Tavaly év végén jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában az Üvegtrón sorozat záró része, a Felperzselt királyság. Elérkeztünk a végső csatához, amelyben Aelinnek és barátainak a leggonoszabb erőkkel kell szembeszállniuk. Ha készen álltok az utolsó összecsapásra, tartsatok velünk, és játsszatok a könyvért!
Könyv adatai
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2019. december 4.
Eredeti megjelenés: 2018
Oldalszám: 696+480
Fordító: Szabó Krisztina
Aelin Galathynius rabszolgából a király orgyilkosává, majd egy birodalom királynőjévé vált. Útjának utolsó, szívbe markoló szakasza a háború kitörésével veszi kezdetét.
Aelin mindent kockára tett, hogy megmentse a népét – csakhogy hatalmas árat fizetett érte. A tündérkirálynő vaskoporsóba zárta, és most tüzes akaratának utolsó lobbanására is szüksége van, hogy elviselje a kínokat.
Ha megtörik, Maeve pusztulásra ítél mindenkit, akit szeret. Csakhogy Aelinnek fogytán az ereje…
De hiába került ő fogságba, a barátainak mennie kell tovább. Bizonyos kötelékek elmélyülnek, míg mások örökre megszakadnak.
A tenger túlpartján Rowan, hű társaival foglyul ejtett hitvesét és királynőjét keresi – nehogy végleg elveszítse!
A sors fonalai végül összeérnek, és kénytelen mindenki összefogni, miközben Aelin a saját életéért és egy jobb világért küzd.
Sarah J. Maas kirobbanóan sikeres Üvegtrón sorozatának utolsó, döbbenetes felvonása!
Mélyedj el az élményében!
Hihetetlen, de elérkeztünk az Üvegtrón sorozat utolsó részéhez, a végső összecsapáshoz. Én egyszer már búcsút vettem a sorozattól, hiszen tavaly, a megjelenés után szinte rögtön olvastam angolul a kötetet. Akkor már megsirattam a kedvenc szereplőimet, de mindenképpen szerettem volna magyarul is elolvasni, mert azért úgy teljesen más számomra. Valóban sokkal mélyebben éltem meg így, a főbb eseményekre emlékeztem, de azért sok mindent felejtettem is. Azt azért szeretném előre leszögezni, hogy igyekszem elkerülni a spoilereket az utolsó rész értékelését illetően, viszont szinte lehetetlenség úgy írni a könyvről, hogy a korábbi kötetekből ne áruljak el lényeges eseményeket, szóval erre készüljetek szinte az egész bejegyzés során.
Az első dolog, amire tisztán emlékszem a korábbi olvasásomból, hogy milyen nagyon sajnáltam Aelint a történet elején. Biztos vagyok benne, hogy nincs olyan ember, aki olvasta volna a Viharok birodalmát, és ne emlékezne rá, hogy Aelin a könyv végén Maeve fogságába esett, és egy vas koporsóba zárva vitték el őt. Rengeteg mém és "friendly reminder" jelent meg az időben, amikor is vártuk a Kingdom of Ash megjelenését, hogy még véletlenül se felejtse el egyetlen Üvegtrón rajongó sem, hogy Aelin igencsak szorult helyzetbe került. Rengeteg találgatás, elmélet jelent meg arról, hogy mi lesz vele, túléli-e, mi lesz így a küszöbön álló háborúval. Nos, azt kell, hogy mondjam, az írónő nem bánt kesztyűs kézzel a mi tűzszívű lányunkkal. Többször is sírtam a könyv során, de elsőként Aelin volt az, akit megsirattam, mert a szívem szakadt meg érte. Aelin egyetlen támasza Fenrys volt, aki végig mellette maradt, segíteni nyilván nem tudott a Maeve-hez kötött véreskü miatt, de nem hagyta magára, persze ez is csak fokozta mindkettejük szenvedését. Az amit Fenrys véghezvitt Aelinért, volt a könyv az egyik legcsodálatosabb mozzanata szerintem, elképesztően nagyot nőtt a szememben a férfi tündér.
Aelin tehát fogságban, a háború azonban már küszöbön, sőt még annál is közelebb. Míg Rowanék Aelin után mentek, addig Aedionnak és Lysandrának kell megküzdenie Morath hadseregével. Ennél a résznél meg kell említenem, hogy jó néhányszor megcsapkodtam volna Aediont, azért ahogy Lysandrával viselkedett. Háborúban mindenkinek nehéz döntéseket kell meghoznia, és az alakváltó is ezt tette. Egyébként Lysandra kitartása az egész háború során elképesztő méreteket öltött, egy igazán csodálatraméltó lány. A legtöbb fantasy könyvben a háborús leírásokat nem igazán kedvelem, sokszor nagyon szárazra, egyhangúra sikerednek. Nos, most aztán nem unatkoztam egy pillanatra sem! Az ellenség közeledése, a tervek, a főhőseink félelmei, a csatajelenetek, az áldozatok és utolsó reménysugarak, az elképesztő fordulatok, mind-mind rettenetesen fokozzák az izgalmakat, amikor az hihetnénk, hogy most már nem érhet meglepetés, mindig történik valami váratlan. És, végül, nos végül minden kirakós a helyére kerül - persze nem is vártam más Sarahtól.
Amit egyszerre szerettem és idegesített is ebben a részben, hogy a főhőseink nagyon szétszóródtak viszonylag sokáig. Manon és Dorian a Tizenhármakkal a crochaneket keresi, hogy meggyőzzék őket, csatlakozzanak a háborúban melléjük, és persze tudjuk jól, hogy Doriannak más feladat is jutott a rémkulcsokat illetően. Chaolék is úton vannak, de ők is elakadnak, hiszen Anielle megmentésére sietnek. Rowan pedig ugyebár Aelin után indult Elide, Lorcan és Gavriel társaságában. Én viszont már tűkön ülve vártam, hogy egy helyre kerüljenek a főhőseink, hogy egyként tudják felvenni a harcot Erawan seregével, egyszóval alig vártam, hogy mit tartogat számunkra a végső összecsapásban az írónő. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy percre is unatkoztam volna, akármelyik szálat is olvastam. Azt hiszem az, hogy külön utakon jártak a szereplőink, nem véletlenül történt. Ugyanis nemcsak Erawannal, Maeve-vel és a valgokkal kell megküzdeniük a szereplőknek, hanem saját maguk démonaival is. Nem tudnék egy olyan karaktert sem mondani a könyvben, akinek nem kell magába néznie, legyőznie a félelmeit, a kételyeit vagy éppen továbblépni a múlton, vagy bármi más módon tiszta lappal kezdeni. Még az utolsó részben is be kell járniuk a saját útjukat ahhoz, hogy újult erővel vethessék bele magukat a harcokba. És ez az egyik olyan dolog, amit nagyon szeretek Maas könyveiben: hogy a karaktereken van a hangsúly, de leginkább a karakterek fejlődésén, azon hogy honnan, hová érkeztek, ha hibáztak is, már pedig mindegyikük hibázott, azon hogy tudnak felülkerekedni. Szóval azt kell, hogy mondjam minden egyes betű izgalmas volt, még Evangeline és Darrow szála is, amiken jókat mosolyogtam.
Nyilvánvalóan nem ússzuk meg könnyek nélkül a lezárást, Maas nem kíméli az olvasói szíveket. Nyilván ahol ilyen sok szereplő van, hitelesnek kell lennie a nagy háborúnak, ettől függetlenül azért nagyon fájt, sőt még a könyv elején nem gondoltam volna, hogy ennyire fog egyes esetekben. Mondjuk, egy bizonyos pont után szinte a könyv végéig pityeregtem, sőt még a köszönetnyilvánítást is megkönnyeztem. Azért csak egy korszak zárult le ezzel a résszel, na! Amit még így a végén ki kell emelnem, hogy kifejezetten örültem, hogy a nők szerepe ennyire hangsúlyos lett az egész sorozatban, de a legvégén is: mind a harcban, mind a gyógyításban, de a taktikában, végső megoldásban is brillíroztak a női főszereplőink, amiért külön elismerés a Sarahnak.
A Felperzselt királyság tehát zseniális lett, véleményem szerint ennél jobban nem fejezhette volna be Sarah a sorozatot. Az, hogy izgalmas volt, kevés szó ide, folyamatosan, több mint ezer oldalon keresztül, olykor remegő gyomorral, összeszorított foggal, máskor halovány mosollyal, repdeső szívvel, nem kevésszer könnyező szemmel, és igen, előfordult, hogy leeső állal, de végig feszülten faltam a sorokat.
Bármennyire is szerettem az utolsó részt, azért nagyon fáj a szívem, hogy el kellett búcsúznom a kedvenc sorozatomtól. Nincs más olyan szerző, aki ennyiféle érzelmet tud kiváltani belőlem, mint Sarah J. Maas. Valami elképesztő utat jártak be a szereplők (legfőképpen nyilván a hármasunk, Aelin, Chaol és Dorian) az Üvegtróntól a Felperzselt királyságig. Ki gondolta volna még az elején, hogy mi lesz az orgyilkos, herceg és kapitány trióból végül, hogy ennyit változnak, fejlődnek. Hálás vagyok, hogy részese lehettem a sorozatnak, hogy együtt "nőttem fel" a szereplőkkel, és az utolsó részeknél már több más rajongóval együtt számolhattam vissza a megjelenésekig, majd rögtön bele is vághattam az olvasásba, hiszen az írónőtől olvastam először életemben angolul egy teljes könyvet. Ismét lezárult egy korszak!
"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hely, ami már régen hamuvá égett, de valaha ott élt egy fiatal hercegnő, aki szerette a királyságát…"
Hihetetlen, de elérkeztünk az Üvegtrón sorozat utolsó részéhez, a végső összecsapáshoz. Én egyszer már búcsút vettem a sorozattól, hiszen tavaly, a megjelenés után szinte rögtön olvastam angolul a kötetet. Akkor már megsirattam a kedvenc szereplőimet, de mindenképpen szerettem volna magyarul is elolvasni, mert azért úgy teljesen más számomra. Valóban sokkal mélyebben éltem meg így, a főbb eseményekre emlékeztem, de azért sok mindent felejtettem is. Azt azért szeretném előre leszögezni, hogy igyekszem elkerülni a spoilereket az utolsó rész értékelését illetően, viszont szinte lehetetlenség úgy írni a könyvről, hogy a korábbi kötetekből ne áruljak el lényeges eseményeket, szóval erre készüljetek szinte az egész bejegyzés során.
Az első dolog, amire tisztán emlékszem a korábbi olvasásomból, hogy milyen nagyon sajnáltam Aelint a történet elején. Biztos vagyok benne, hogy nincs olyan ember, aki olvasta volna a Viharok birodalmát, és ne emlékezne rá, hogy Aelin a könyv végén Maeve fogságába esett, és egy vas koporsóba zárva vitték el őt. Rengeteg mém és "friendly reminder" jelent meg az időben, amikor is vártuk a Kingdom of Ash megjelenését, hogy még véletlenül se felejtse el egyetlen Üvegtrón rajongó sem, hogy Aelin igencsak szorult helyzetbe került. Rengeteg találgatás, elmélet jelent meg arról, hogy mi lesz vele, túléli-e, mi lesz így a küszöbön álló háborúval. Nos, azt kell, hogy mondjam, az írónő nem bánt kesztyűs kézzel a mi tűzszívű lányunkkal. Többször is sírtam a könyv során, de elsőként Aelin volt az, akit megsirattam, mert a szívem szakadt meg érte. Aelin egyetlen támasza Fenrys volt, aki végig mellette maradt, segíteni nyilván nem tudott a Maeve-hez kötött véreskü miatt, de nem hagyta magára, persze ez is csak fokozta mindkettejük szenvedését. Az amit Fenrys véghezvitt Aelinért, volt a könyv az egyik legcsodálatosabb mozzanata szerintem, elképesztően nagyot nőtt a szememben a férfi tündér.
Aelin tehát fogságban, a háború azonban már küszöbön, sőt még annál is közelebb. Míg Rowanék Aelin után mentek, addig Aedionnak és Lysandrának kell megküzdenie Morath hadseregével. Ennél a résznél meg kell említenem, hogy jó néhányszor megcsapkodtam volna Aediont, azért ahogy Lysandrával viselkedett. Háborúban mindenkinek nehéz döntéseket kell meghoznia, és az alakváltó is ezt tette. Egyébként Lysandra kitartása az egész háború során elképesztő méreteket öltött, egy igazán csodálatraméltó lány. A legtöbb fantasy könyvben a háborús leírásokat nem igazán kedvelem, sokszor nagyon szárazra, egyhangúra sikerednek. Nos, most aztán nem unatkoztam egy pillanatra sem! Az ellenség közeledése, a tervek, a főhőseink félelmei, a csatajelenetek, az áldozatok és utolsó reménysugarak, az elképesztő fordulatok, mind-mind rettenetesen fokozzák az izgalmakat, amikor az hihetnénk, hogy most már nem érhet meglepetés, mindig történik valami váratlan. És, végül, nos végül minden kirakós a helyére kerül - persze nem is vártam más Sarahtól.
Amit egyszerre szerettem és idegesített is ebben a részben, hogy a főhőseink nagyon szétszóródtak viszonylag sokáig. Manon és Dorian a Tizenhármakkal a crochaneket keresi, hogy meggyőzzék őket, csatlakozzanak a háborúban melléjük, és persze tudjuk jól, hogy Doriannak más feladat is jutott a rémkulcsokat illetően. Chaolék is úton vannak, de ők is elakadnak, hiszen Anielle megmentésére sietnek. Rowan pedig ugyebár Aelin után indult Elide, Lorcan és Gavriel társaságában. Én viszont már tűkön ülve vártam, hogy egy helyre kerüljenek a főhőseink, hogy egyként tudják felvenni a harcot Erawan seregével, egyszóval alig vártam, hogy mit tartogat számunkra a végső összecsapásban az írónő. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy percre is unatkoztam volna, akármelyik szálat is olvastam. Azt hiszem az, hogy külön utakon jártak a szereplőink, nem véletlenül történt. Ugyanis nemcsak Erawannal, Maeve-vel és a valgokkal kell megküzdeniük a szereplőknek, hanem saját maguk démonaival is. Nem tudnék egy olyan karaktert sem mondani a könyvben, akinek nem kell magába néznie, legyőznie a félelmeit, a kételyeit vagy éppen továbblépni a múlton, vagy bármi más módon tiszta lappal kezdeni. Még az utolsó részben is be kell járniuk a saját útjukat ahhoz, hogy újult erővel vethessék bele magukat a harcokba. És ez az egyik olyan dolog, amit nagyon szeretek Maas könyveiben: hogy a karaktereken van a hangsúly, de leginkább a karakterek fejlődésén, azon hogy honnan, hová érkeztek, ha hibáztak is, már pedig mindegyikük hibázott, azon hogy tudnak felülkerekedni. Szóval azt kell, hogy mondjam minden egyes betű izgalmas volt, még Evangeline és Darrow szála is, amiken jókat mosolyogtam.
Nyilvánvalóan nem ússzuk meg könnyek nélkül a lezárást, Maas nem kíméli az olvasói szíveket. Nyilván ahol ilyen sok szereplő van, hitelesnek kell lennie a nagy háborúnak, ettől függetlenül azért nagyon fájt, sőt még a könyv elején nem gondoltam volna, hogy ennyire fog egyes esetekben. Mondjuk, egy bizonyos pont után szinte a könyv végéig pityeregtem, sőt még a köszönetnyilvánítást is megkönnyeztem. Azért csak egy korszak zárult le ezzel a résszel, na! Amit még így a végén ki kell emelnem, hogy kifejezetten örültem, hogy a nők szerepe ennyire hangsúlyos lett az egész sorozatban, de a legvégén is: mind a harcban, mind a gyógyításban, de a taktikában, végső megoldásban is brillíroztak a női főszereplőink, amiért külön elismerés a Sarahnak.
A Felperzselt királyság tehát zseniális lett, véleményem szerint ennél jobban nem fejezhette volna be Sarah a sorozatot. Az, hogy izgalmas volt, kevés szó ide, folyamatosan, több mint ezer oldalon keresztül, olykor remegő gyomorral, összeszorított foggal, máskor halovány mosollyal, repdeső szívvel, nem kevésszer könnyező szemmel, és igen, előfordult, hogy leeső állal, de végig feszülten faltam a sorokat.
Bármennyire is szerettem az utolsó részt, azért nagyon fáj a szívem, hogy el kellett búcsúznom a kedvenc sorozatomtól. Nincs más olyan szerző, aki ennyiféle érzelmet tud kiváltani belőlem, mint Sarah J. Maas. Valami elképesztő utat jártak be a szereplők (legfőképpen nyilván a hármasunk, Aelin, Chaol és Dorian) az Üvegtróntól a Felperzselt királyságig. Ki gondolta volna még az elején, hogy mi lesz az orgyilkos, herceg és kapitány trióból végül, hogy ennyit változnak, fejlődnek. Hálás vagyok, hogy részese lehettem a sorozatnak, hogy együtt "nőttem fel" a szereplőkkel, és az utolsó részeknél már több más rajongóval együtt számolhattam vissza a megjelenésekig, majd rögtön bele is vághattam az olvasásba, hiszen az írónőtől olvastam először életemben angolul egy teljes könyvet. Ismét lezárult egy korszak!
Értékelés: 5/5*
NYEREMÉNYJÁTÉK
A játék során idézetekkel emlékezünk meg a korábbi kötetekről. Minden állomáson találni fogtok egy idézetet az Üvegtrón sorozat valamely részéből, a feladat pedig annyi, hogy beírjátok a könyv címét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
"– Sam – mormolta a melléhez simulva.
– Hm?
Celaena kibontakozott az öleléséből, és hátrébb lépett.
– Ha bárkinek, bármikor elmondod, hogy átöleltelek… akkor leszúrlak.
Sam rámeredt, aztán hátraszegett fejjel felnevetett."
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
További állomások
01.30. Könyvvilág
02.01. Fanni's Library
02.03. Kelly és Lupi olvas
02.05. Fanni's Library extra állomás
Számomra is csodálatos volt! Minden tekintetben max pontot ér el. Ez az a könyv, és könyvsorozat, ami a megfelelő helyeken megnevettet, megríkat, földbe ripor, majd felemel. Imádom!
VálaszTörlésA nyereményjátékkal kapcsolatban szeretnék érdeklődni, hogy a dobozáknál van VP és KK Facebook oldal is. Ott is várjunk udézetre, vagy ott mit kellene csinálni?
Azoknál a részeknél a "Visit us" gombra kell kattintatni, és meg is vagy. :)
TörlésKöszönöm szépen 😊
VálaszTörlés