„Az ember hajlamos mindent megtenni azért, hogy megvédje, akit szeret.
Hadd meséljek el egy történetet arról, hogyan tettem tönkre imádott énekesem és egy komplett rockbanda karrierjét.
Az univerzum rendjének felborításáról már nem is beszélve.”
Natalie Bat, az ízig-vérig rocker kamaszlány bármit megtenne azért, hogy találkozhasson kedvenc rockbandája, a Poison of Love imádott énekesével, Adrian Arronnal.
A bármit pedig igen tág fogalom, kiváltképp, ha az ember édesapja egy időgépen dolgozik egy kétes hátterű cégnél.
Így történhet, hogy Nat egy osztályba kerül rajongása tárgyával, a leendő rocksztárral. Adrian azonban tinédzserként közel sem olyan, amilyennek egy szerelmes rajongó a hírhedt frontembert képzeli.
1999-ben még nyoma sincs letölthető mobilalkalmazásoknak, a slágerlistákat popbandák uralják, a képregényhősökért rajongók egytől egyig csodabogárnak számítanak. Valaki pedig mindvégig a fiatalokon tartja a szemét, mert pontosan tudja, mihez vezethetnek a meggondolatlan, tizenéves Natalie tettei…
Könyv adatai
Kiadó: Főnix Nova
Megjelenés: 2019. április 25.
Oldalszám: 360
Fordító: -
ISBN: 9786155999031
Megrendelés: https://fonixkonyv.hu/termek/poison-of-love/
Már az 5+1 könyvfesztiválos beszerzési listámon is szerepelt a Poison of Love, azt hiszem, a facebookon láttam, hogy valamelyik bloggertársam osztotta meg a könyvet, a borító (Tóth Zoltán tervezte) pedig elképesztően megtetszett, úgyhogy rákerestem a könyvre a molyon. A fülszöveg elolvasása után pedig (időutazás, jöhet!) már tudtam, hogy kell ez a könyv. Így tehát a Könyvfesztivál szombati napján én is beálltam a Főnix standjának sorába (ami egyébként az egyik legszimpibb stand számomra, mindig olyan vidám, laza hangulat uralkodik ott), és megvettem a könyvet, pont akkor egyébként, amikor az írónő dedikált, úgyhogy gyorsan alá is írattam vele a példányomat. Erről kép is készült természetesen, Gallay-Nagy Krisztina egyébként nagyon kedves, még egy denevért is rajzolt az aláírás mellé, csak sajnos én vagyok olyan kuka, aki lányos zavarában képtelen összerakni egy épkézláb mondatot, na, de talán majd legközelebb! Azt még el kell árulnom, hogy annyira kíváncsi voltam a könyvre, hogy a könyvfesztes beszerzések közül aztán ezt vettem először a kezembe, pedig az egyik kedvenc könyvem, a Mielőtt megismertelek folytatását is megvettem!
 |
| saját példányom |
A hosszú bevezető után, jöhet is a lényeg, az értékelés. Azt előre leszögezném, hogy szerencsére egyáltalán nem csalódtam, szerintem nagyon jól lett összerakva a történet. A főszereplőnk és egyben narrátorunk, Natalie, akinek soha nem volt átlagos élete. Tudós apukájával él együtt, aki már olyan sokféle dolgon kísérletezett, hogy igazából meg sem lepődik, amikor egyik délután úgy állít haza, hogy csomagoljon, mert menekülniük kell, és nem is akárhova, hanem a múltba. Amikor pedig az apja megkérdezi, hogy melyik évbe szeretne visszautazni, mégis mit válaszol egy kamaszlány? Naná, hogy abba az évbe, amikor a kedvenc fiúbandájának, a Poison of Love-nak a frontembere is éppen annyi idős, mint ő!
Ez bizony egy elég erős kezdés, és gyorsan le is zavarja az időutazós részt az írónő, csak kapkodni tudtam a fejem. Szerencsére ezután azért lelassulunk, és a legfontosabb rész, ahogy Nat megismeri nemcsak Adriant, a frontembert, hanem a banda többi tagját is, már sokkal-sokkal részleteiben tárul elénk. Ezután pedig nagyrészt kétféle probléma keresztezi egymást: egyrészt a kamaszkorral járó nehézségek, iskola, szerelem, család, és persze a zene, ami jelen esetben nagyon fontos szerepet kap. Másrészről pedig maga az időutazás sem elhanyagolható probléma, hiszen azzal, hogy Nat és az apukája belecsöppentek ebbe az időbe, bizony minden mozdulatuk, tettük belepiszkíthat a jövőbe...
Bevallom, hogy számomra a legjobban Adrian karaktere vitte el a történetet. Imádtam! A legjobban talán azt, hogy egyáltalán nem az az ember volt, akit Nat gondolt a jövőbeli, menő rocksztár alapján. Nem csak átlagos, hanem egyenesen kiközösítik őt az iskolatársai, emiatt rettenetesen magának való, sőt depresszióra hajlamos (amire őszintén egyáltalán nem számítottam, de tök jó, hogy az írónő bátran nyúlt ehhez a témához). Ebből aztán persze a “későbbi énje” sokat tud építkezni, dalokat írni, csakhogy ezt így élőben megélni Nat számára, hát igencsak meglepő volt, és persze olykor fájdalmas is. Tetszett aztán, ahogy Natalie feltűnésének hatására (a kezdeti nyomulásán jókat nevettem) mennyit formálódott, fejlődött a karaktere, fokozatosan megnyílt, annyira, hogy a különc, vagány énje is felszínre tört, amit olykor felhúzott szemöldökkel olvastam, de az az igazság, hogy ezek a dolgok elképesztően passzoltak a személyiségéhez.
A történet egészén érződött, hogy bármennyire is király, hogy Nat visszarepült a múltba, ahol részese lehet a kedvenc együttesének megalakulásának, és - naná - közelebb kerülhet a frontemberéhez, azért mégsem annyira egyszerű és biztonságos, hogy utazgat az idők között, és úgymond belerondít a múltba. Ezt az érzést pedig a néhány fejezetenként megjelenő titokzatos utalások fokozzák, amik szerintem nagyon sokat dobtak a sztorin, főleg miután kiderült, hogy kitől is halljuk ezeket a gondolatokat.
Egy kicsit a könyv vége csúszott meg számomra, mármint nem a megoldás, hanem a kivitelezés. A kezdéshez hasonlóan úgy éreztem, hogy túl gyorsan oldja fel az írónő a konfliktus, amit olyan szépen lassacskán csepegtetett nekünk a történet során. A másik dolog, amit hiányoltam a két kor közötti különbségekre való utalások lehetőségének kiaknázása, Nat 2018-ból 1999-be utazik vissza, ami azért valljuk be, igencsak más világ volt (semmi kütyü, akadozó internet, CD-k és kazetták stbstb..).
A hibái ellenére én nagyon szerettem a Poison of Love-ot, kikapcsolt, szórakoztatott, és olykor elgondolkodtatott. Imádtam, ahogy a szemem előtt alakult meg a banda (persze egyáltalán nem úgy, ahogy kellett volna), tetszett, ahogy az időutazás lényegét különböző dimenziókban képzelte el az írónő, és azt se feledjük el, hogy az első könyvéről van szó, szóval tényleg le a kalappal előtte! A romantikus vonal elég erős, de lassan alakul ki, amiért kifejezetten hálás voltam, úgy éreztem, hogy két hasonló lélek talált egymásra, simán el tudom képzelni őket a húszas éveikben is még együtt.. Ezt persze nem véletlenül mondom, hiszen a köszönetnyilvánításban elmondja az írónő, hogy Holló-Vaskó Péter szerint szükségünk van a huszonéves Nat (és persze Adrian) történetére. Hát én nagyon is támogatom a javaslatot!
Értékelés: 5/4.5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése