Nagyon ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok. Sosem lépek ki a házból. Már tizenhét éve. Csak anyu és az ápolónőm, Carla van itt velem.
Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt. Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja. Észreveszi, hogy őt figyelem, és megakad rajtam a tekintete. Csak nézzük egymást. Olly a neve.
Lehet, hogy nem lehet megjósolni a jövőt, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. És szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége.
Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt. Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja. Észreveszi, hogy őt figyelem, és megakad rajtam a tekintete. Csak nézzük egymást. Olly a neve.
Lehet, hogy nem lehet megjósolni a jövőt, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. És szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége.
A Minden, minden a még mindig elapadhatatlannak tűnő könyvfesztiválos beszerzéseim listájának egy darabkája, ami ráadásul már a megjelenése előtt olyannyira felkeltette figyelmemet, hogy felkerült arra a bizonyos 5+1-es listára (ha mégsem annyira egyértelmű, akkor ide kattintva elérheted a listát). Hogy miért? A fülszöveg igazából nem ígér többet egy ártatlan ifjúsági könyvél, de valahogy engem mégis megfogott, és valami pluszt láttam benne. Mégis ki ne akarna egy olyan lányról olvasni, aki egy betegség miatt 17 évét zárt falak között töltötte, az egyetlen személyes kontaktja anyukájával, és ápolónőjével, Carlával van. És persze az is izgatta a fantáziámat, hogy miképpen fog az új szomszéd, Olly a közelébe férkőzni, és egyáltalán felvenni vele a kapcsolatot. Mert azért az egyértelmű, és talán nem árulok el vele nagy titkot, hogy kettőjük kapcsolata nem lesz sokáig plátói.
De ne menjünk ennyire előre! A történet elején megismerjük Madeline hétköznapjait, ahogy él, a napi rutinját, hogy nem túl sok öröme az életben a könyvek, filmek és édesanyja társasága, a pénteki francia estek, amiket mind-mind anyukája (és egyben orvosa) és Carla társaságában tölt el. Érdekes volt látni Madeline könyv eleji karakterét, hiszen, ha ez embernek olyan betegsége lenne, ami meggátolja abban, hogy a külvilággal érintkezzen, valószínűleg teljesen megőrülne. De egy kicsit biztosan. Ez szinte lehetelten, és azért valószínű, hogy legalább egy kicsit lázadnánk. De Madeline nem(!), ő abban a tudatban nőtt fel, hogy ennek így kell lenne, elfogadja azt az életet - amit nagyon nehéz annak nevezni -, amit kapott. És nem csak azért, hogy anyukáját - aki már egy balesetben elvesztette férjét és másik gyermekét - megnyugtassa, nem, ő tényleg boldog így. És hát ez egy kicsit hátborzongató volt. Ez a boldogság azonban csak addig volt kiegyensúlyozott, amíg az új szomszédaik, élükön Ollyval be nem költöztek a mellettük lévő házba.
Ettől a résztől kezdve egy darabig nagyjából lehet sejteni, hogy hogyan tovább. Olly és Maddy rögtön felfigyelnek egymásra, majd pedig kezdeti baráti chatelés, aztán pár órányi, egymástól több méteres távolságban töltött beszélgetés után valami megkezdődik közöttük. És sejteni lehet, hogy mégis miféle érzelmek alakulnak ki Maddyben. Miféle új érzelmek! Mert ami nagyon fontos, és ami nekem nagyon tetszett, az Maddy átalakulása volt. Nyilván ezt Ollynak köszönhetjük, de lehetett volna másik fiú, vagy egy barát, a lényeg inkább az, hogy Maddy mit tapasztalt meg. Hihetetlen volt látni utólag, hogy a kezdeti ,,boldog" és naiv lány mégis hogyan gondolhatta azt, hogy az az élet elég, amit ő élt. Nem is karakterfejlődést mondanék, hanem inkább egy érzelmi fejlődést, hogy azt, amit mások olyan megszokottnak tartanak, mint a friss levegő, a levágott fű illata, vagy éppen egy kocsi gyorsulása, ő itt és most tapasztalta meg. Mint egy 16 éves kisgyerek, akinek minden új és szép. Ezt az életérzést nagyon jól ábrázolta az írónő, én legalábbis teljesen át tudtam magam adni Maddy érzéseinek, még akkor is, ha rettenetesen sokat kockáztatott.
A végére pedig már nagyon kíváncsi voltam, hogy mégis hogyan fogja megoldani ezt az eléggé elfuserált helyzetet. Természetesen nem lövöm le a ,,poént", de az biztos, hogy engem meglepett az írónő, még akkor is, ha nagyjából sejtettem a végkifejletet. Persze azért nem feledkezem meg Ollyról sem, hiszen ő volt az az ember, aki miatt Maddy végre mert kockáztatni. Azt hiszem jól ki lett találva a karaktere, kedves volt és türelmes, de valahogy mégis, mint egy izzó parázs, aki elindította Maddyben a futótüzet, de úgy, hogy azt már nem lehetett megállítani. És, hogy ne csak Maddyért aggódjunk, azért megvolt neki is a maga problémája, ami miatt az ember csak jobban a szívébe zárta.
Én tehát úgy gondolom, hogy egy nagyon aranyos és tanulságos a történet volt. Szerethető női karakterrel (még naivan is), akivel könnyű együtt érezni. Szerettem a gondolkodását, rajzait, a Madeline-szótárt, és a káoszelméleteit. Az a típusú könyv, amin lehet elmélkedni úgy, hogy közben azért nem kell világot rengetni. Olyan, ami jót tesz az ember lelkivilágának. Azért a végét egy kicsit még továbbfűztem volna, mert - ha csak egy epilógusnyi időre is - örültem volna, ha megismerem Maddy jövőjét.
Értékelés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése