Bámulatos és bölcs fejlődésregény, egy magasfeszültséggel lesújtó első szerelem története.
Az iskolában Connell és Marianne szinte kerülik egymást. Connell igazi közösségi ember, az iskolai focicsapat sztárja, Marianne magányos, büszke és visszahúzódó lány. Amikor Connell elmegy a Marianne-ék házában dolgozó édesanyjáért, különös, megmásíthatatlan kapcsolat jön létre a két tinédzser között, amelyet eltökélten titkolnak.
Érettségi után mindketten az ország legjobb egyetemére, a dublini Trinity College-ba kerülnek ösztöndíjasként. Az egyetemi évek alatt sem sodródnak el egymástól, összetett kapcsolatukban ellentmondásos helyzeteket szül a vonzalmaik és a lehetőségeik közt feszülő különbség.
Sally Rooney szűkszavú, visszafogott prózájában briliáns pszichológiai érzékkel, olykor kegyetlen, máskor gyengédebb jelenetekben mutatja be a vidéki kisvárosból származó, eltérő vagyoni helyzetű két fiatal társadalmi beágyazottságát, családi hátterét és baráti körét.
Sally Rooney Dublinban él. A Normális emberek a második regénye, amelyet jelölték a 2018-as Man Booker-díjra.
Első, Beszélgetések barátokkal című kötetével 2017-ben elnyerte a Sunday Times/PFD fiatal írók díját. A Stinging Fly című, félévente megjelenő irodalmi magazin szerkesztője.
Costa-díj – A legjobb regény (2018)
Specsavers Nemzeti Könyvdíj, Nagy-Britannia – A legjobb nemzetközi szerző (2018)
MAN Booker-díj – Jelölés (2018)
Women's Fiction könyvdíj – Jelölés (2019)
Az év legjobb regénye (Times, 2018)
Number 1 Sunday Times Bestseller
„Az év regénye.” Times
Könyv adatai
Kiadó: 21. Század Kiadó
Megjelenés: 2019. június 18.
Eredeti megjelenés: 2018
Eredeti megjelenés: 2018
Oldalszám: 302
Fordító: Dudik Annamári Éva
ISBN: 9786155915895 (e-könyv)
"Nem tudom, miért nem lehetek olyan, mint a normális emberek."
Mostanában gyorsan változik a hangulatom, az egyik percben semmihez sincs kedvem, csak nézni ki a fejemből, a másikban pedig teljesen felpörgök, és mindent meg akarok csinálni, amire korábban nem volt időm. És mivel nekem legtöbb esetben a hangulatom nagyban befolyásolja az aktuális olvasmányomat, ezek a hangulatingadozások rettenetesen meglátszanak a választott könyveimen is. Egyszer szimplán valami szórakoztató történetre vágyom, olyanra, amin nem kell sokat agyalni, máskor meg sokkal mélyebb tartalomra. Annyi biztos, hogy ebből kifolyólag az utóbbi időben rengeteg időt töltök a molyon, olyan könyveket keresve, amik megfelelnek az éppen aktuális kedvemnek, és azokat olvasom. Így találtam rá Sally Rooney könyvére is, ami végül egy teljesen más történet lett, mint amire a fülszöveg alapján számítottam.
Az már az első pillanattól fogva egyértelmű volt, hogy ez a történet különleges, hiszen a hangulata annyira egyedi volt, mint amilyet soha azelőtt nem tapasztaltam. Még így sem gondoltam túl különösre, hiszen az alapfelállás viszont olyan volt, amiről már rengeteg könyv készült korábban, amiről azt gondolnám, hogy több bőrt már nem lehet lehúzni: adott két fiatal utolsó éves gimnazista, Marianne és Connell, Connell népszerű focista, Marianne pedig a fura lány, akit senki sem bír a suliban. A fiatalok mégis jóban lesznek, valamiféle furcsa módon megértik egymást, és összejönnek, konkrétan egy viszonyba kezdenek. Már csak azért is fogalmazok így, mert erről senkinek nem beszélnek, Connell nem meri bevallani a menő barátainak, Marienne-t pedig, úgy tűnik, ez nem zavarja.
A menő fiú és a “szürke” lány kapcsolatokról már rengeteget olvashattunk korábban, mindez megspékelve azzal, hogy Connell a szegény, Marienne pedig a gazdag, ez a történet azonban mégis teljesen más, máshogy képes hatni az olvasóra. Egyrészt az hamar kiderül, hogy Marianne miért viselkedik annyira furcsán, mintha nem tudná, hogy mi a “normális”, hogy kell reagálni egy-egy szituációban. Spoilerezni nem szeretnék, mindössze annyit fűznék hozzá, hogy a családjában rengeteg olyan dolog történik, ami felett nincs hatalma, és ami rányomja bélyegét a viselkedésre. Aztán itt van Connell, a népszerű fiú ugyebár, csakhogy az már nagyon hamar érződik, hogy Connell gondolatai sokszor nem egészségesek, hogy a magáról alkotott kép egyáltalán nem egyezik meg azzal, amit sokan róla gondolnak: a kedves, népszerű srác a suliban. Szóval azt bátran elmondhatom, hogy mindketten sérültek, de ha együtt vannak, akkor valamiféle furcsa módon megnyugvásra, békére találnak.
Persze a képlet nem ennyire egyszerű, hiszen amíg Connell és Marienne nem tesz rendet a lelkében, addig kapcsolatuk sem fog működni, hiába érzik úgy az adott pillanatban, hogy együtt könnyebb. Rossz döntések, félreértések, kimondatlan gondolatok, amelyek mind odáig vezetnek, hogy többször elsodródnak egymás mellől, haragszanak a másikra, és máshol próbálják keresni a boldogságot. A szörnyen végződő gimis kapcsolatuk tehát csak a kezdet, a könyvünk több évet ölel fel, ahol Marianne és Connell hol együtt, hol külön próbálnak evickélni az élet vizén.
 |
| Pillanatkép a könyvből készült sorozatból |
A könyv több súlyos témát is felvet, a mentális betegségen át, az otthonról hozott mintákon való túllépés nehézségein, egészen addig, hogy mit jelent normálisnak lenni: egyrészt megkérdőjelezi, hogy amit társadalmi szinten annak tartunk, valóban az e, másrészt pedig az egyén szintjén is, ami ugyebár minden egyes ember számára mást jelent. Szerettem olvasni ezeket a kicsit filozofikus gondolatokat, mert ez gyakran bennem is felmerül kérdésként, és mindig odáig jutok, hogy igazából nem létezik olyan, hogy normális: ember, család, vagy nagyobb eszme, hiszen mindenkinek mást és mást jelent a “normális”. Még ami társadalmilag nagyjából elfogadott, az sem biztos, hogy mindenkinek jó, vagy normálisként elfogadható.
A könyv hangulata, mint mondtam is korábban nagyon különleges volt, a párbeszédek sokszor furcsák, de mindig lényegre törőek, rövidek, ami szintén mutatja mindkét főszereplőnk különcségét. Főként Connell megfogalmazásán pedig majdhogynem végig érezhető volt a fiú félszegsége, az önbizalomhiánya. Néha nagyon nyomasztónak éreztem ezt a hangulatot, és persze végig szurkoltam Connellnek és Marianne-nek, de még amikor együtt is voltak, akkor is azt éreztem, hogy ez nincs rendjén, hogy még mindig a saját démonaikkal küzdenek. Addig pedig nem fogják megtalálni a nyugalmat még egymás mellett sem, amíg ezeken nem lépnek túl. Többször felhúztam magam azon, hogy képtelenek rendesen kommunikálni, hogy félreértik egymást, ami miatt nem tudnak továbblépni, és aztán hónapokig nem történik változás. Jobban belegondolva persze valahol ezek normális reakciók két olyan embernél, akik ennyire nincsenek tisztában önmagukkal, az érzéseikkel, és az önbizalomhiányuknak hála, nem látják, hogy mit érez a másik. Mindentől függetlenül én végig úgy éreztem, hogy nekik együtt kell lenniük, talán pont azért, mert annyira sebzettek, elhagyatottak, meg nem értettek voltak mindketten, számomra egyértelmű volt, hogy csak együtt lehetnek boldogak.
A könyv végén nem lepődtem meg egyáltalán, igazából azon csodálkoztam volna, ha másképp alakul. Valahogy nem passzolna ehhez a történethez a habos-babos hepiend, sőt pontosan azt kaptuk a végén, ami igazából a könyv egészét jellemezte: hogy bármi történhet.
Összességében annyit mondanék, hogy tetszett a Normális emberek, rengeteg fontos mondanivalóval, meglátással rendelkezik, amikről manapság beszélni, olvasni kell, szóval emiatt én bátran ajánlom mindenkinek. A nyomasztó hangulat miatt párszor félre kellett tennem, hogy egy kicsit lenyugodjak, átrágjam a helyzetet, és megértem, hogy miért éppen így vagy úgy alakul a cselekmény.
A könyv remekül rávilágít sok olyan tanulságra, amikkel igazából eddig is tisztában voltam, mégis jó ha újra és újra előkerül a téma, és beszélünk róla. Ebből szemezgettem párat:
- Akármelyik társadalmi rétegből származol, az élet ugyanúgy lehet sz*r borzasztó.
- A legfélelmetesebb szörnyeteg nem a szekrényünkben lakozik, hanem bennünk.
- Az önmagunkról kialakított kép nem mindig van összhangban azzal, amit mások gondolnak rólunk.
- Az önmagunkról kialakított kép nem mindig van összhangban azzal, amit mások gondolnak rólunk.
- Az otthonról hozott negatív mintákat csak nagyon nehezen, vagy képtelenek vagyunk levetkőzni.
- Olyan, hogy normális nem létezik.
Értékelés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése