Öt éves a blogom - ünnepeljünk!

Öt év. Öt év telt el azóta, hogy a Könyvvilág blog megnyitotta kapuit, hogy megírtam az első kurta-furcsa bejegyzésemet. Még emlékszem azokra az első tőmondatokból álló rövid posztokra, amikre rettenetesen büszke voltam annak idején. Azóta sok minden történt velem és a blogommal is, erről szeretnék most egy kicsit írni Nektek. Most nem nyereményjátékhoz fogom kötni a születésnapi bejegyzésem, hanem egy elmélkedős posztra gondoltam, hogy egy kicsit összegezzem, mi is történt ebben az öt évben.

Mikor és miért?

A blogom pontosan 2014. június 5-én jött létre, az első bejegyzésemet Jennifer E. Smith Vajon létezik szerelem első látásra? könyvéről írtam. Vicces visszaolvasni a rövidke bejegyzést, a fogalmazásomat, azóta azért (remélhetőleg) fejlődtem némiképp. De, hát valahol csak el kellett kezdenem, és akár ciki, akár nem, büszke vagyok arra, hogy még mindig itt vagyok. A miért már egy nehezebb kérdés, konkrét okot nem tudnék mondani, olyan változást az életemben, amitől, hogy úgy mondjam felkapcsolódott a lámpa a fejemben, és azonnal blogolni akartam. Ez inkább egy folyamat volt, mintsem egy pillanat műve. Annyi biztos, hogy az egyetemi éveim alatt sokkal többet olvastam, mint előtte, ezáltal a különböző közösségi oldalakon beléptem könyves csoportokba, regisztráltam a molyra, szóval bekerültem a lelkes könyvmolyok csapatába. Ezekben a csoportokban találkoztam először könyves blogokkal, amiket elkezdtem olvasni, és követni, és egy idő után, ahogy megjött a bátorságom, úgy gondoltam, hogy miért is ne próbálhatnám ki magam. A másik ok talán az, hogy a közvetlen környezetemben nem volt olyan személy, akivel megbeszélhettem volna az érzéseimet egy-egy könyvről (pedig tudjuk, ugye, hogy ez milyen fontos), a blog pedig egy kitűnő platform arra, hogy őszintén megírjam a gondolataimat. Szóval talán ez volt az a két indok, ami elindított azon az úton, hogy könyves blogger legyek.

Első sikerek...

Nos, nem fogok hazudni, nehezen indult be a látogatottság az oldalon. Nagyjából két évig 100 körüli látogatót vonzott egy-egy bejegyzés, amit képtelen voltam megugrani. Persze voltak kiugró látogatottságú posztok, hiszen mindig vannak olyan könyvek, amik jobban érdekelnek Titeket, de ez volt a kevésbé jellemző. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem zavart, mert hiába örültem annak, hogy valaki olvassa a blogomat, azért mégiscsak jobb érzés lett volna, ha egy kicsit többen jönnek erre. Éppen ezért ezekben az időkben rengeteget foglalkoztam a blogom hirdetésével, csináltam Facebook oldalt a blogomnak, összekapcsoltam a mollyal is, egy csomó könyves csoportba beléptem, ahol szintén közzé tudtam tenni a bejegyzéseket. Regisztráltam a Bloglovinra, Twitterre (habár ezt nem nagyon használom) és egy csomó más oldalra, ahol megjelent a blogom linkje. Természetesen nyereményjátékokat is indítottam, és akár bevalljuk, akár nem, a cél legtöbbször az, hogy minél többen jöjjenek az oldalra, és reménykedünk abban, hogy ha már itt vannak, körül is néznek kicsit. Persze már rájöttem, hogy ez nem igazán működő stratégia, ettől függetlenül szeretem játékokat, mert én is tudom, hogy tök jó érzés könyveket, vagy éppen mindenféle könyves kütyüket nyerni, úgyhogy lesz még itt játék. De nemcsak a “hirdetésre” fordítottam nagy hangsúlyt, hanem a látványra. Sokszor változtattam blogom kinézetén, egy csomó újdonságot kipróbáltam, összekapcsoltam a Facebook és GoodReads oldalammal, kiraktam a megjelenéseket, HTML kódokkal “szórakoztam”, egy csomó mindent megtanultam, és még sorolhatnám. Akinek pedig blogja van, tudja, hogy ez bizony nem kevés időt vesz el az ember életéből, de az az igazság, hogy rettenetesen élveztem ezt annak idején. Ez a sok munka pedig meghozta a gyümölcsét, 2016-ban már jóval több látogatóm volt, először csak pár száz, utána pedig rengeteg bejegyzés elérte az 1000, 2000 feletti látogatottságot is. Mondanom sem, kell rendkívül büszke voltam!

Fordulópontok, mérföldkövek…

Első fordulópont a blogom életében akkor volt, amikor különböző könyves csoportokba bekerültem. Ó, igen több is volt, én aztán tényleg minden lehetőséget kihasználtam. :D Egyébként tök jó volt más hozzám hasonló érdeklődésű emberrel megismerkedni ezek által. Az első ilyen az volt, amikor néhány “kezdő” blogger állt össze Katica szerevezésében, és megalakult a Kis Könyves Bloggerek csapata. Nagyon lelkes voltam ezzel kapcsolatban, egy csomót ötleteltünk közösen, saját Book Tageket találtunk ki, mindenféle téma köré húztunk fel bejegyzéseket, közös nyereményjátékokat tervezetünk, szóval nagyon izgalmas volt. Annak különösen örültem, hogy Katicával jóban lettem, mert vele aztán tényleg tudtam beszélgetni, volt sok közös témánk. :) Ahogy egyre többen lettünk, úgy alakult a csapat, létrejött egy másik csoport, amiből aztán végül is a Prológus alakult ki. A Prológusban én már csak a legelején vettem részt, aztán kiléptem, de tök jó látni, hogy a mai napig aktívak! :) Talán a KKB előtt volt, már nem vagyok benne biztos, de sok Párválasztó rajongó biztosan felkereste a blogomat akkor, amikor én lettem A párválasztó - The Selection facebook oldal hivatalos bloggerre, amit szintén nagyon élveztem, hiszen abban is volt némi kreatív közös munka.

A könyves bloggerek életében mérföldkőnek számít (szerintem) az első recenzió, ami nálam (ha emlékezetem nem csal) Jodi Picoult Szívtől szívig könyve volt az Athenaeum Kiadótól. Ezúton is köszönöm a bizalmat. Ezekben a "csoportosulós" időkben egyébként már túl voltam jó néhány recenzión, de abszolút nem vittem túlzásba, mert nem akartam túlvállalni magam, és cserben hagyni  a kiadókat. Aztán 2016 nyarán újabb fordulóponthoz értem, ugyanis bekerültem a Blogturné Klubba, ráadásul nem is akármilyen bloggerek társaságában, éppen akkor a KönyvParfé és az Olvasónapló blogok tulajdonosaival együtt léptem be. Természetesen már előtte is ismertem a Blogturné Klub munkásságát, és követtem a legtöbb tagot. De persze addig csak kívülállóként tekintettem rájuk, a bekerülés után pedig minden megváltozott. Ráébredtem, hogy mennyi munka van egy-egy turné megalkotásában, és akkor még az elő- és utómunkálatokról ne is beszéljek. De aztán én is bekerültem a sűrűjébe, és az az igazság, hogy rettenetesen élveztem, főként a húzósabb időszakokat. Most már azért nehezebben mennek ezek a megjelenési időszakok (nagyon bennem maradt, hogy Deszy egyszer három K-nak nevezte őket, a Könyvfesztivál, Könyvhét és a Karácsony, amibe az egész ősz beletartozik), úgyhogy vissza kell fognom magam. :)

Természetesen a látogatottságomon is látszanak ezek a fordulópontok, a legújabb mérföldkő a blogom életében az volt, hogy átléptük a 800.000 látogatót a blogon. 

Élmények, amelyeket a blognak köszönhetek

Még egy szuper dolog, amit a blognak köszönhetek, hogy nem csak virtuálisan kommunikálhatok hozzám hasonló könyvmolyokkal, hanem élőszóban is, hiszen rengeteg lehetőség van a találkozásra. Persze ez nem kapcsolódik szorosan a bloghoz, de én azóta tudok ezekről az eseményekről, amióta könyves blogom van. Rengeteg dedikálás, író-olvasó találkozó van kis hazánkban, nyilván a legnépszerűbb a két legnagyobb könyves esemény, a Könyvfesztivál és a Könyvhét. Először Könyvhéten voltam 2015 nyarán, ha jól emlékszem, éppen akkor dedikált Marni Bates, ami már csak miatta is rendkívül szórakoztató élmény volt. Persze más, legfőképpen magyar szerzőkkel is dedikáltattam akkor, és persze később is. Ezután pedig igyekeztem minden Könyvfesztiválra és Könyvhétre kijutni, habár ez idén sem sikerült teljesen. Nem tudnám megmondani, hogy melyiket szeretem jobban, mivel vidéki vagyok, én mindig akkor megyek ki, amikor a legtöbben vannak (azaz hétvégén), úgyhogy ez nálam mindig ugyanolyan (azaz zsúfolt). E két fesztiválon kívül még egy olyan dedikáláson voltam, amit nagyon élveztem, ez pedig Pepe Toth látogatása volt Budapesten. Nagyon cuki volt. Sajnos ezeken kívül nem nagyon tudok részt venni máson, persze tudom, hogy csak kifogás az, ha vidéken lakom, de hát, annak nagyon jó. :) A Könyvmolyképző karácsonyi dedikálásaira is mindig készülök, de aztán mégsem jutottam még el rá sajnos. Legközelebbi kitűzött célpontom Colleen Hoover dedikálása, amit semmiképpen sem hagynék ki!

Kedvenc bejegyzéseim

Mindig azt szoktam mondani, hogy akkor jó egy könyv, ha valamiféle érzelmet vált ki belőlem. Ebből kifolyólag, azokról szeretek a legjobban írni, amik egy kicsit megrengették a világomat. Egyszerűen imádom azt az érzést, amikor csak úgy ömlik az ujjaim hegyéből a szó, és csak írom és írom a szavakat, érzéseket egy-egy könyvről. Nincs is annál rosszabb, ha gondolkozni kell azon, hogy mit is írjak. Érdekes, hogy sokszor azt veszem észre, Ti is jobban szeretitek azokat a bejegyzéseket, amiket szívvel-lélekkel írok meg. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy szeretem megmondani azt is, ha valami nem tetszik, hiszen ez is egy erős érzelem. Persze odafigyelek arra, hogy miképpen teszem ezt, de jó kimondani leírni ezt is. De nagyon szeretek elmélkedős posztot is írni, a mostanit is rendkívül élvezem, vagy éppen élménybeszámolót. Aztán az évadzáró posztokat is elképesztően izgalmasnak tartom, tök jó érzés összegezni, hogy milyen volt az adott évem, miket értem el, mik voltak a kedvenceim, és persze a kevésbé szeretett könyveim. Habár régen csináltam, de Book Tageket is szívesen töltök ki, mert azokban egy kicsit magamból is nyújtok egy-egy szeletet. 

Hol tartok most?

Erről a legnehezebb írnom. Minden év eleje úgy kezdődik nálam, hogy a nagy őszi-karácsonyi megjelenési dömping után semmi kedvem bejegyzést írni, sőt olvasni is csak olyat, ami szimplán végigszalad rajtam, és még gondolkodni sem kell. És természetesen az olvasási válság is mindig ilyenkor jön ki rajtam. Elfáradok, na! Idén azonban nem olvasási válságot mondanék, inkább blogolási válságot. Úgy telt el fél év, hogy olvastam, és meg is írtam minden bejegyzést, amit elterveztem, de valami hiányzott. A szívem és a lelkem lelkesedésem. Nem tudom, mi történet velem, de egyszerűen rengetegszer kaptam magam azon, hogy egyszerűen nincs kedvem leülni, és bejegyzést írni. Ez a blogomon is abszolút látható, jóval kevesebb bejegyzést írtam, mint ilyenkor szoktam, még év elején csak-csak, az utóbbi időben azonban egyre kevesebbet. Pedig olvasok is közben, és érzem valahol, hogy erről vagy arról tudnék írni, de mégsem teszem meg. Lehet, hogy a könyvek a hibásak, mert nem váltanak ki belőlem olyan érzelmeket, amit azonnal le akarnék írni, de az is lehet, hogy csak nyári szünet van a fejemben, és egy kis pihire van szükségem.

Mi lesz ezután?

Most agyalok, agyalok és agyalok, érzem, hogy valami változás kell. Bezárni a blogomat képtelen lennék, de erőltetni sem szeretném a bejegyzéseket, nem akarok csalódást okozni, úgyhogy egy ideje úgy döntöttem, hogy inkább kivárok, és meglátom, mi lesz. Vannak elképzelések a fejemben, amiket jó lenne megvalósítani, a blogom külsejére is ráférne egy kis változás. 

Nem akarom ám ennyire negatívan zárni a bejegyzésemet, mégis csak egy ünnepi posztról van szó. Biztos vagyok benne, hogy legkésőbb az őszi dömpingre visszatér a lelkesedésem, és persze addig sem fogok tétlenkedni.

Annyit fűznék még hozzá, hogy elképesztően boldog és büszke vagyok, hogy öt éve blogolhatok, hogy leírhatom Nektek a véleményemet, amit aztán még el is olvastok, és talán ennek hatására vesztek egy-egy könyvet a kezetekbe. Az öt év alatt természetesen sokat változtam, fejlődtem, rengeteg tapasztalatot szerezhettem, tanulhattam másoktól, és persze a saját hibáimból, sok élményben volt részem, és ami talán a legfontosabb, rengeteg szuper könyvet olvashattam. Remélem, még legalább öt évig blogolhatok, és Ti is ugyanúgy visszatértek ide, hogy elolvassátok az aktuális bejegyzéseket.

Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta ezt a (nem éppen rövid) bejegyzést, és velem együtt ünnepelt! Hiszen a blog nemcsak magamért, hanem értetek is van. :)