1943 januárja, Amszterdam. Hanneke biciklivel járja a feketepiacot, és az ott szerzett áruval kereskedik. A háború borzalmai már elérték a várost, a lány elesett szerelmét gyászolja, mégis sikerül viszonylag kiegyensúlyozott életet biztosítania családjának. Egy napon azonban egy idős néni megkéri, hogy keressen meg egy eltűnt zsidó lányt. Ekkor alapjaiban változik meg Hanneke élete, és lassan sodródik bele az ellenállás szövetébe, hogy a náci rezsim ellen küzdjön.
Könyv adatai
Kiadó: Tilos az Á Könyvek
Megjelenés: 2017. április 10.
Eredeti megjelenés: 2016
Eredeti megjelenés: 2016
Oldalszám: 374
Fordító: Totth Gitta
ISBN: 9789634102397
Idén meglepően sok könyvet olvastam el (időben) a könyvfesztiválos beszerzéseim közül, már csak három könyv csücsült a könyvespolcomon belőlük. Ebből egyik A kék kabátos lány volt, amit valami megmagyarázhatatlan sugallat miatt vettem le a polcról, és kezdtem bele a napokban. A háborúk - legfőképpen a két világháború - idején játszódó könyvek mindig is közel álltak hozzám, ezért időről időre visszatérek hozzájuk. A holokauszt pedig szintén egy olyan téma, amiről véleményem szerint nem lehet eleget olvasni, de akármikor veszek a kezembe egy ilyen témájú könyvet, mégis minden alakalommal ugyanúgy elborzadok az olvasottakon. Hollandiában játszódó 2. világháborús könyvet érdekes módon még nem olvastam, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam Hanneke és az amszterdamiak történetére.
A könyvek borítóját ritkán említem meg a bejegyzéseimben, de most mindenképpen szerettem volna kitérni rá, hiszen nagyon jól visszaadta a könyv lényegét, főleg miután elkezdtem olvasni, és konkrétan láttam ezt a jelenet a történetben. Szeretem az olyan borítókat, amik olyan jól passzolnak a könyvhöz, hogy szinte bele tudom képzelni azt a képet a cselekménybe, és ez is egy ilyen volt.
Ami a történetet illeti, már a könyv elején belecsöppenünk a háború velejébe, az amszterdami mindennapokba. A város német megszállás alatt van, jóval kevesebb élelmiszerhez lehet hozzájutni, emberek tűnnek el nap mint nap, a zsidók hátrányos helyzetéről pedig egyre több hírt lehet hallani. Ebben a nehéz időkben próbál túlélni Hanneke, a 17 éves holland lány, aki szüleivel él együtt. Érdekes volt egyébként már a szülőkről olvasni, akik nem nagyon fogták fel, vagy akarták felfogni a körülöttük zajló eseményeket, igazából Hanneke volt az, aki minden nap körbejárta biciklijén a várost, beszerezte az ételeket, szó szerint ő tartotta el a szüleit. Ez viszont nem volt egyszerű, hiszen nagyon kevés jutott volna nekik, ha a lány nem seftelt volna a fekete piacon így sok mindenhez hozzájutva.
Hanneke-t egyáltalán nem zavarta, hogy ennyi áldozatot kell hoznia, sőt igazából szívesen csinálta, mint egy lázadását kimutatva a németek ellen. De nemcsak lázadást jelentett ez számára, hanem a lelkiismeret-furdalását is csökkenteni szerette volna ezáltal. Miközben a háború zajlott, a rengeteg szörnyű esemény közepette, egy múltbéli szerelmi történetet is megismerhet ugyanis az olvasó. Az már a könyv elején kiderül, hogy miként végződik, hogy mi történt Bas-szal, közbe-közbe pedig némi bepillantást nyerünk abba, hogy milyen volt a kapcsolatuk, miképpen töltötte Hanneke az idejét a fiúval és a legjobb barátnőjével, hogy milyen volt, amikor még nem volt háború, még minden rendben működött. A visszaemlékezésekből egy gondtalan szerelem és barátság pillanataiba nyerhetünk betekintést, amely kapcsolatok aztán a háborúnak köszönhetően alapjaiban megváltoznak.
A kék kabátos lány története nem az elejétől a végégig mutatja be a háborút, nem nagyban meséli el a történteket, hanem egy kis szegletét, pár napot ragad ki belőle: a mindennapok megpróbáltatásait, hogy miként próbálnak (túl)élni az elnyomás alatt, hogyan működik a jegyrendszer, belelátunk természetesen abba is, hogy miképpen tudatosul az emberekben, hogy valami nagyon nincs rendben körülöttük, hogy hová tűnnek emberek egyik napról a másikra. Mindezt legfőképp Hanneke szemüvegén keresztül, aki csak annyit szeretne, hogy megtalálja a kék kabátos zsidó lányt, Mirjamot, de közben egyre mélyebbre kerül az ellenállás tevékenységében, és rádöbben arra, hogy mi is történik a zsidókkal valójában. Az írónő nem csinál belőle hőst, csak egy átlagos lányt mutat be a második világháborús elnyomás alatt, aki elborzad a látottakon, és tényleg szeretne segíteni, de közben rettenetesen fél, mert felelős más emberekért, a szüleiért.
A könyv mellékszereplőit nagyon megkedveltem, Ollie-t, Minát, Judith-ot és persze Willemet. Amikor ilyen sok szörnyűségről olvasok, mindig megnyugszom, hogy a legnagyobb borzalmakban is mindig ott a remény, hogy igenis voltak olyan csodálatos emberek, nem is kevesen, akik a saját életüket kockáztatva segítettek a zsidóknak. E háborús időkre rettenetes jellemző volt, hogy semmi sem az, aminek látszik, sok - szerencsére kellemes - meglepetés is ért néhány szereplővel, a tetteikkel kapcsolatban, amikre nem is gondoltam volna. Nemcsak a kimenekítések során, hanem sok más eszközzel is lázadtak ezek az emberek, igazán találékonyak voltak, itt van például Mina és a fényképezés esete, le voltam nyűgözve.
Mivel tényleg csak egy aprócska mozzanatát ragadta ki Hesse a világháború borzalmainak, nem záródik le teljesen a történet, hiszen a háborúnak még nincs vége, sok mindenre nem kapunk választ, nem tudjuk, hogy mi történik a szereplőkkel, az olvasó képzeletére van bízva a történetük folytatása. Az elveszett Mirjam ügye természetesen kiderül, amivel végül nem tudtam mit kezdeni. Ez az ügy kellett igazából ahhoz, hogy Hanneke szeme kinyíljon, és meglássa, hogy mi folyik valójában körülötte, hogy tudjon fejlődni a karaktere, hogy elinduljon benne a változás. Hálás vagyok, hogy rátaláltam a könyve, amely egyszerre mutatja be a háborún keresztül közvetítve az emberei természet brutalitását, másfelől pedig a bámulatos bátorságát is. Egy érzelmi hullámvasút, legtöbbször elszoruló szívvel olvastam, de voltam dühös, féltem, és féltettem a szereplőket, sokszor pedig döbbenten figyeltem a segítő kezeket, akik rendkívül okosan, szervezetten és bátran tették a dolgukat.
A kék kabátos lány története nem az elejétől a végégig mutatja be a háborút, nem nagyban meséli el a történteket, hanem egy kis szegletét, pár napot ragad ki belőle: a mindennapok megpróbáltatásait, hogy miként próbálnak (túl)élni az elnyomás alatt, hogyan működik a jegyrendszer, belelátunk természetesen abba is, hogy miképpen tudatosul az emberekben, hogy valami nagyon nincs rendben körülöttük, hogy hová tűnnek emberek egyik napról a másikra. Mindezt legfőképp Hanneke szemüvegén keresztül, aki csak annyit szeretne, hogy megtalálja a kék kabátos zsidó lányt, Mirjamot, de közben egyre mélyebbre kerül az ellenállás tevékenységében, és rádöbben arra, hogy mi is történik a zsidókkal valójában. Az írónő nem csinál belőle hőst, csak egy átlagos lányt mutat be a második világháborús elnyomás alatt, aki elborzad a látottakon, és tényleg szeretne segíteni, de közben rettenetesen fél, mert felelős más emberekért, a szüleiért.
A könyv mellékszereplőit nagyon megkedveltem, Ollie-t, Minát, Judith-ot és persze Willemet. Amikor ilyen sok szörnyűségről olvasok, mindig megnyugszom, hogy a legnagyobb borzalmakban is mindig ott a remény, hogy igenis voltak olyan csodálatos emberek, nem is kevesen, akik a saját életüket kockáztatva segítettek a zsidóknak. E háborús időkre rettenetes jellemző volt, hogy semmi sem az, aminek látszik, sok - szerencsére kellemes - meglepetés is ért néhány szereplővel, a tetteikkel kapcsolatban, amikre nem is gondoltam volna. Nemcsak a kimenekítések során, hanem sok más eszközzel is lázadtak ezek az emberek, igazán találékonyak voltak, itt van például Mina és a fényképezés esete, le voltam nyűgözve.
Mivel tényleg csak egy aprócska mozzanatát ragadta ki Hesse a világháború borzalmainak, nem záródik le teljesen a történet, hiszen a háborúnak még nincs vége, sok mindenre nem kapunk választ, nem tudjuk, hogy mi történik a szereplőkkel, az olvasó képzeletére van bízva a történetük folytatása. Az elveszett Mirjam ügye természetesen kiderül, amivel végül nem tudtam mit kezdeni. Ez az ügy kellett igazából ahhoz, hogy Hanneke szeme kinyíljon, és meglássa, hogy mi folyik valójában körülötte, hogy tudjon fejlődni a karaktere, hogy elinduljon benne a változás. Hálás vagyok, hogy rátaláltam a könyve, amely egyszerre mutatja be a háborún keresztül közvetítve az emberei természet brutalitását, másfelől pedig a bámulatos bátorságát is. Egy érzelmi hullámvasút, legtöbbször elszoruló szívvel olvastam, de voltam dühös, féltem, és féltettem a szereplőket, sokszor pedig döbbenten figyeltem a segítő kezeket, akik rendkívül okosan, szervezetten és bátran tették a dolgukat.
Értékelés: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése