Az igazi tündérmesék nem a nyúlszívűeknek valók. Ezekben a gyerekeket boszorkányok falják fel és farkasok kergetik; a nők kómába esnek vagy éppen gonosz rokonaik áldozatául. Valahogy mégis minden fájdalom és szenvedés megéri, amikor a mese jóra fordul, és boldog vége lesz. Hirtelen nem számít, ha az ember négyest kapott a francia röpdogára, vagy ő az egyetlen lány a suliban, akinek nincs randija a bálra. A boldog vég jóvátesz mindent. De mi van, ha ez mégsem a vége?
Delila éppúgy gyűlöli a sulit, amennyire szereti a könyveket. Van is egy nagy kedvence, amivel képtelen betelni. Ha valaki – különösen a népszerű lányok közül – megtudná, hányszor olvasta el újra és újra a könyvtár poros mélyéről előásott tündérmesét, a poklok legmélyebb bugyrába száműznék… örökre.
Delila számára ez a mese mégis több papírra vetett szavaknál. Persze ebben is van egy jóvágású (oké, dögös) királyfi, fényűző palota és elvetemült gonosztevő, mégis olyan, mintha valami mélyebb jelentése lenne. Delila egy napon azt is megtudja, mi ez. Mint kiderül, a nem is olyan szőke herceg nemcsak valóságos, de nagyon szemrevalónak találja tizenöt éves olvasóját. Csak hát… egy világ választja el őket egymástól. Így aligha működhet…
,,– Csak hogy tudjátok – vágok bele –, amikor azt mondják,
”Egyszer volt…”, csúnyán átvernek. Nem csak egyszer van. Még csak nem is kétszer. Annyiszor van, újra meg újra, ahányszor valaki kinyitja ezt a poros, régi könyvet."
A tündérmeséket mindenki szereti. Vagy legalábbis biztosan mindannyiunk életének egy szakaszában jelen vannak ezek a boldog végű könyvek. Hiszen milyen könnyű beleélni magunkat olyan egyszerű, könnyed történetekbe, amik boldogan éltek amíg meg nem haltak-kal végződnek. A mai felgyorsult és elvárásokkal teli világban milyen sokat jelentek ezek a könyvek, hiszen a kudarcok, a kihívások után olyan könnyű belemerülni egy kedves kis történetbe, amiről tudjuk, hogy jó vége lesz... (Ha már a való életben nem is). És ez nemcsak a mesekönyvekre igaz, hanem ha jobban belegondolunk, hogy a manapság nagyon népszerű YA és NA és más romantikus ifjúsági könyvek miért annyira felkapottak, akkor talán arra is itt kell keresni a választ. Hiszen habár ott is mindig vannak különböző nehézségek, amikkel szembe kell nézniük a főhősöknek (akár a hercegnek, hogy megmentse a szeretett lányt), a végén azért mindig megkapjuk a boldog véget. És igenis kell ez nekünk! Legyünk őszinték, és ismerjük be, hogy néha jól esik egy kis happy end-et olvasni a mostanság teljesen kifordult világunkban.,,Inkább teszek úgy, mintha egy másik világban élnék – s valahányszor kinyitok egy könyvet, pontosan ez történik."
Amikor megtudtam, hogy Jodi Picoult - a nő, akinek már nagyon sok mély tartalmú könyvet köszönthetünk - most egy mondhatni tündérmesét ír, nos hát meglepődtem. Hiszen nem ezt szoktuk meg az írónőtől. Aztán a youtube-on megnéztem egy videót, ahol lányával - akivel együtt alkották a könyvet - beszélnek a történetről, a kezdetekről, arról, hogy mire számíthatunk, akkor már tudtam, hogy én ezt a könyvet el akarom olvasni. Hiszen ilyen szempontból még soha senki nem közelített meg egyetlen történetet sem: a főszereplő, a herceg nem csak, hogy megszólítja az Olvasót, Delilát, de ráadásul egyáltalán nem elégedett az életével, ki szeretne jutni a könyvből. Nos, talán nem vagyok egyedül azzal a gondolattal, amikor úgy vélem, hogy bárcsak velem is megtörténne ez a varázslat! Azt hiszem minden könyvmollyal - legyen az lány vagy fiú - előfordult az élete során legalább egyszer (de inkább többször), hogy azt kívánta bárcsak az egyik szereplő valóra válna... Egyelőre Deilia a szerencsés első, akivel ez megtörtént, ő és Olvier történetét meséli el nekünk Jodi és Samantha, egy olyan világban, ahol a könyv cselekménye és a valóság egymásba olvad, összeforr.
Még a történet előtt mindenképpen ajánlom Jodi bevezetőjét, ahol megírja, hogy miképpen találta ki lánya a történetet, és hogyan írták meg közösen a Sorok között-et. Érdemes elolvasni. Tehát, mint említettem Deliláról lesz szó, aki egy tipikus könyvmoly, a suliban senki sem szereti, csak egyetlen barátnője van. Ő is az a típusú lány, aki egy könyvbe menekül a valóságtól. A Sorok között mesekönyvet olvassa el újra, és újra, és azt kívánja, hogy bárcsak Olivér, a herceg valóságos lenne. Idáig talán már minden (kis)lány eljutott az életében, csakhogy Delila vágya tényleg valóra válik, ugyanis egy alkalommal Olivér segítséget kér tőle. Úgy ám, nem csak Delila az egyetlen elégedetlen szereplő a könyv(ek)ben. Olivér már unja, hogy állandóan ugyanazt a szerepet kell eljátszania, akárhányszor kinyitják a könyvet. Egyáltalán nincs kibékülve az életével, amiben folyamatosan csak egy mások által elképzelt szerepet játszik, ráadásul szíve választottja, akit megmentett a mese során, egyáltalán nem kedves neki. Viszont Delila, a lány, aki meghallja őt a másik világban - egy olyan világban, ahová mindig is el akart jutni - már annál inkább. Így hát a két magányos szereplőnk szövetségbe lép egy közös cél érdekében, ami nem lehet más, mint hogy kiszabadítsák Olivért a könyvből.
,,...a tündérmesék kitalált történetek. Igazából senki sem él boldogan, amíg meg nem hal."
Mindenképpen ki kell emelnem, hogy a könyv, főként a mesekönyv világa fantasztikus volt. Remekül kitalálták a világ felépítését (Örökkön-örökké Part), a szabályokat, amik a mesére jellemzők és a történethez passzoló illusztrációk is gyönyörűek voltak. Bizony, hiszen nem véletlen, hogy Olivér már évek óta ki akar jutni a meséből, de nem sikerül neki. Akárhányszor valaki kinyitja a könyvet, minden szereplő a helyére kerül, nem tehetnek mást, egyszerűen odavonzza őket valami. És ott vannak a szereplők. Egyik szereplő sem az, akinek látszik, ugyanis, ha éppen nem olvassa senki a történetüket, akkor mindenki azt csinál, amit akar, szabadon mozoghat a helyszíneket. Sőt ezek a szereplők teljesen másak a ,,való életben", mint a könyvükben. Így lehet az, hogy Szerafina, a hercegnő szép, de nem túl okos, és így lehet az is, hogy a herceg, aki elvileg boldogan él, mégis elvágyakozik a történetből..
Jodi és Samantha remekül kitalálta ezt a kettős világot, amelyben Delila és Olivér él. A szereplők nagyon szerethetők, Delila tipikusan az a tinilány, akivel könnyű azonosulni. Hiszen kinek nem voltak még olyan magányos percei, amikor egy könyv, vagy annak főszereplője jelentett vigaszt? Oliver pedig mondhatnám, hogy egy tipikus herceg, pedig nem az, hiszen mégiscsak ki akar szabadulni a neki megírt tündérmeséből! Anya és lánya jól összedolgozott, ügyeltek minden részletre, amitől a mese mese lett, de mégis olyan könyv ez, amit bármely korosztálynak ajánlani tudok, hiszen a tündérmesék nem érnek véget a gyerekkorral.
,,számomra úgy tűnik, hogy akkor lesz felnőtt valaki, amikor már nem reménykedik a legjobban és elkezd készülni a legrosszabbra. De hogyan mondjuk meg egy felnőttnek, hogy talán minden rossz azért van a világon, mert már nem hiszünk abban, hogy a legjobb valóra válhat?"
Értékelés: 5/5
,,Tudod, az olvasó és a szerző közösen alkotnak. A szerző építi fel a házat, de az olvasó az, aki otthonossá varázsolja."
*A képek a könyv illusztrációi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése