Oldalszám: 380
ISBN: 9789634038726
Az a legnagyobb baj, hogy az édesanyja dühödt tempóban vagdossa szét a színes magazinokat, az apja pedig egy hosszú, göndör hajú ismeretlen nővel enyeleg.
Az érettségi pedig ott lebeg a láthatáron, és Déborah-nak sok segítségre, barátokra, bátorságra és humorra van szüksége ahhoz, hogy átvilágíthasson a tornyosuló felhőkön, mint a nap.
Én az a típusú ember vagyok, aki ad mások véleményére, csillagozására, mielőtt kiválaszt egy könyvet olvasásra. Az Én vagyok a napod esetében azonban erre nem volt lehetőségem (legalábbis a molyon), ennek ellenére mégis megfogott valami a fülszövegben, vonzott a könyv felé, és úgy éreztem, hogy ezt a könyvet olvasnom kell.
És milyen jól tettem, mint utólag kiderült, de ne szaladjunk ennyire előre! A világ egyik legszebb városában, Párizsban járunk, habár ez a könyvben teljesen természetesnek hat, szinte el is felejti az olvasó. A történet főszereplője tehát egyáltalán nem a szépséges város, hanem az annál sokkal karakteresebb Déborah, akinek az utolsó gimnáziumi évét követhetjük végig egészen az érettségiig. A történet elején mondhatni egy átlagos ifjúsági könyv eseményei zajlanak az olvasó előtt (habár egyáltalán nem átlagos stílusban, de erről később), megismerjük Déborah legjobb barátnőjét, Eloise-t, aki az új tanévben hanyagolni kezdi legjobb barátnőjét egy pasi miatt, amiért természetesen Déborah megharagszik rá. Aztán egy kezdetben számára ellenszenves fiú, Jamal társaságában egy bimbózó barátságra tesz szert, és végül, de nem utolsó sorban, az első szerelem szele is megérinti a lányt a suli új fiúja, Victor személyében. A már nem annyira átlagosnak mondható problémák is kezdenek kibontakozni a lány életében a szülei feszült viszonya és különös viselkedése miatt.
Már a fent vázolt események is lekötik az olvasót, hiszen rendkívül figyelemre méltóan, olykor humorosan vannak tálalva, Déborah olykor szétszéledő, ám a pillanathoz tökéletesen illeszkedő gondolatmenete, kissé különc karaktere annyira erős alap, hogy odatapasztja az olvasót a könyv elé. És ha mindez nem lenne elég, történik a lánnyal egy rendkívül meghatározó, tragikus esemény, ami engem meglepetésként ért, teljesen kihúzta a lábam alól a talajt, és onnantól kezdve már tényleg alig tudtam elszakadni Déborah történetétől.
Nyilván nem szeretnék spoilerezni, de ettől függetlenül annyit elárulok, hogy egy nagyon nehéz témát érint az írónő a könyvben. Én abszolút nem számítottam rá, hiszen rendkívül kényes, főként egy ifjúsági könyvben, mert ebből úgymond nehéz “happy endet” kihozni. De, az élet nem is a végső boldog végről, hanem az aprókról szól, arról, hogy miképp tudunk megbocsátani egy olyan embernek, aki a legfontosabb nekünk, hogyan tudunk kimászni a legmélyebb gödörből, és újra kezdeni. És bizony erről (is) olvashatunk az Én vagyok a napod könyvben.
Amikor ezt a könyvet olvastam, és miután végeztem vele, ráébredtem, hogy milyen jó, hogy rátaláltam. Az utóbbi időben ugyanis mondhatni csak átmentek rajtam a könyvek, nem fogtak meg igazán, az Én vagyok a napod azonban rendkívül mélyen érintett, olyan könyv ez, ami nem ereszt könnyen, sokszor eszedbe jut a nap folyamán, és azt hiszem olyan is, amit sokáig magaddal viszel. Egy igazi érzelmi hullámvasút, olykor sírtam, máskor nevettem, olykor mindkettőt csináltam egyszerre, egy élő, lélegző történet, ami annyi érzelmet váltott ki belőlem, hogy úgy éreztem az olvasás alatt, hogy most úgy igazán élek, hiszen erről szól maga a könyv is, az életről.
Marie Pavlenko stílusa rendkívül egyedi és különleges, a nyelvezete pedig igazán gyönyörű. Mindez leginkább Déborah gondolatain keresztül tükröződik, aki elképesztően frappáns vagy éppen pazar hasonlatokkal tarkította a gondolatmeneteit. Persze jöhetne a kérdés, hogy mindez 17-18 évesen? És igen, lehetséges, mert egyrészt egy vérbeli könyvmolyról beszélünk, amitől persze emelkedik a szimpatikusságnak a rátája is, másrészt viszont sok esetben még annyira tinédzserként látta a világot, a hormonjai is tomboltak, hogy egy percig sem kételkedhet abban az olvasó, hogy habár fiatal kora ellenére sok sebbel rendelkező, ám még csak a felnőttkor küszöbén álló lányról van szó.
Zárásul már csak annyit tudok mondani, hogy az Én vagyok a napod egy csodálatos regény, és rendkívül örülök, hogy elolvastam, hiszen annyi fontos témáról szól: családról, új barátságokról, és régiről, szeretetről, megbocsátásról, bizalomról és újrakezdésről - és persze első szerelemről, iskolai civakodásról, érettségiről és továbbtanulásról is. Minden egyes szereplőnek megvan a maga helye Déborah életében, de egyben a saját története is: Déborah anyukájának, apukájának, Éloise-nak, Jamalnak, Victornak, de még Isodornak is, a befogadott kutyának, akit valamiért Déborah először nem kedvelt, de aztán képtelen volt ellenállni neki. Ritka az ilyen, de minden szereplőt kedveltem, nagyon reálisan ábrázolta őket az írónő, voltak hibáik, de képesek voltak fejlődni, és mindannyiunkban közös, hogy nagyon szerették Déborah-t, amivel én is könnyen azonosultam.
Az Én vagyok a napod megérinti az olvasó szívét, kicsit összetöri, de aztán újra összerakja, sokszor nem könnyű olvasni, de végül mégis úgy teszed le, hogy van remény, az a bizonyos nap csak kibújik egyszer a felhők közül.
Értékelés: 5/5*Déborah a történet során A nyomorultak könyvet olvassa, ezért a játék is ehhez a témához kapcsolódik. Minden állomáson találtok egy képet a 2012-es könyvadaptáció egyik szereplőjéről, a feladat pedig megfejteni, hogy melyik karaktert ábrázolja a kép, és beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
10.19. Könyvvilág
10.21. Kelly és Lupi olvas
10.23. Csak olvass!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése