Cath imádja Simon Snow-t.
Oké, Simon Snow-t mindenki imádja…
Ám Cath-nek az egész élete abból áll, hogy rajong – amihez nagyon ért. Cath és Wren, az ikrek kisiskolás korukban menekültek a Simon Snow-sorozathoz, miután az anyjuk elment.
Elolvasták a könyveket. Újraolvasták őket. Beköltöztek a Simon Snow-fórumokra, továbbírták Simon Snow történeteit, az összes premieren valamelyik szereplőnek öltöztek.
Cath nővére nagyjából kinőtt a rajongásból, de Cath nem bír. Nem is akar.
Most, hogy felvették őket a főiskolára, Wren megmondja Cath-nek, hogy nem akar egy szobában lakni vele. Cath kikerül a védelmi zónájából, ettől fogva egyedül kell megállnia a lábán. Lesz egy mogorva szobatársa, akinek a kedves fiúja örökké náluk lebzsel; egy regényíró professzora, aki szerint a fanfickel bealkonyult a civilizációnak; egy jóképű évfolyamtársa, aki csak a szavakról akar dumálni… és közben folyamatosan izgulhat lágyszívű, érzékeny apjáért, aki még sose volt igazán egyedül.
Tehát az a nagy kérdés: kibírja-e Cath úgy, hogy Wren nem fogja a kezét? Elég nagy már ahhoz, hogy a saját életét élje? Egyáltalán fel akar-e nőni, ha a felnőtté válás ára az, hogy le kell válnia Simonról?
Rainbow Rowell feladta leckét. Az Eleanor és Park-kal magasra tette nálam a lécet, és őszintén nem gondoltam volna, hogy ezt átugorja. Meg kellett azonban lepődnöm, hiszen már a fülszöveg alapján sokat ígérőnek sejtettem a történetet, és bizony néhány oldal után egyszerűen beleszerettem Cathbe. Azt is mindenképpen hozzá kel tennem, hogy mióta elkezdődött a 2016-os év, egyszerűen nehezen haladok még olyan könyvek olvasásával is, amiket általában hamar kivégzek. Hiszen a GoodReads számolóm szerint is még csak 6 könyvet olvastam el, és ezt nagyon kevesellem. Az ünnepek és sok pihenés után egyszerűen nehéz visszaszoknom a munkás mindennapokba, ráadásul elkezdtem angolra járni, ami elég húzós (de nem panaszkodom!), és akkor még egy kicsit éljek azért némi szociális életet is, szóval van úgy hogy egyszerűen csak eldőlök otthon este, mint a rohadt nád. Amit ebből a kifakadásból kiakartam hozni, hogy a Fangirl visszahozta a régi énemet, és bizony két nap alatt kivégeztem a több, mint 400 oldalt, úgyhogy azt hiszem elmondhatom, hogy visszatértem!
Hogy miért is szerettem meg annyira a Fangilrt? Mindenképpen Cath miatt, mert ritka az olyan szereplő, akivel ennyire azonosulni tudok. Cath mindene a Simon Snow könyvsorozat, szinte ez jelenti számára az egész világot, imádja a szereplőket, sőt fanfiction formában újra és újra megírja a két főszereplő Simon és Baz történetét. Nincs ezzel sokáig egyedül, hiszen ikertestvérével Wrennel bármikor meg tudja beszélni az érzéseit. Legalább is eddig így volt. Most azonban az egyetem első napján Wren úgy dönt, hogy egy kicsit el akar szakadni testvérétől, másik kollégiumba, más barátokkal, szóval több szabadságot akar. Így hát Cathnek egyedül kell szembenéznie az egyetemmel, az új világgal. És ez neki hihetetlenül nehéz, hiszen ő eddig csak azt a világot ismerte, amibe Wren is beletartozott, és persze Simon és Baz világát, de abba nem élhet örökké. Cath persze nagyon haragszik az ikertestvérére, hiszen nélküle egyszerűen nem tud beilleszkedni. A szobatársához Reaganhoz nem vagy alig szól, és ott van Levi, az örökké mosolygós Levi, aki mindig ott lóg a szobájukban, ezért kénytelen néhány szót váltani vele. 
És hogy miért tudtam annyira azonosulni Cathtel? Szerintem mindenkinek van egy olyan korszak az életében (nekem volt), amikor annyira rajong valamiért - könyv, film, sorozat, színész -, hogy teljesen beleéli magát abba a világba és egyszerűen nem tud másról beszélni. Csak annyi kivétellel, hogy az én gyerekkoromban még nem voltak fanfic-ek, és blogok, hanem ezerrel vásároltam meg minden olyan újságot, amiben kedvenceim benne voltak, és ragasztgattam be az összes létező fotót a különböző füzetekbe (volt ám Harry Potteres és Atomic Kitten füzetem!). Visszatérve a könyvhöz, Cath családi körülményei miatt, még érzelmileg elmaradott, ezért még most is Simon Snow jelenti neki az egész világot, és nagyon nehezen lép ki a komfortzónájából. Valóban csak lassan - nagyon lassan - engedi magát közelebb Reagonhoz és aztán Leivhez. Amiért azonban én szintén egy kicsit közel éreztem magamhoz Cath személyiségét, hogy beilleszkedési problémáim nekem még most is sokszor vannak, akárhányszor új helyzetbe, új környezetbe kerülök, lassabban engedek fel, mint sokan mások, de azért mindig változik ez is.
Amikor a könyvről írok, semmiképpen nem szabad megfeledkeznem a Simon Snow jelentőségéről. Ugyanis őszintén szólva imádtam Cath és Levi édes történetét, de imádtam Simonét és Bazét is, mármint azt, amelyet Cath álmodott meg. Éppen ezért nem is csoda, hogy kedvenc jeleneteim azok voltak, amikor e kettő rész összefonódott, azaz amikor Cath felolvasott egy-egy jelenetet Levinak.
Talán eddig úgy jöhetett le az értékelésem, hogy minden csupa rózsaszín volt a könyvben, pedig egyáltalán nem: ott voltak az ikrek édesapjának lelki gondjai, Levi olvasási problémái és persze Cath beilleszkedési nehézségei, ami főleg az elején nagyon nagy mértéket öltött. Az ikreket ráadásul fiatalon elhagyta az anyjuk, amit mindketten máshogy, a személyiségükhöz azonosulva dolgoztak fel. Így hát Wren iránti ellenszenvem is hamar elpárolgott, hiszen ő is csak egy anya nélkül felnőtt lány volt, csak épp teljesen máshogy dolgozta ezt fel. A szereplők és a történet - az Eleanor és Parkhoz hasonlóan - reálisan kidolgozottak voltak, mindenkinek voltak erősségei és hibái egyaránt, nem voltak hibátlan, tökéletesen szép főszereplők, hanem átlagos egyetemisták, és az ő problémáik.
Azt bizton állíthatom, hogy a Fangirl olvasása során én magam is fangirl lettem, hiszen nagyon megszerettem mindkét történetet, sőt annyira jó lenne, ha ezt a Simon-féle sztorit valaki továbbálmodná, én biztos elolvasnám! Szóval, mindenképpen ajánlani tudom a könyvet, hiszen akik olvasták az Eleanor és Park-ot, már tudják, hogy mire képes az írónő. A szereplők egytől egyig nagyon szerethetők voltak, én most a mellékszereplőket is (Reagant, az apjukat, Jandrot) legalább annyira megkedveltem, mint a Cath-et Levit!
Értékelés: 5/5*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése