Jessie-vel csak a baj van, ő legalábbis így érzi a Los Angeles-i magániskolában töltött első héten. Már épp azon gondolkodik, hogy visszasomfordál Chicagóba, amikor e-mailje érkezik egy Valaki/Senki (VS) nevű sráctól, aki felajánlja, hogy segít neki eligazodni a Wood Valley Gimi dzsungelében. Ez valami vicc? Megbízhat VS-ben, elfogadhatja tőle a segítséget, amelyre óriási szüksége van?
Alig két éve, hogy meghalt az édesanyja, és miután az apja váratlanul feleségül vett egy interneten megismert nőt, Jessie kénytelen az ország másik felébe költözni, és mostohaszörnyével meg annak beképzelt fiával élni.
Jessie végső kétségbeesésében úgy dönt, VS-re bízza magát. A srác hamarosan a lány mentőkötelévé és szövetségesévé válik, és Jessie szeretné személyesen is megismerni. De mi van, ha egy rejtélynek jobban áll a megoldatlanság?
Julie Buxbaum művében komédia és tragédia, szeretet és veszteség, fájdalom és emelkedettség keveredik. Első ifjúsági regényének szereplőit minden bizonnyal hamarosan az olvasó is barátaivá fogadja.
,,VS: Lehet, hogy az otthon nem feltétlenül egy hely. Én: Lehet."
Egy héttel a Könyvfesztivál után járunk, ahol sikerült beszereznem 12 gyönyörűséges könyvet, és már el is olvastam közülük egyet. Idén nagyon vártam a Gabo Kiadó könyvfesztes megjelenéseit, rögtön az első utam hozzájuk vezetett, amikor megérkeztem, nem kevés pénzt hagyva magam után - pedig még így is visszafogtam magam. Lényeg a lényeg, sokat töprengtem azon, hogy mégis melyik újdonsággal kezdjem az olvasást, míg végül Julie Buxbaum könyve mellett döntöttem. Szerencsére jól, ugyanis a történet nagyon szerethető, egy kicsit kesernyés, egy kicsit fájdalmas, de mindenképpen kellemes.
Azt be kell vallanom, hogy azért is e könyv elolvasása mellett döntöttem, mert a molyon olyan értékeléseket olvastam róla, hogy a Flat-Out Matt rajongóinak kötelező darab, mert sokban hasonlít rá. Így utólag visszagondolva van benne valami, nem is a történet, inkább a hangulata hasonló. De ha már a történet. A főszereplőnk tehát Jessie, aki Chicagóból kényszerül Los Angelesbe költözni édesapja új feleségéhez és fiához, alig két évvel anyukája halála után. A lány nem csak a nyilvánvaló okoktól szenved új helyén, mint az, hogy elvesztette imádott anyukáját, hogy apja titokban újra megnősült, hogy mindent hátrahagyva el kellett költöznie egy teljesen új és ismeretlen helyre, hanem az is, hogy nagyon nehezen illeszkedik be. Az új magániskolájában a diákok egyrészt gyönyörűek, másrészt hihetetlenül okosak, és igen, kegyetlenek is, ami miatt a lány nagyon sokáig kívülállónak érzi magát. Persze azért nem mindenki, hiszen itt van nekünk Valaki Senki ugyebár, aki névtelenül felveszi a kapcsolatot Jessievel, és felajánlja, hogy segít neki eligazodni ebben a ,,dzsungelnek" nevezett közösségben. Nos, nem fogok hazudni, nagyon hamar sejteni, majd egy kicsit később már tudni véltem, hogy ki az bizonyos Valaki Senki - már csak azért is, mert a többiek csak mellékszereplői voltak az ő kapcsolatuknak -, de ne ijedjetek meg, ez egyáltalán nem vesz el a történet varázsából.
,,A tökéletes napok azoknak valók, akiknek kicsi, valóra váltható álmaik vannak. Vagy talán mindenkinek, csak éppen a múltba révedve születnek - csak azért tökéletesek, mert van bennük valami, ami azóta visszavonhatatlanul, menthetetlenül elveszett."
Jessie az a típusú hősnő volt, akivel az első pillanattól kezdve tudtam azonosulni. Nagyon sok mindennel kell megküzdenie, de valahogy mégis - szinte mindig - sikerül optimistának, erősnek maradnia. Emellett pedig nagyon szellemes egyéniség, és az sem utolsó, hogy egy igazi könyvmollyal van dolgunk. Persze nemcsak az iskola, ami új neki, hanem a családja is - egy mostohabátyó és egy mostohaanyuka. Akármennyire is akar rájuk Jessie - vagy maga az olvasó - haragudni, egy idő után rá kell ébrednie, hogy ők is elveszíttettek valakit, hogy ez nekik is változás, nekik is nehéz. A gyász, mint a történet egyik fő szála azt a lehetőséget eredményezi, hogy Jessie fejlődjön a történet során, hiszen az elején még teljes mértékben kiveti rá a hálóját, de aztán, ahogy új barátokra, új szerelemre és egy kis megértésre talál, már egyre jobban sikerül kikecmeregnie a sötét pillanatokból.
,,Az emberek kegyetlenek, amíg meg nem isszák a kávéjukat."
A nehéz téma ellenére egészen könnyed stílusban íródott a könyv, és úgy gondolom, hogy ez egy nagy erőssége is a regénynek. Hiszen habár olvashatunk rengeteg fájdalmas dologól, mint a halál, az elmúlás, a továbblépés, a magány, a kirekesztettség, ezek mellett Jessienek harcolnia kell az ,,átlag" tiniproblémákkal is, amik azért jóval fesztelenebbé tették sokszor a történetet: hogy ki lehet az a titokzatos VS, hogy miképp szerezzen új barátokat, vagy hogyan viselkedjen a fiúk közelében és miképp tartsa fenn régi barátnőjének bizalmát. Ezek olykor-olykor egy kicsit oldották a sötét hangulatot, ami igazán üdítően hatott a történetre.,,El sem hiszem, hogy olyan ostoba voltam, hogy részegen írtam neki. Kellene nekem egy alkoholszonda, ami alapján a telefonom eldönti, feloldja-e a billentyűzárat. Van olyan? Ha nem, akkor majd én feltalálom, odacsapok az iparnak. és csillió dollárt keresek."
A könyv tehát nekem nagyon tetszett, és habár - ahogy említettem is - elég hamar kitaláltam, hogy ki is VS, azért lehetett eleget izgulni a párosért. A fél pontot csak azért vonom le, mert én nem díjazom, ha úgy ér véget egy történet, hogy hopp, összejönnek, megcsókolják egymást, és aztán boldogan élnek, amíg... Én szeretem, - ha csak néhány oldal erejéig is - egy picit belekukkanthatok a jövőjükbe, akár egy epilógus keretében. Ezt leszámítva elégedett voltam, és nagyon tudom ajánlani annak, aki szereti a fiatalos, könnyed, de azért elgondolkodtató romantikus ifjúsági történeteket.
Értékelés: 5/4,5
Értékelés: 5/4,5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése