján készült. Mert ha már a helyszín, a szereplők nem olyanok, amit elképzeltünk, akkor legalább a történetét - vagy nagy részét -  hagyják meg nekünk!

A szereplők

Az előző gondolatmenetemet folytatva tehát beszéljünk a szereplőkről. Nyilván nem lehet mindenkinek megfelelni, hiszen ahány ember, annyiféle elképzelésben léteznek a szereplők. Igazából talán nem is az a probléma, hogy ki a színész, aki eljátssza szerepet, hanem az, hogy életre tudja-e kelteni azokat a tulajdonságokat, amelyek a könyvből ismert karaktereket jellemzi. Nagy kiborulások voltak például Christian Grey körül, amikor kiderült, hogy nem a sokak által kedvelt Matt Boomeré, hanem Jamie Dornané lett a főszerep. Én nem tartozom az első férfi rajongótárborába, igazából egy filmben sem láttam őt, szóval esélyt adtam Jamienek, nem volt vele gondom. Ennek ellenére - szerintem - nem volt túl hiteles Christian, sokszor nevethetnékem támadt inkább a keménynek szánt beszólásain. 

A hangulat

Talán az a legnehezebb dolguk a filmeseknek, hogy visszaidézzék azt a hangulatot, amit a könyvekben átélünk. Itt is kiemelném azért, hogy nagyon sok múlik természetesen a színészeken is. Ennél a pontnál a Ha maradnék könyv/film jut eszembe. A könyvnek a hangulata végig nagyon komor volt, és ezt egyszerűen nem tudták visszaadni. Mármint persze szomorú volt az egész, de az egyetlen jelenet, ami megérintett az, amikor Miához nagypapája beszélt a kórházi ágynál. A visszaemlékezésekkel is voltak problémáim, az életképek, amelyek a könyvben természetesnek és reálisnak hatottak, azok a filmen nagyon erőltettek voltak. 

A szinkron

Tudom, hogy talán ez furán hangozhat, de velem már rengetegszer fordult elő, hogy megnéztem egy filmet először felirattal, utána meg szinkronnal, és bizony néztem nagyokat, hogy ez most mi. Az is lehet baj persze, hogy az állandó felirattal nézett filmek után furcsa megszokni a magyar hangot, de én azért mégis úgy gondolom, hogy sokszor elrontják a szinkront.

Okay? Okay - Az elfordítások

És aztán ott van a probléma, ami többek között a szinkronból is adódhat, a félrefordítások. Szerintem mindenkinek ismerős az a jelenség, amikor egy angol könyv vagy éppen film címét teljesen máshogy fordítanak le, mint ami a valódi jelentése. De amikor van olyan szerencsénk, hogy egy idegennyelvű könyv címét, egy részét, vagy nagyobb mozzanatát véletlenül sikerül jól lefordítani magyarra, akkor a filmesek veszik a bátorságot, hogy azt átírják. Csak azért fogalmaztam ennyire sarkalatosan, mert az azért tényleg nagyon idegesítő tud lenni, amikor már szinte minden klappol a filmben, és aztán jön egy mondat, szállóige - ami a könyvben nyomott hagyott bennünk -, és aztán a filmben teljesen mást mondanak. Mire gondolok? Mi verte ki nálam a biztosítékot? A Csillagainkban hiba. Most komolyan, mégis, hogyan lett az ,,Oké?Oké"-ból egy ,,Hát jó"?!

Tehát, nem akarok én szőrszált hasogatni (de tényleg!), csak jó érzés egy picit megosztani ezeket a gondolatokat, hátha találok más hasonló gondolkodású könyvmolyokat is, akik megértik a gondjaimat. Nyilván a filmeseknek sem egyszerű megeleveníteni egy elképzelt világot, hiszen ahány ember, annyiféleképpen lehetne megálmodni egy történetet. Csak néha úgy érzi az ember, hogy egy-egy könyvet felhúznak valami sablonos, hollywoodi sztorira, és akkor jó lesz ez a népnek. Hát nem, kérem szépen, nem jó! Mert én még mindig azon a véleményen vagyok, hogy a könyv a legjobb forgatókönyv, úgyhogy legyenek szívesek ezt jól kihasználni!