Király Anikó, a Strand, papucs, szerelem és a Csak barátok? szerzője új regénnyel örvendeztette meg rajongóit. Szálljatok fel velünk Ti is a Diósvámhatárra tartó vonatra, ismerjétek meg Kókuszt és a balszerencsés babákat! Csak semmi pánik! Tartsatok bloggereinkkel és ha Nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv.
Könyv adatai
Kiadó: Menő Könyvek Kiadó
Megjelenés: 2020. június 23.
Eredeti megjelenés: -
Oldalszám: 344
Oldalszám: 344
Fordító: -
ISBN: 9789634037927
ISBN: 9789634037927
Király Anikó, a Strand, papucs, szerelem és a Csak barátok? szerzője újra letehetetlen, szívfacsaró és vicces regényt írt, nemcsak vonaton ingázóknak.
Amikor fellapoztam a könyvet, és az első dolog amit megláttam, hogy az írónő az ingázóknak ajánlja, tudtam, hogy ez az én sztorim lesz. Na jó, persze ennyi nem elég egy jó könyvhöz, mindenesetre pozitív előjelnek könyveltem el. Jómagam is immáron 10 éve vonatozom napi 30-30 percet, úgyhogy kíváncsi voltam, hogy mit hoz ki az írónő ebből az alapfelállásból.
A regény főszereplője négy a véleményük szerint örök balszerencsével sújtott 17 éves fiatal, Lea, Gabi, Dani és Andris, és persze itt van Kókusz is, de róla majd később. Az előbbiek kiérdemelték a diósvámhatári lakóktól a "balszerencsés babák" elnevezést, hogy miért, az természetesen kiderül a történetünkből (rögtön az elején), de ezt a "poént" inkább nem lőném le előre. Az hozzátartozik a történethez, hogy mind a négyen egy napon születtek, ami még nem is lenne probléma, de ez a nap péntek 13, amit Diósvámhatár babonás lakói igencsak komolyan vettek akkoriban, és mondhatni rájuk ragasztották a balszerencse örök bélyegét. Ez az átok még 17 évvel később sem múlt el, ugyanis megtudhatjuk, ahogy haladunk előre a történetben, hogy mind a négy tini úgy érzi, hogy állandó balszerencse üldözi őket azóta is, és emiatt igencsak nehezen és negatívan állnak hozzá a problémáikhoz. Legalábbis elsőre.
Na, de hogy a jön a képbe a fent említett Kókusz? A Semmi pánik! cselekménye nagyrészt vonaton játszódik, Diósvámhatár és Budapest között ingázva. A négy fiatal saját történetét egyenként ismerjük meg úgy, hogy lényegében a vonaton találkoznak egy ismeretlen fiúval, akivel összebarátkoznak, és egy idő után kitárulkoznak előtte. Ez az ismeretlen fiú pedig nem más, mint Kókusz, akit igazából három dolog jellemez: a furcsa öltözködés, a kissé különc, ám figyelmes viselkedés és az állandó erős kókuszillat. Kókusz nem éppen mindennapi személye első pillanatban mindannyiukból távolságtartó viselkedést vált ki, ám amikor kicsit jobban megismerik őt, a figyelmes hallgatását, a jó tanácsait, ráébrednek, hogy nagyon is kedvelhető fiúról van szó. Nekem elképesztően tetszett ez az egész "Kókusz jelenség", és nem csak azért, mert imádom a gyümölcsöt: vicces volt, ahogy felbukkant a legváratlanabb helyzetekben (az illata azért mindig megelőzte őt magát), a farmerdzsekijére rajzolt történeteteket egyenesen imádtam, aztán azt vettem észre, hogy egyik vonatútról a másikra négy olyan ember barátja is lett, akinek nagy szükség volt rá. Érdekes volt, hogy a nevét egyikük sem kérdezte meg tőle, hanem csak magukba elnevezték őt Kókusznak, az illata alapján természetesen.
Szóval a "balszerencsés babák" élete nem mondható egyszerűnek, mindannyiuknak megvolt a maga problémája, az önbizalomhiányon át, a családi konfliktusokig. Ami azonban mind a négyükben közös volt (mármint a születésnapjukon kívül), hogy igencsak magának valók voltak, egyiküknek sem volt igazi barátja, akivel meg tudták volna beszélni a problémáikat. Amikor azonban feltűnt Kókusz a színen, sok minden megváltozott, olyan volt, mintha egy kicsit minden jobb lett volna az életükben, még ha nem is lett tökéletes. Azt hiszem, ez egy lényeges üzenete a történetnek, hogy mennyire fontos, hogy legyen legalább egy barátunk, aki mellett önmagunk lehetünk, akivel bármit megbeszélhetünk, nem fog ítélkezni, maximum tanácsot ad.
Nem tudnám megmondani, hogy melyik karakter volt a kedvencem, mindegyikük a szívemhez nőtt. Talán Leát azért kedveltem picit jobban, mert vele tudtam leginkább azonosulni, néha én is szívesebben hallgatok, minthogy feleslegesen beszéljek, arról nem is beszélve, hogy az ő esetében kaptunk némi pluszt is. Annyi biztos, hogy számomra a legérdekesebb karakter Kókusz volt. Amíg a többiek történetét olvastam, addig egy magabiztos, mindig vidám, csupa jó tanácsokkal felszerelt fiút láttam. A végén, amikor pedig már ő is porondra került (a végszóra kapott egy fejezetet), kiderült, hogy bizony ő sem olyan magabiztos, amilyennek látszik, sőt neki is megvannak a maga problémái, csak ezeket nagyon jól titkolta. Rendkívül érdekes és tanulságos volt látni, hogy mennyire más egy ember, amikor kívülről, más szemüvegén keresztül látjuk, és milyen, amikor a saját gondolatait olvashatjuk.
Amikor már Kókusz fejezeténél jártam, akkor esett le, hogy bizony a könyv folytatásért kiált, mert még rengeteg kérdés nyitott maradt. Habár Lea, Andris, Gabi és Dani életében is történt némi változás, azért még sok minden nem derült ki róluk, Kókuszról nem is beszélve. Ebben a könyvben tetszett, hogy mindenki kapott egy saját részt, amikben megismerhettük őket, de azért a folytatásban szerintem jó lenne, ha nem egyeséével, szereplőkként, hanem folyamatosan váltakozva haladna a sztori, sőt remélem, hogy a 2. kötetben már közelebb is kerülnek egymáshoz a fiatalok.
A vonatozós, beszélgetős jelenetek nagyon tetszettek, igazából az írónőnek sikerült megoldania úgy, hogy habár az célállomás mindannyiuknál ugyanaz volt, mégis a közeg, a körülmények különböztek, szóval egyáltalán nem volt unalmas a vonaton találkozás és a beszélgetések megvalósítása. Kókusz újra és újra meglepett. Persze ehhez hozzátartozik, hogy jómagam is nap mint nap ingázom, és átéreztem a vonatozás feelingjét, habár sajnos én még nem találkoztam olyan egyéniséggel, mint Kókusz.
A regény főszereplője négy a véleményük szerint örök balszerencsével sújtott 17 éves fiatal, Lea, Gabi, Dani és Andris, és persze itt van Kókusz is, de róla majd később. Az előbbiek kiérdemelték a diósvámhatári lakóktól a "balszerencsés babák" elnevezést, hogy miért, az természetesen kiderül a történetünkből (rögtön az elején), de ezt a "poént" inkább nem lőném le előre. Az hozzátartozik a történethez, hogy mind a négyen egy napon születtek, ami még nem is lenne probléma, de ez a nap péntek 13, amit Diósvámhatár babonás lakói igencsak komolyan vettek akkoriban, és mondhatni rájuk ragasztották a balszerencse örök bélyegét. Ez az átok még 17 évvel később sem múlt el, ugyanis megtudhatjuk, ahogy haladunk előre a történetben, hogy mind a négy tini úgy érzi, hogy állandó balszerencse üldözi őket azóta is, és emiatt igencsak nehezen és negatívan állnak hozzá a problémáikhoz. Legalábbis elsőre.
Na, de hogy a jön a képbe a fent említett Kókusz? A Semmi pánik! cselekménye nagyrészt vonaton játszódik, Diósvámhatár és Budapest között ingázva. A négy fiatal saját történetét egyenként ismerjük meg úgy, hogy lényegében a vonaton találkoznak egy ismeretlen fiúval, akivel összebarátkoznak, és egy idő után kitárulkoznak előtte. Ez az ismeretlen fiú pedig nem más, mint Kókusz, akit igazából három dolog jellemez: a furcsa öltözködés, a kissé különc, ám figyelmes viselkedés és az állandó erős kókuszillat. Kókusz nem éppen mindennapi személye első pillanatban mindannyiukból távolságtartó viselkedést vált ki, ám amikor kicsit jobban megismerik őt, a figyelmes hallgatását, a jó tanácsait, ráébrednek, hogy nagyon is kedvelhető fiúról van szó. Nekem elképesztően tetszett ez az egész "Kókusz jelenség", és nem csak azért, mert imádom a gyümölcsöt: vicces volt, ahogy felbukkant a legváratlanabb helyzetekben (az illata azért mindig megelőzte őt magát), a farmerdzsekijére rajzolt történeteteket egyenesen imádtam, aztán azt vettem észre, hogy egyik vonatútról a másikra négy olyan ember barátja is lett, akinek nagy szükség volt rá. Érdekes volt, hogy a nevét egyikük sem kérdezte meg tőle, hanem csak magukba elnevezték őt Kókusznak, az illata alapján természetesen.
Szóval a "balszerencsés babák" élete nem mondható egyszerűnek, mindannyiuknak megvolt a maga problémája, az önbizalomhiányon át, a családi konfliktusokig. Ami azonban mind a négyükben közös volt (mármint a születésnapjukon kívül), hogy igencsak magának valók voltak, egyiküknek sem volt igazi barátja, akivel meg tudták volna beszélni a problémáikat. Amikor azonban feltűnt Kókusz a színen, sok minden megváltozott, olyan volt, mintha egy kicsit minden jobb lett volna az életükben, még ha nem is lett tökéletes. Azt hiszem, ez egy lényeges üzenete a történetnek, hogy mennyire fontos, hogy legyen legalább egy barátunk, aki mellett önmagunk lehetünk, akivel bármit megbeszélhetünk, nem fog ítélkezni, maximum tanácsot ad.
Nem tudnám megmondani, hogy melyik karakter volt a kedvencem, mindegyikük a szívemhez nőtt. Talán Leát azért kedveltem picit jobban, mert vele tudtam leginkább azonosulni, néha én is szívesebben hallgatok, minthogy feleslegesen beszéljek, arról nem is beszélve, hogy az ő esetében kaptunk némi pluszt is. Annyi biztos, hogy számomra a legérdekesebb karakter Kókusz volt. Amíg a többiek történetét olvastam, addig egy magabiztos, mindig vidám, csupa jó tanácsokkal felszerelt fiút láttam. A végén, amikor pedig már ő is porondra került (a végszóra kapott egy fejezetet), kiderült, hogy bizony ő sem olyan magabiztos, amilyennek látszik, sőt neki is megvannak a maga problémái, csak ezeket nagyon jól titkolta. Rendkívül érdekes és tanulságos volt látni, hogy mennyire más egy ember, amikor kívülről, más szemüvegén keresztül látjuk, és milyen, amikor a saját gondolatait olvashatjuk.
Amikor már Kókusz fejezeténél jártam, akkor esett le, hogy bizony a könyv folytatásért kiált, mert még rengeteg kérdés nyitott maradt. Habár Lea, Andris, Gabi és Dani életében is történt némi változás, azért még sok minden nem derült ki róluk, Kókuszról nem is beszélve. Ebben a könyvben tetszett, hogy mindenki kapott egy saját részt, amikben megismerhettük őket, de azért a folytatásban szerintem jó lenne, ha nem egyeséével, szereplőkként, hanem folyamatosan váltakozva haladna a sztori, sőt remélem, hogy a 2. kötetben már közelebb is kerülnek egymáshoz a fiatalok.
A vonatozós, beszélgetős jelenetek nagyon tetszettek, igazából az írónőnek sikerült megoldania úgy, hogy habár az célállomás mindannyiuknál ugyanaz volt, mégis a közeg, a körülmények különböztek, szóval egyáltalán nem volt unalmas a vonaton találkozás és a beszélgetések megvalósítása. Kókusz újra és újra meglepett. Persze ehhez hozzátartozik, hogy jómagam is nap mint nap ingázom, és átéreztem a vonatozás feelingjét, habár sajnos én még nem találkoztam olyan egyéniséggel, mint Kókusz.
Összességében nekem abszolút meglepetés volt a könyv, természetesen jó értelmen. Pillanatok alatt beszippantott a történet, csak úgy repültek a sorok. Ez köszönhető annak is, hogy az írónő stílusa rendkívül gördülékeny és olvasmányos volt, rengeteg humorral fűszerezve. A "balszerencsés babák" története pedig adott neki némi pluszt, érdekesebbé tette a sztorit. Szóval én tényleg csak ajánlani tudom ezt a könyvet azoknak, akik ingáznak, szeretik a kókusz illatát, esetleg babonásak. Vagy éppen egyik sem. Csak szeretnének egy jó kis ifjúsági könyvet olvasni. Annyi biztos, hogy én most már megjegyeztem Király Anikó nevét. Jöhet a folytatás!
Értékelés: 5/4,5
NYEREMÉNYJÁTÉK
Mivel a regény nagy része vonaton játszódik, így a mostani játékunk is ehhez kapcsolódik. Ahhoz, hogy valaki eljuthasson Diósvámhatárra és találkozhasson Kókusszal, vagy a balszerencsés babákkal ismernie kell a menetrendet. Nincs más dolgotok, mint belépni a MÁV oldalára és kikeresni onnan a helyes válaszokat.
Budapestről mennyi idő alatt lehet eljutni Celldömölkre átszállás nélkül?
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
További állomások
08.14. Könyvvilág
08.16. Csak olvass!
08.18. Könyv és más
08.20. Csak olvass! extra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése