A hetem nagyon sűrű volt, és őszintén nem hogy bejegyzésírásra, de még olvasásra sem igen jutott időm. Nem akarok panaszkodni, hiszen nyilván másnak sincs több, viszont már nagyon idegesített, hogy egyetlen poszt sem jelent meg vasárnap óta, ezért két értékelést között hoztam egy taget, mert már úgyis régen volt. Miamona Könyveldéjén találtam ezt a saját készítésű taget, ami első látásra megtetszett, ráadásul állatbarát is vagyok, szóval úgy döntöttem, hogy belevágok.
1. Lajhár - egy olvasás, amit direkt lassítottál, nyújtottál volna, mint a rétestésztát…
Nos, ha jó könyvet olvasok, akkor ez a szindróma általában előfordul, párosítva azzal az érzéssel, hogy de jó lenne megtudni mi lesz a vége! (Nem könnyű a könyvmolyok élete!) Az idei évről talán az Árnyék és csont-ot tudnám kiemelni, mert nagyon izgalmas volt, és egyszerűen jó érzés volt olvasni.
2. Gepárd - jött, tarolt, mindent vitt, és csak néztél utána tátogva, levegőt kapkodva…
Tavalyi éveben a Légy hű magadhoz (Eric Knight) volt ilyen. Nagyon szerettem.
3. Házimacska - egy könyv vagy szerző, amiről,akiről tudod, bármi történjék is, időről-időre otthonosan törleszkedik hozzád…
Ha az írókat veszem figyelembe, akkor Jojo Moyes vagy Sarah Dessen, akikkel úgy érzem, hogy nem nyúlhatok mellé. Most például a film megjelenése előtt tervezem újraolvasni a Mielőtt megismertelek-et. És habár még csak két könyvet olvastam el tőle, de Eleanor Park is olyasvalaki, akinek a tökéletlen világában, imádni való szereplővel otthon érzem magam.
4. Kacsacsőrű emlős / Tengeri sün – egy roppant különös, elsőre furának látszó könyv, amit bár kissé ódzkodva vettél a kezedbe, végül pozitív csalódás, élmény lett…
Mivel általában az éppen aktuális olvasmány van a legnagyobb hatással az elmémre, ezért most csak Jandy Nelsontól Neked adom a napot jut eszembe. Igazából pozitívan álltam hozzá, de az elején kellett egy kis idő, hogy megszokjam ezt a furcsa ikerpárt. Most meg már le se tudom tenni le se tudnám tenni, ha nem járnék dolgozni/iskolába stb.
5. Pillangó – Egy kívül-belül gyönyörű könyv…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése