Claire Randall húsz éven keresztül megőrizte titkait. De most felnőtt lányával együtt visszatér Skócia fenséges, ködfátyolba burkolózó hegyei közé. Claire itt szeretné elmondani a lányának az igazságot egy fontos dologgal kapcsolatban, amely éppen olyan megdöbbentő, mint ami mögötte van: az ősöreg kőkör rejtélye, az idő korlátain átívelő szerelem és James Fraser, a skót harcos, akinek lovagiassága egykor ott tartotta Claire-t a férfi évszázadának veszedelmei között a saját korába való visszatérés helyett.
Ezúttal a vér és a szenvedély öröksége állítja próbatétel elé Claire gyönyörű, rézvörös hajú lányát, Briannát, miközben ezzel párhuzamosan folytatódik Claire önfelfedezésének útja Stuart Károly intrikával teli párizsi udvarában, ahol férjével együtt versenyt fut az idővel, hogy elejét vegyék a kudarcra ítélt felföldi felkelésnek, és elszántan küzd azért, hogy megmentse mind gyermekét, mind a szeretett férfit.
Már nagyon-nagyon régóta esedékes (ami azt illeti majdnem egy éve) az értékelésem az Outlander második részéről, de sosem jutottam el odáig, valahogy nem úgy álltak a csillagok.. A napokban azonban arra eszméltem fel, hogy egyrészt úgy tűnik, hogy nemsokára - elviekben február végén - megjelenik az Utazó, másrészt pedig áprilisban jön a sorozat második évadja, tehát egy kicsit felfrissítettem az emlékeimet. Amikor az Outlanderről esik szó, az én szívemet mindig melegség járja át, akár a könyvről, akár a sorozatról beszélünk. Amióta elolvastam a két kötetet már nem kapok szívbajt attól, ha meglátok egy sokoldalas könyvet, mert ahogy azt e könyvek is tanúsítják, ha a történet jó, akkor még örülünk is annak, ha minél többet kapunk belőle. Nem mondom, hogy minden soráért odáig voltam, mert volt egy-két kevésbé izgalmas rész is (ami 1000 oldalba belefér), de mindenképpen a kedvenceim közé tartozik a sorozat.
A történet meglepő fordulattal indul (legalábbis azoknak, akik nem olvassák a fülszöveget), ugyanis ismét a ,,jelenbe" kezdődik, ráadásul 20 évvel később, amikor Claire és Jamie lánya, Brianna már majdhogynem felnőtt. Claire készül feltárni a titkát lánya előtt, amit eddig szinte csak Jamie tudott. A megtört, de még mindig erős nő aztán el is árulja jó néhány száz oldalon keresztül a lányának és nekünk is, hogy mi történt vele, Jamievel és a skótokkal. Így hát nagy örömömre ismét visszarepülünk először a 18. századi Párizsba, majd pedig a Skót Felföldre. Diana itt sem hazudtolja meg önmagát, hiszen már Párizsban is állandó a bonyodalom, a feszültség, a szenvedély - természetesen - és bizony kapunk néhány szomorúbb jelenetet is. Miután Claire közli Jamievel a véres tényt az 1746-os cullodeni csatáról, minden erejüket bevetve próbálják megakadályozni azt. Intrikák, titkok és hazugságok szövik át a franciaországi útjukat.
Habár nagyon jó volt olvasni az 1700-as évekbeli párizsi udvarról, azért mégiscsak akkor voltam igazán boldog, amikor a szereplők visszatértek Skóciába. Persze itt sem volt könnyebb helyzetük Claire-éknek, sőt ahogy közeledtek a csaták és felkelések ideje, egyre jobban szorult a hurok a nyakuk körül. Ahogy haladtam az olvasással egyre jobban a szívembe zártam a zöld felföldi tájakat, és fokozódott az érzés bennem, hogy bárcsak egyszer én is láthatnám. És ez érzés nem csak a tájakra, de a skót emberekre is igaz, akik szintén egyre közelebb kerültek hozzám...
Ahogy közeledtünk a vége felé az én szívem is egyre jobban elszorult, és úgy a 900. oldalnál úgy voltam, hogy kérek még ötszázat, ennek így nem szabad véget érnie! Persze aztán a legutolsó mondat volt az, amitől teljesen a falra másztam, még akkor is, ha örültem a ,,fordulatnak".
Természetesen nem feledkeztem meg Claire és Jamie szerelméről sem, ami még most is magas hőfokon lángol, annak ellenére, hogy mennyi mindennel megküzdöttek. A köztük lévő szenvedély tetőzik, és bizony ismét kaptunk jó néhány túlfűtött jelenetet. Claire még mindig az a magbiztos és erős nő, akit megismertem és megszerettem, Jamie pedig... nos az édes Jamie ismét makacs és önfejű, de nagyszívű és érzékeny is közben. Mellettük persze sok új szereplő feltűnik, de a régiek is visszatérnek, mint Jack Randall vagy éppen Dougal és Jamie családja. Azaz egyáltalán nem unatkozunk.
Ízelítő a második évadból
Visszatérve a könyvre, én úgy éreztem, hogy méltó folytatása volt az elő résznek, jól kidolgozott, feszültséggel és fordulatokkal teli, szerethető karakterekkel és ismét sok-sok szenvedélyes jelenettel. Jöhet a folytatás!
Értékelés: 5/5
Amit tudni kell tehát, hogy
- a könyvből készült sorozat másosik évadja 216 áprilisában jelenik meg
- az Utazó, a sorozat 3. része úgy tűnik, hogy február végén jön ki a KMK kiadónál.
Fülszöveg: Kétszáz évvel korábban történt szenvedélyes találkozásuk után a halálra szánt Jamie Fraser lovagiasan visszaküldte a gyermekével várandós Claire-t a saját idejébe, mert meggyőződése volt, hogy el fog esni az 1746-os véres cullodeni csatában.
Mostanra felnőtt a lányuk, és Claire rádöbben, hogy Jamie életben maradt. Visszavágyik hát az idő szakadékán keresztül, hogy újra megkeresse a férfit, akit soha nem tudott elfelejteni, és a sorsot, amit soha nem tudott figyelmen kívül hagyni…
Nemrég találtam rá a tv sorozatra, és azóta vadászok a könyvek olvasói értékeléseire. Igaz, az eddigi rajongókhoz képest alig kell várnom egy kicsit a folytatásra, ráadásul 2 könyvnyi kalanddal is kitölthetem a várakozás idejét, mégis olyan türelmetlen vagyok, hogy szinte naponta rákeresek a könyv sorozattal kapcsolatos véleményekre youtube-on vagy különböző blogokon. Szóval köszönöm az értékelést, jól esett olvasni a legújabb hőseimről egy magyar blogon is. :)
VálaszTörlésHabár a sorozat nagyon könyvhű, mégis nagyon tudom ajánlani, hogy olvasd a könyveket, mert szenzációsak, és valóban nem fogsz unatkozni, mert mindkettő közel 1000 oldalból áll :)
TörlésÉn ma hallottam, hogy április 25-én jön a 2. évad Ausztráliában, viszont a Starz csatorna premierjéről nincs hír, ezért tettem április végére a a várható megjelenésének dátumát :)