Ava Dellaira különleges, keserédes és finom stílusát sokan megszerethették már előző, Kedves halottak című regénye által. Új könyvében, a Hazatérésben ismét egy nagyon érzékeny, megható és elgondolkodtató, váltott idősíkban játszódó történetet hoz el nekünk, melyben egy anya és lánya sorsát követhetjük végig. Vajon sikerül megküzdeni a múlt kísérteteivel és begyógyítani a régi sebeket a szeretet és megértés által? Ezekre a kérdésekre is választ kaptok, ha elkíséritek öt bloggerünket. Ha pedig velünk játszotok, most megnyerhetitek a Ciceró Könyvstúdió által felajánlott három példány egyikét!
Könyv adatai
Kiadó: Ciceró Kiadó
Megjelenés: 2018. október 31.
Eredeti megjelenés: 2018
Oldalszám: 360
Fordító: Till Katalin
ISBN: 9789634320968
Megrendelés: http://www.cicerokonyvstudio.hu/?Konyv=Hazateres
A nagysikerű Kedves Halottak! után a szerző új regényében két, párhuzamos szál bontakozik ki: az első a 90-es évek végén kezdődik, és a 17 éves Marilyn a főszereplője, a második napjainkban játszódik, és Marilyn lánya, Angie története.
A tizenhét éves, félvér Angie számára Marilyn a keményen dolgozó, gyerekét egyedül nevelő, őt nagyon szerető anya. De Marilyn is volt fiatal. Tizenhét évesen szeretett bele Angie apjába, az afro-amerikai Jamesbe. Ám Angie sosem találkozott az apjával – Marilyn azt mondta, meghalt, mielőtt ő megszületett volna.
Angie nem tud belenyugodni abba, hogy semmit sem tud az apjáról, ezért ex-barátjával, Sammel elindul Los Angelesbe Új-Mexikói otthonából, hogy kiderítse, mi történt vele.
Utazása során nemcsak a múltat sikerül földerítenie, de sok mindent megtud saját magáról is: arról, hogy hol a helye a világban, és ki is ő valójában.
Sokakkal ellentétben én nem olvastam Ava Dellaira másik, itthon megjelent könyvét, A kedves halottakat, úgyhogy nem tudhattam, hogy mire számítsak tőle, nem volt összehasonlítási alapon, de talán jobb is így. Persze azt láttam, hogy sokan dicsérik az írónőt, és mivel a Hazatérés fülszövege felkeltette az érdeklődésemet, úgy döntöttem, itt az ideje annak, hogy én is közelebbi kapcsolatba kerüljek egy regényével.
Azt előre le kell szögeznem, hogy imádtam a könyvet, nem tudok rosszat mondani róla. Az kiderül a fülszövegből is, hogy két szálon fut a cselekmény, egyrészt a jelenben járunk Angie-vel, másrészt pedig a múltban, amikor is a lány anyukájának, Marilynnek a történetét ismerjük meg. A könyv elején egy pillanatra bepillantást nyerhetünk Angie sorsfordító döntésének pillanatába, hiszen Los Angelesbe indul volt barátjával, Sammel, mert megtudta, hogy apja testvére életben van, annak ellenére, hogy az anyukája mást állított. Annak reményében, hogy talán apja sem halt meg születése előtt, útnak indul, hogy kiderítse az igazságot. Ezután pedig rögtön a múltba repülünk, ahol megismerjük Marilyn és Angie apukája, James szerelmének történetét. Innentől kezdve felváltva halad a két szál, két különös hangvételű, gyönyörűen megírt történetet ábrázol Dellaira.
Ismeritek azt az érzést olvasás közben, amikor szinte végig érződik, hogy rossz vége lesz, amit nagyon nem akartok, de közben mégis tudni szeretnétek, hogy mégis miképp fog befejeződni? Én ezt érzetem a Hazatérés olvasása közben. Bármennyire is féltem attól, hogy mi lesz a vége, képeteken voltam letenni, hajtott a vágy, hogy megismerjem a két történetet. Nem tudnám megmondani, hogy melyik lány története tetszett jobban, mert akármelyiket olvastam, egy pillanat alatt bele tudtam feledkezni. Persze teljesen másról szólnak, még ha előbb utóbb össze is kapcsolódnak, ugyebár. James és Marilyn esetében egy csodálatosan megírt szerelmi történetről van szó, két magányos fiatal, akik együtt tudtak kiteljesedni, levetkőzték a mások által rájuk ragasztott címkéket, és önmaguk lehettek, együtt szabadok voltak. Egyszerre voltak gondtalan fiatalok, akik a mának élnek, és a jövőjüket tervező fiatal felnőttek, akiknek nehéz döntéseket kellett hozni. Az együtt töltött idejük megható, vicces, fájdalmas, igazságtalan és reményteli pillanatokkal voltak tele.
Persze nemcsak egy szerelmi történet ez, hanem sokkal több annál. Marilynt a szegénység olyan dolgokra készteti, amire egyáltalán nem vágyik, miközben a fényképezés az egyetlen szenvedélye, ami életben tartja, és az, hogy számolja vissza a napokat addig, míg egyetemre nem mehet, egy idő után James társaságában. Persze az ember valahol érzi (és tudja is a jövő ismeretében), hogy ez az egész csak hiú remény, és valójában nem fog megtörténni, ami még a legboldogabb pillanataikban is melankolikussá teszi a könyv hangulatát. Aztán itt van még egy dolog, a rasszizmus kérdése is, James ugyanis fekete bőrű, ami sokszor burkoltan, sokszor nagyon is valójában, de jelen van a történetben. Nyilván mondanom se kell, hogy teljesen alaptalanul, mert James, és ha már itt tartunk, az egész családja annyira szerethető volt, befogadták, gondoskodtak Marilynről, amire a lány anyja sem volt képes, a nagybátyjáról nem is beszélve.
Angie történetében is szerepet kap a szerelem, hiszen volt barátjával, akit még mindig szeret a lány, rendeznie kell a viszonyát. De az ő esetében inkább azon volt a hangsúly, hogy első sorban édesanyjával oldja meg a problémákat, aki eltitkolta tőle a származásának részleteit. Éppen ezért volt Angie-nek olyan nehéz kapcsolatokat kialakítania, mert egész életében úgy érezte, hogy nem stimmel vele valami, hogy nem tudja, mi történt az apjával, hogy anyukája folyton furcsán viselkedett és mindig szomorú volt, ha szóba került. Angie részeiben az volt egyedi, hogy ugráltunk az időben, hiszen nagyon sok mindent meg kellett tudnunk róla, hogy megértsük a jelenlegi döntéseit: hogy milyen volt anya és lánya kapcsolata, hogy miként élte meg, hogy félvérként furcsán néztek rá fehér anyukája mellett, hogy miképp alakult a kapcsolata, és végül miért szakítottak Sammel. Angie-nek tehát rendeznie kellett a dolgokat önmagában, és a múltjával kapcsolatban is, és egy újfajta remény, hogy talán még élhet az apja, hatja őt egészen Los Angelesig. Mivel a légvégéig nem derül, ki hogy mi történt pontosan Jamesszel, az olvasót is hatja az Angie-éhoz hasonló remény, és alig várja, hogy megtalálja a nagybátyját, Justint.
Ahogy mondtam is, az olvasás alatt végig éreztem, hogy valamiképpen fájni fog a könyv, de azt nem hittem volna, hogy darabokra töri a szívemet. A karakterek annyira szerethetők voltak, a nehéz soruk ellenére óriási reménnyel álltak az élethez, aztán egy szörnyű és igazságtalan tragédia mindent megváltoztatott. Természetesen belátom, hogy a boldog vég ebbe a könyvbe nem passzolt bele, mert a történet nem arról szól, hogy feltámasszunk valakit, egy álomképet, hanem arról, hogy megismerjük a múltat, bármennyire is fáj, elfogadjuk, és tovább tudjunk lépni. Arról is, hogy fogadjuk el, sőt szeressük magunkat, mert csak akkor tudjuk engedni, hogy mások is szeressenek minket, és persze arról, hogy nem tudjuk mindentől megóvni a szeretteinket, hagyni kell nekik, hogy saját maguk fedezzék fel a világot. Amiről még nem ejtettem szót, de nagyon tetszett, hogy mindkét szálon fontos szerepet kapott a zene, összehozta a karaktereket, érzéseket fejezett ki vele az írónő, mindig passzolt a könyv hangulatához.
Vannak olyan könyvek, amelyeknek a bejezésekor az ember legszívesebben felkiáltana, hogy te jó ég, ezt mindenkinek olvasnia kellene! Nos, a Hazatérés is ilyen volt! Olvassátok, én szívből ajánlom! Azt nem állítom, hogy nem fog fájni, és kifacsarni lelkileg, de valahol mégis megéri, mert gazdagabb leszel tőle!
"Senki sem unalmas. Mindenkiben egy egész világ van."
Sokakkal ellentétben én nem olvastam Ava Dellaira másik, itthon megjelent könyvét, A kedves halottakat, úgyhogy nem tudhattam, hogy mire számítsak tőle, nem volt összehasonlítási alapon, de talán jobb is így. Persze azt láttam, hogy sokan dicsérik az írónőt, és mivel a Hazatérés fülszövege felkeltette az érdeklődésemet, úgy döntöttem, itt az ideje annak, hogy én is közelebbi kapcsolatba kerüljek egy regényével.
Azt előre le kell szögeznem, hogy imádtam a könyvet, nem tudok rosszat mondani róla. Az kiderül a fülszövegből is, hogy két szálon fut a cselekmény, egyrészt a jelenben járunk Angie-vel, másrészt pedig a múltban, amikor is a lány anyukájának, Marilynnek a történetét ismerjük meg. A könyv elején egy pillanatra bepillantást nyerhetünk Angie sorsfordító döntésének pillanatába, hiszen Los Angelesbe indul volt barátjával, Sammel, mert megtudta, hogy apja testvére életben van, annak ellenére, hogy az anyukája mást állított. Annak reményében, hogy talán apja sem halt meg születése előtt, útnak indul, hogy kiderítse az igazságot. Ezután pedig rögtön a múltba repülünk, ahol megismerjük Marilyn és Angie apukája, James szerelmének történetét. Innentől kezdve felváltva halad a két szál, két különös hangvételű, gyönyörűen megírt történetet ábrázol Dellaira.
Ismeritek azt az érzést olvasás közben, amikor szinte végig érződik, hogy rossz vége lesz, amit nagyon nem akartok, de közben mégis tudni szeretnétek, hogy mégis miképp fog befejeződni? Én ezt érzetem a Hazatérés olvasása közben. Bármennyire is féltem attól, hogy mi lesz a vége, képeteken voltam letenni, hajtott a vágy, hogy megismerjem a két történetet. Nem tudnám megmondani, hogy melyik lány története tetszett jobban, mert akármelyiket olvastam, egy pillanat alatt bele tudtam feledkezni. Persze teljesen másról szólnak, még ha előbb utóbb össze is kapcsolódnak, ugyebár. James és Marilyn esetében egy csodálatosan megírt szerelmi történetről van szó, két magányos fiatal, akik együtt tudtak kiteljesedni, levetkőzték a mások által rájuk ragasztott címkéket, és önmaguk lehettek, együtt szabadok voltak. Egyszerre voltak gondtalan fiatalok, akik a mának élnek, és a jövőjüket tervező fiatal felnőttek, akiknek nehéz döntéseket kellett hozni. Az együtt töltött idejük megható, vicces, fájdalmas, igazságtalan és reményteli pillanatokkal voltak tele.
"A fényképezés számomra azt jelenti, írja, hogy kiragadok egy képet az idő kezéből, amely csak elhajítaná. Egy képet meg lehet fogni, meg lehet osztani, át lehet adni. Újjászülethet minden egyes szemlélő számára."
Persze nemcsak egy szerelmi történet ez, hanem sokkal több annál. Marilynt a szegénység olyan dolgokra készteti, amire egyáltalán nem vágyik, miközben a fényképezés az egyetlen szenvedélye, ami életben tartja, és az, hogy számolja vissza a napokat addig, míg egyetemre nem mehet, egy idő után James társaságában. Persze az ember valahol érzi (és tudja is a jövő ismeretében), hogy ez az egész csak hiú remény, és valójában nem fog megtörténni, ami még a legboldogabb pillanataikban is melankolikussá teszi a könyv hangulatát. Aztán itt van még egy dolog, a rasszizmus kérdése is, James ugyanis fekete bőrű, ami sokszor burkoltan, sokszor nagyon is valójában, de jelen van a történetben. Nyilván mondanom se kell, hogy teljesen alaptalanul, mert James, és ha már itt tartunk, az egész családja annyira szerethető volt, befogadták, gondoskodtak Marilynről, amire a lány anyja sem volt képes, a nagybátyjáról nem is beszélve.
Angie történetében is szerepet kap a szerelem, hiszen volt barátjával, akit még mindig szeret a lány, rendeznie kell a viszonyát. De az ő esetében inkább azon volt a hangsúly, hogy első sorban édesanyjával oldja meg a problémákat, aki eltitkolta tőle a származásának részleteit. Éppen ezért volt Angie-nek olyan nehéz kapcsolatokat kialakítania, mert egész életében úgy érezte, hogy nem stimmel vele valami, hogy nem tudja, mi történt az apjával, hogy anyukája folyton furcsán viselkedett és mindig szomorú volt, ha szóba került. Angie részeiben az volt egyedi, hogy ugráltunk az időben, hiszen nagyon sok mindent meg kellett tudnunk róla, hogy megértsük a jelenlegi döntéseit: hogy milyen volt anya és lánya kapcsolata, hogy miként élte meg, hogy félvérként furcsán néztek rá fehér anyukája mellett, hogy miképp alakult a kapcsolata, és végül miért szakítottak Sammel. Angie-nek tehát rendeznie kellett a dolgokat önmagában, és a múltjával kapcsolatban is, és egy újfajta remény, hogy talán még élhet az apja, hatja őt egészen Los Angelesig. Mivel a légvégéig nem derül, ki hogy mi történt pontosan Jamesszel, az olvasót is hatja az Angie-éhoz hasonló remény, és alig várja, hogy megtalálja a nagybátyját, Justint.
"Az a furcsa a szépségben, írja James, hogy a létezése semmilyen módon nem teszi semmissé a szenvedést, az igazságtalanságot, a fájdalmat, de ő mégis bátran kiáll a jogaiért, mert ez az ő igazsága."
Ahogy mondtam is, az olvasás alatt végig éreztem, hogy valamiképpen fájni fog a könyv, de azt nem hittem volna, hogy darabokra töri a szívemet. A karakterek annyira szerethetők voltak, a nehéz soruk ellenére óriási reménnyel álltak az élethez, aztán egy szörnyű és igazságtalan tragédia mindent megváltoztatott. Természetesen belátom, hogy a boldog vég ebbe a könyvbe nem passzolt bele, mert a történet nem arról szól, hogy feltámasszunk valakit, egy álomképet, hanem arról, hogy megismerjük a múltat, bármennyire is fáj, elfogadjuk, és tovább tudjunk lépni. Arról is, hogy fogadjuk el, sőt szeressük magunkat, mert csak akkor tudjuk engedni, hogy mások is szeressenek minket, és persze arról, hogy nem tudjuk mindentől megóvni a szeretteinket, hagyni kell nekik, hogy saját maguk fedezzék fel a világot. Amiről még nem ejtettem szót, de nagyon tetszett, hogy mindkét szálon fontos szerepet kapott a zene, összehozta a karaktereket, érzéseket fejezett ki vele az írónő, mindig passzolt a könyv hangulatához.
Vannak olyan könyvek, amelyeknek a bejezésekor az ember legszívesebben felkiáltana, hogy te jó ég, ezt mindenkinek olvasnia kellene! Nos, a Hazatérés is ilyen volt! Olvassátok, én szívből ajánlom! Azt nem állítom, hogy nem fog fájni, és kifacsarni lelkileg, de valahol mégis megéri, mert gazdagabb leszel tőle!
Értékelés: 5/5
NYEREMÉNYJÁTÉK
A regényben központi szerepet játszik a fényképezés, Marilyn fiatal korában sokat álmodozik arról, hogy egyszer elismert fotós lesz. Az egyes állomásokon most híres, magyar származású fotóművészekről találtok egy rövid leírást, a ti feladatotok pedig, hogy a rafflecopter doboz megfelelő helyére beírjátok az adott művész nevét.
Magyar származású, jelenleg New Yorkban élő fotóművész, a humanista fényképezés egyik jelentős képviselője. Adrien Brody Oscar-díjas színész édesanyja. 1956-ban a 13 évesen disszidált, majd családjával New York Queens negyedében telepedett le. 1964-ben kezdett el fényképezni; a Pratt Institute-ban fotográfiát tanult, többek között André Kertésztől. 1973-ban született meg fia, a későbbi Oscar-díjas Adrien Brody, aki hamarosan anyja kedvenc modellje lett.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
További állomások
02. 22. Könyv és más
02. 23. Nem félünk a könyvektől
02. 24. Ambivalentina
02. 25. A Szofisztikált Macska
02. 26. Könyvvilág
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése