A lidércszerető furcsa szerzet: attól boldog, ha minden kívánságod teljesíti, miközben a pusztulásod okozza. Ha mázlid van, besétál néhány manó, a kertésznadrágos fajtából, és felteszi az egyetlen értelmes kérdést: Hol az arany?! Márpedig Adrinak szerencséje van: budapesti albérletében, a dohányzóasztal alatt átjáró nyílik, s egy boszorkánnyal meg egy lidérccel együtt az arany keresésére indulhat. A lány azonban kincsek helyett valami sokkal értékesebbet, egy igazi párt talál, akire a bajban is számíthat, és aki nemcsak azt mondja neki, amit hallani akar, hanem az őszintét. Amúgy Adri ezt az egész ügyet a likkal, a manókkal, a boszorkánnyal meg a lidérccel tényleg kihagyta volna…
Amikor néhány hónapja kissé kétkedve nekiálltam a Sárkánycsalogató elolvasásának, nem gondoltam volna, hogy az a könyv lesz az évem egyik legnagyobb meglepetése. Olyannyira megszerettem Virág Emília stílusát, hogy őt választottam ki az idén elinduló Magyar könyvek nyomában rovatom első bejegyzésének a főszereplőjének. Éppen ezért amikor megtudtam, hogy jön a folytatása, ráadásul idén, nagyon izgatott lettem, és amikor lehetőségem adódott az Athenaeum kiadó jóvoltából elolvasni megjelenés előtt, rögtön lecsaptam rá. Persze az ember egy erős kezdés után akaratlanul is fél attól, hogy vajon a folytatás megtudja-e tartani, esetleg felül tudja-e múlni az első rész színvonalát. Bennem is megvolt a kétség e szikrája, és hogy mi a végső következtetésem, azt tehát lássuk most.
A regény kezdése hasonló az első kötethez, ismét Budapesten járunk, egy magyar fiatallal a középpontban, ezúttal Adri lesz az az áldozat, aki pillanatok alatt belecsöppen egy ijesztő, megmagyarázhatatlan, na és természetesen varázslatos világba. Kezdődve a molesztáló szomszéddal, a gyanús operációs rendszerrel, a likkal, a mérges törpékkel, a furcsa hajléktalannal, és ha ez nem lenne elég a barátja, Sanyi sem az, akinek látszik - konkrétan egy (spoiler!) lidérc. Az első rész talán legviccesebb figurája a lidérccsirke volt, most azonban egy teljesen új nézőpontból ismerhetjük meg ezeket a furcsa, természetfeletti lényeket. Az új nézőponton értsd úgy, hogy sokkal hátborzongatóbb. És ez nem csak a lidércekre, de az egész történetre is igaz, ugyanis több volt benne a sötétebb, mondhatni horrorisztikus jelenet, és több volt a harcos rész is. Adrit az írónő - ahogy azt már megszokhattuk tőle - jól megleckéztette, rengeteg kalandba keverte őt, ami igazából ép ésszel fel nem fogható, a könyv egésze tele volt csavarral és izgalmas változásokkal, szóval nem unatkoztam, na.
Amivel Emília engem megfogott, az a hihetetlen humora volt, ami a képtelen helyzetekből adódott. Azonban ezt most a Boszorkányszelídítőnél egy picit hiányoltam. Mert oké, nyilván maga az egész történet egy képtelenség, de akkor is, a részletekben most kevesebb volt humor, én úgy éreztem. Ennek ellenére a történet, amit megálmodott nagyon jól volt felépítve, minden részlete passzolt, és habár hasonló volt a két világ az előzőekhez, mégis rengeteg újat tudott mutatni.
,,Most már belátom, hogy hiba volt alábecsülni a hétfőt, ami mindig pontosan akkor rántja ki alólad a szőnyeget, amikor már azt hitted, megúsztad. Így utólag belegondolva tök logikus, hogy egy hétfőn nyílt meg a lik a szobámban."
A szereplőket is megkedveltem. Adriban is (akárcsak Józsiban) megvolt az a bizonyos mesebeli szereplőkre jellemző hősies magatartás, ami a mindennapokban nem látható, csak nehéz helyzetekben jön elő. Aztán ott van Berzence, a boszorkány, akit eléggé vegyesen ábrázolt az írónő, kicsit olyan volt, mint egy nagyravágyó gyerek, aki nem méri fel a tettei következményeit, legalábbis az elején. Ennek ellenére szerethető figura. Végül pedig Belizár, a lidércúr, az alvilág egyik ura, akit szintén sokáig nem igazán tudtam, hogy hova könyveljem el. Mert ugyebár az alvilág ura csak gonosz lény lehet, de jelen esetben valahogy mégse... Szóval három teljesen különböző lény - egy ember, egy boszorkány és egy lidérc -, akik egy közös ügy érdekében most mégis összefognak, hogy úgy mondjam visszategyék az ellopott napot a helyére - de most tényleg!
Összességében tehát azt mondanám, hogy habár úgy éreztem még egy kis humort elbírt volna regény, azért nem panaszkodom, mert ismét lebilincselő élményt kaptam. A történet hamar beszippant, mert tudni akarod, hogy most akkor mi van a Sanyival, hogy került egy lik egy teljesen átlagos panelszoba közepébe és mégis hogyan lehet egy okos telefon segítségével állítani egy lidérc erején. Bizony, ismételten összekeveredik a mai világ technikája a régi korokat idéző Hetedik Királyság életével, és mindezt úgy, hogy az olvasó úgy érezze, ez teljesen normális. Szóval én szerettem ezt a részt is - habár azért az első még mindig kedvenc -, és mindenkinek bátran ajánlom.
Értékelés: 5/5
,,Sokat tanultam a történtekből, semmit sem bánok és nem csinálnék másképp, de azért senkinek nem ajánlom, hogy végigjárja ezt az utat. Sőt, mindenkinek azt javaslom: ha a laptopja világító likat ütne a padlójára, ne álljon szóba a manókkal, és ne engedje be a boszorkányt! Zárja le az ajtók és ablakok réseit, és semmiképpen se állítsa meg két szint között a liftet!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése