A Ballengerek családja nemzedékek óta él a törvényen kívül, azt állítva, hogy az ő nemzetségük a legősibb a Fennmaradottak közül. Az új családfő hatalmát azonban belső hatalmi harcok és külső fenyegetések kezdik ki.
A vendai királynő három ifjú nőt, elit testőrsége tagjait küldi a Ballengerek fészkébe, hogy színe elé hurcoljanak egy árulót. A kis csapatot egy legendás tolvaj vezeti, aki élete legnehezebb feladatára készül.
Amikor a törvényen kívüli vezér és a tolvaj találkoznak, macska-egér játék veszi kezdetét, amelyben mindketten titkokat őriznek és próbálnak feltárni – mit sem tudva arról, hogy a legsötétebb titok mind közül az egész kontinens jövőjét veszélyezteti.
A Fennmaradottak krónikája, mely Az árulás csókjával vette kezdetét, most a kontinens új szegletébe vezet el, már megszeretett régi és lebilincselően izgalmas új szereplők közé.
Könyv adatai
Kiadó: Gabo Kiadó
Megjelenés: 2019. március 29.
Eredeti megjelenés: 2018
Eredeti megjelenés: 2018
Oldalszám: 498
Fordító: Miks-Rédai Viktória
ISBN: 9789634067894
A Tolvajok tánca tavaly tavasz óta csücsült a könyvespolcomon, konkrétan a Könyvfesztiválon szereztem be, és az azóta eltelt hónapokban gyanútlanul sétáltam el mellette nap mint nap, nem is sejtve, hogy micsoda kincset rejt a könyv. Nagy szerencsémre azonban idén év elején megfogadtam, hogy csökkentem az olvasásra váró könyveim létszámát, és a KoA után újra egy kiemelkedő fantasy történetre vártam. Így történhetett az, hogy a Tolvajok táncát emeltem le a könyvespolcomról... aztán raktam is vissza, ugyanis kiderült számomra, hogy a könyv az írónő egy korábbi sorozatára (Fennmaradottak krónikája) épül, úgyhogy talán logikus lenne azzal kezdeni. Nos, abból a sorozatból az első könyvig jutottam, legnagyobbrészt tetszett, de mégsem éreztem késztetést arra, hogy elolvassam mindhárom részt, úgyhogy az első után úgy döntöttem, hogy mégiscsak a Tolvajok tánca kell nekem. Szerintem ez egy jó döntés volt, igazából lehet olvasni a teljes sorozat ismerete nélkül, persze azért mégiscsak jó volt az, hogy elolvastam a kezdő kötetet, hiszen nagyjából képben voltam a világgal, és persze a szereplőkkel.
A történetünk (egyik) főszereplője a vendai származású Kazimyrah, azaz Kazi. Aki olvasta a korábbi sorozatot, tudja, hogy Venda egy igencsak szegény területnek számított, Kazi pedig ennek a helynek is legkegyetlenebb szegletében élt. Miután elszakították édesanyjától, tolvajlással próbált túlélni, és ez az élet pedig rendkívül erőssé, függetlenné és olykor kegyetlenné tette őt, legalábbis ő így akarta láttatni magát. Ez az életforma addig tartott, amíg nem találkozott Venda újdonsült királynőjével, Liával, akit nem tudott megtéveszteni, befogadta őt, és kiváló harcossá tette. A történetünk elején is egy nagy feladattal bízza meg őt és néhány társát: Pokoltorkába küldi őket, hogy megtaláljanak egy árulót, aki nagy veszélyt jelenthet rájuk. Kazi mindent meg akar tenni azért, hogy ne hagyja cserbe a királynőjét, akit útközben nagyon megkedvelt és tisztelt.
Csakhogy Pokoltorka sem mondható olyan egyszerű helynek, mint amire számítanak. Ez a hely ugyanis úgymond függetlenül működik a többi királyságtól, élik maguk életét, a maguk szabályai szerint, nem alkalmazkodnak a királyságok által kialakított regulákhoz. A Ballengerek családja kormányozza a helyet, akik rendkívül büszkék történelmükre, úgy gondolják, hogy ők a legősibb nemzetség a Fennmaradottak közül. Csakhogy éppen a legrosszabb pillanatba gázolnak bele Kaziék, hiszen pont azon a napon jelennek meg, amikor meghal az uralkodó, és új Patrei lép színre, Jase Ballenger személyében. Ez a változás pedig gyengíti az uralmukat, hiszen Jase még fiatal, ráadásul a család épp egy nagy veszteséget élt át, a legjobb időpont az ellenségeknek arra, hogy támadják őket.
 |
| Kazi&Jase (forrás) |
Kazi és Jase találkozása nem mondható mindennapinak, ami nekem nagyon tetszett, hiszen rögtön felpezsdítette a cselekményt. A fiatalok ugyanis olyan helyzetbe kerülnek, amiből csak közös erővel tudnak kimászni, hiába is mérges egyik a másikra (vagy akarják esetleg kioltani a másik életét, haha), össze kell dolgozniuk, hogy túléljenek. Ez a pár fejezet, amit kettesben töltenek el, elképesztően tetszett, hiszen arra kényszerültek, hogy kilépjenek a rájuk kényszerített álarc mögül, Kazi nem a királynő egyik legjobb embere, egy kiváló tolvaj volt, Jase pedig nem az újdonsült Patrei, akinek rengeteg teher nyomja a vállát, hanem csak két fiatal, akik bizony nagyon közel kerülnek egymáshoz ez idő alatt. Megismerik egymást, a másik valódi arcát, és bizony ráébrednek arra, hogy semmi sem az, amit elsőre gondoltak volna a másikról, és sokkal nehezebb lesz a másikat kijátszani, mint azt korábban hitték.
A két főszereplő karaktere volt az, ami engem teljesen kibillentett az egyensúlyomból, ami miatt faltam a sorokat. Kazi személyének ábrázolásakor rendkívüli módon képes volt Pearson hatni az érzelmeimre, olykor jót mosolyogtam, máskor pedig megszakadt érte a szívem. A lány egy rendkívül vastag és kemény páncélt vont maga köré, és bármennyire is próbált erősnek mutatkozni, én minden tettében éreztem a múlt nyomait. Kifejeztettem szerettem azokat a részeket, amikor a múltjából kaptunk részeket, főleg a királynővel közös emlékeket, amikor is megmutatkozott Lia elképesztő jóakarata, annyi mindent tett érte. Ezek az emlékek olyanok voltak, mintha Kazi egy űzött vad lett volna, amit Lia próbált megszelídíteni, és volt, hogy elsírtam magam, mert annyira át tudta adni az írónő Kazi félelmeit és fájdalmát, azt, hogy sokszor egyszerűen nem tudott mit kezdeni a királynő kedvességével. Kazi tehát egy rendkívül összetett karakter volt, egyszerre volt rendkívül erős és mégis érzékeny, vagy éppen rettegett, de mégis nagyon bátran cselekedett, és persze volt szerelmes, miközben nem tudott bízni.
Jase személye is nagyon különleges volt. Nála az nyerte el legjobban a tetszésemet, hogy Kaziék mindenféle előítéletekkel mentek oda hozzájuk, mert igazából fogalmuk sem volt arról, hogy miképp működnek a dolgok Pokoltorkában. Jase azonban bebizonyította, hogy habár másként működnek, ez a más is lehet jó és tiszteletre méltó. Tetszett benne az, ahogy szerette a családját, az otthonát, hogy rendkívül büszke volt rá, és bármit megtett volna érte. Imádtam hallgatni a Kazinak mesélt történeteit, amiből megismerhettünk egy teljesen új világot, és kiderülhetett az is, hogy ők szenvedélyesen hiszik, hogy ők voltak az elsők, ezt pedig erősítették a fejezetek előtt található idézetek Pokoltorka történelméből. Szóval Jase lojalitás és büszkesége rendkívül vonzó volt számomra, emellett pedig egy igazán erős akaratú személyiség volt, amit semmi nem tudott megingatni, Kazi személyét kivéve, természetesen.
Imádtam azt a táncot, amit ők ketten jártak, annak érdekében, hogy kiismerjék egymást. Egyet léptek ide, egyet oda, egyet adtak magukból a másiknak, és egyet vettek el, miközben észrevételünk egyre közelebb kerültek a másikhoz. A kezdeti óvatos léptekből bizony olyan koreográfiát eszközöltek, amit már maguk sem tudtak uralmuk alá vonni, hiszen az érzelmek átvették az irányítást a lépteik felett. Egy dolog volt, ami nem annyira tetszett, de persze megértem, hogy íz írónő miért alkalmazta: a szűnni nem akaró bizalmatlanságuk. Bármennyire is megkedvelték egymást, mégsem avatták a másikat bizalmukba, ami bizony elég sok félreértéshez vezetett. Persze kellett valamiféle konfliktus, hogy haladjon előre a történet, és azért a végső jelenet, a királynő döntése sokat enyhített ezen, jót mosolyogtam egyébként ennél a résznél.
Kazi és Jase mellett a mellékszereplőket is jól eltalálta az írónő. Kazi társait, Wrent és Synovét is nagyon megkedveltem, ők is hozzá hasonlóan nehéz körülmények között éltek addig, míg a királynő új esélyt nem adott nekik egy jobb életre. Remélem, a következő részben még feltűnnek, és többet is megtudhatok róluk. A másik oldalon pedig a Ballenger família többi tagja is igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Nagyon szimpatikus volt az összetartozásuk, az egymás iránt érzett szeretetük. Elképesztően kíváncsi vagyok a reakciójukra, az első lépésükre a következő részben.
A Tolvajok tánca tehát egyértelműen kedvenc lett. Megvolt benne minden, ami számomra ehhez szükséges: egy jól felépített és érdekes világ, olyan karakterek, akik emberi tulajdonságokkal (is) fel vannak ruházva, azaz nem tökéletesek, izgalmas jelenetek és fordulatos cselekmény. A legfontosabb pedig, amit nem győzök hangsúlyozni, hogy mély és nyers érzelmeket váltott ki belőlem, félelem, fájdalom, szerelem, boldogság, és még sorolhatnám, a könyv minden sora hatott rám. Számomra pedig ez a legfontosabb egy könyvben, hiszen onnantól fogva, hogy az érzelmek átveszik az irányítást a logikus gondolkodás felett, már tudom, hogy elvesztem, a történet bekebelezett. És ez nagyon jó, kérem szépen, úgyhogy ha valaki egy jó fantasy történetre vágyik, csak ajánlani tudom ezt a könyvet. Én pedig elgondolkozom azon, hogy folytatom a Fennmaradottak krónikái sorozat többi részét, amíg meg nem jelenik a folytatás!
Értékelés: 5/5*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése