Engem az érzelmeim vezéreltek, ő fásult volt és közönyös. Én álmodoztam, ő rémálmokban élt. Én gyakran sírtam, neki nem voltak könnyei.
Bár jégből volt a szíve, voltak röpke percek, amikor összekapcsolódott a pillantásunk és megláttuk egymás lelkében a titkokat, és amikor az ajka megízlelte a lelkemet mardosó félelmeket, én pedig magamba szívtam az ő fájdalmát. Néha még azt is elképzeltük, milyen lenne egymást szeretni, de a közénk furakodó, csúf valóság rendre a földre kényszerített minket.
Nem tudta, hogyan kell szeretni, és ugyanezt rólam is el lehetett mondani. Mégis… ha esélyt kapnék arra, hogy újra szerethessek, ismét őt választanám.
Még akkor is, ha tudnám, hogy fájni fog. Még akkor is, ha újra és újra földhöz vágna bennünket a gravitáció.
Lucy és Graham szívbe markoló története megmutatja, milyen az, amikor a szavak már nem elegendők. Ami segíthet, az egy ölelés, amiben a lelkek érintkeznek, és egy tekintet, ami többet mond bármely szónál. Olyankor beszélnek igazán – azon a nyelven, amit a legjobban értenek.
Könyv adatai
Kiadó: Libri Kiadó
Megjelenés: 2019. február 12.
Oldalszám: 378
Fordító: H. Prikler Renáta
ISBN: 9789634334323
Brittainy C. Cherry Az vagy nekem sorozatát hihetetlenül megkedveltem, egészen eddig a Lebegés volt a kedvenc részem, és egyben az első könyvem az írónőtől. A napokban azonban befejeztem, mit befejeztem, befaltam a sorozat záró részét, a Gravitációt mindössze két nap alatt (az a fránya munka és alvás sajnos közbeszólt), és talán nem nagy spoiler a bejegyzésemre nézve, ha elárulom, új kedvencet avattam!
A történetet a megszokott módon a két főszereplő szemszögén keresztül ismerhetjük meg. Itt van nekünk Lucy (Lucille), akit egyszerűen képtelenség nem szeretni, vidám, bohókás, és akkora szíve van, hogy mindenkinek van benne hely. Ő egy igazi reménysugár, olyasfajta ember, akiből sokkal többre lenne szükség manapság. A másik főszereplőnk pedig Graham, akit ugyanúgy képtelenség nem szeretni, csak éppen teljesen más okokból. Az elején ezek még ismeretlenek, de aztán szép lassan, ahogy haladunk előre, megismerjük a múltját, az életét, a sebeit, és kiderül, hogy nem más ő, mint egy rettenetes magányos ember, aki túl sokáig volt egyedül, reménytelenül.
A rövidke bevezetés után, amikor megismertem Lucy-t és Grahamet külön-külön, elképzelni sem tudtam, hogy miképpen fogja őket összegyúrni az írónő, de aztán persze ráébredtem, hogy nagyobbat nem is tévedhettem volna, hiszen az a fránya gravitáció bizony egymás felé húzta őket. Grahamnek pontosan arra volt szüksége, hogy Lucy megjelenjen az életében, felforgatva azt, és megmutatva, hogy milyen, amikor igazán szeretik az embert, és nem hagyják cserben a legnehezebb időszakokban sem. De nemcsak Lucy volt az, aki lebontogatta Graham falait, hanem volt itt még egy személy, akiről most nem spoilereznék, hogy ki is ő, viszont tökéletesen passzolt a történetbe, és sokkal hihetőbbé tette Graham változásának okait. Ráadásul megmutatta a szeretet egyik legcsodálatosabb formáját, hogy létezik feltétel nélkül, tökéletes, reményteli szeretet.
Lehet, hogy sokan ezt a bejegyzést olvasva azt gondolják, hogy megint valami nyálas, érzelgős romantikus maszlagról van szó, egy tucatkönyvről. Azt kell, hogy mondjam tévedtek, mert lehet, hogy tele van érzelmekkel, de egyáltalán nem éreztem azt, hogy sok vagy túlzás lenne. Pontosan ezt szeretem egyébként Brittainy könyveiben, hogy hiába élek meg a könyveiben rengetegféle érzelmet a legsötétebbtől a legboldogabbig, sohasem viszi túlzásba, nem érzem túl drámainak, amit már lehetetlen lenne elviselni. Én azt gondolom, hogy ez azért lehet, mert a történeteiben folyamatosan adagolja a ezeket a pozitív-negatív érzelmeket, a konfliktusokat, és nem úgy ahogy sok más NA könyvben például, ahol van ez a sablon, hogy megismerkednek, boldogok egy ideig, van egy nagy konfliktus, aztán kibékül és vége. Brittainy könyveinél valahogy nem érzem azt, hogy ráhúzná a történeteit erre a sablonra, egyszerűen nem úgy alakulnak a történetei, nem úgy érünk el a végére, ahogy számítanék rá. És ez tök jó!
A fülszöveg ne zavarjon meg senkit, nem sokat árul el, én például nem tudtam mit kezdeni vele, emiatt nem álltam neki korábban, de most már persze tudom, hogy jobb is így, mert ezt a könyvet magunknak kell megélni. Az érzelmi mérce nagyon magasan van, kaptunk egy magával ragadó, mesebeli mégis hihető szerelmi történetet és némi humort, amiért hálás voltam. Kiemelt szerepet kapott a romantikus szál mellett a család fontossága is mind Lucy, mind Graham életében, megragadva a lényeget, hogy a család stabilitása nélkül - még ha az csak egy embert jelent is - mennyire magányosan, talajt vesztve érezheti magát az ember. A szereplőket is tökéletesen eltalálta az írónő, Lucy csodálatos volt, végre egy női karakter, akit teljes mértékben szeretni tudtam, És Graham…, ó Graham először rettenetesen sajnáltam, aztán pedig drukkoltam azért, hogy meg tudja mutatni a valódi arcát. A könyvmoly pedig énem repesett, hiszen Graham író volt, a könyves utalások pedig megmelengették a szívemet.
Egy dolog nem tetszett, a borító, mármint persze nagyon bejön a félmeztelen pasi a képen, de szerintem abszolút nem passzolt a történethez, főleg, hogy szinte semmi meztelenkedés nem volt benne. Ne értsetek félre, nincs gondom az ilyen borítókkal, megvan annak is a helye bizonyos könyveknél, de ezzel a történettel abszolút nem volt összhangban.
Brittainy-nek megvan az a képessége, hogy úgy ír, hogy képtelen vagy letenni a könyvet. Nagyon gyorsan lehet haladni vele, nincsenek felesleges körök, olvasmányos, de ez nem jelenti azt, hogy egyszerű, sőt gyönyörű gondolatokat fogalmaz meg az írónő. A romantikus könyveket kedvelőknek csak ajánlani tudom, ha még nem olvastál az írónőtől, szerintem ezzel kezd! A Gravitáció gyógyír a fájó szívre, nem mondom azt, hogy megváltoztatja a világot, de amíg olvasod, biztosan jobban leszel tőle, és elkezdesz reménykedni. Ennek a könyvnek szíve és lelke van.
Értékelés: 5/5*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése