Oldalszám: 368
ISBN: 9789634578123
Legyen az erőd benned rejlő, ne szólj, ne mondj, míg az idő eljő!
Tanulj, fejlődj, de ne beszélj, hallgass, lányom, hogy tovább élj!
Aznap, amikor anyámat megölték, megmondta apámnak, hogy többé nem fogok beszélni, és hogy ha meghalok, ő is velem hal. Azt is megjósolta, hogy a király eladja a lelkét, a fiát pedig elnyeli az ég.
Apám igényt tart a trónra, és most a háttérben várakozik, várja, hogy anyám szavai valóra váljanak. Apám kétségbeesetten vágyik a koronára. Én csak szabad akarok lenni.
Hogy szabad legyek, el kéne szöknöm, de anyám átka és apám kapzsisága fogva tart. Nem tudok beszélni vagy bármilyen hangot hallatni, képtelen vagyok karddal bánni, vagy elcsábítani a királyt. Egy olyan földön, ahonnan minden mágiát kiirtottak, talán a szeretet az egyetlen varázserő. De ki lenne képes szeretni… egy madarat?
Már viszonylag régen olvastam fantasy könyvet, úgyhogy nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a The Bird and the Sword regénybe. Rengeteg jót olvastam a könyvről, a molyon konkrétan 98%-on állt, amikor néztem, úgyhogy igazán felkeltette az érdeklődésemet, hogy vajon mit alkothatott Amy Harmon. Az írónő tollából egyébként már több könyv is megjelent hazánkban, nekem azonban ez volt az első olvasmányom tőle.
Egy szívszorító prológussal kezdünk, megismerjük a mindössze 5 éves Larkot, aki édesanyjával játszik, de nem akármilyen játékot. A kislánynak ugyanis különleges ereje van, az Igézők körébe tartozik, azon belül is édesanyjához hasonlóan az Ékesszólók közé, ami annyit jelent, hogy a szavainak hatalma van, életre tudja kelteni a tárgyakat. Emellett még léteznek különleges képességűek, Fonók, Alakváltók és Gyógyítók is. Csakhogy a halandó emberek általában félnek attól, amit nem ismernek, nem csoda hát, hogy üldözik az Igézőket, boszorkánynak titulálják őket, és halál vár azokra, akikről kiderül, hogy ilyen és ehhez hasonló képességeik vannak. Persze mindehhez kell egy zsarnok vezető is, így amikor a kis Lark édesanyjával éppen azt játssza, hogy a babáit életre kelti, túl későn veszik észre, hogy a szörnyű király a fiával a birtokukra érkezik, és meglátja az egyik repülő babát. A király csak Lark édesanyját hiszi “boszorkánynak” és a kislány szeme láttára kivégzi őt.
15 évvel később Lark édesapjával élt együtt, akitől azonban semmi szeretet nem kapott, mondhatni fogságban tartotta őt, amiért Lark anyja a halála előtt azt a jósolta, hogy ha Lark meghal, akkor ő is életét veszti. Emellett pedig Lark hangját is elvette halálakor az anyukája, az eset óta nem tud beszélni. Máshogy látta az embereket, érzékeny volt mások gondolataira, érzéseire, de beszélni nem tudott, így a képessége elfojtva maradt. Éppen ezért úgymond láthatatlanná vált a többi ember számára, hiszen senki sem tud mit kezdeni egy néma, törékeny lánnyal. Az eltelt idő alatt meghalt a zsarnok király is, és fia, Tiras lépett a trónra, akinek az undorító félig ember, félig madár szörnyekkel, a volgárokkal kell felvennie a harcot, így amikor Lark apja nem küld sereget neki segítségül, a király maga látogat el a birtokukra. Így találkozik immár másodszorra Lark is Tiras, és a lány édesapját büntetve az ifjú király elviszi magával Larkot a várába eredeti terv szerint csak rövid időre, csakhogy a dolgok hamar megváltoznak, és Tiras ráébred, hogy Lark a segítségére lehet a csatákban.
Kifejezetten tetszett a könyv világfelépítése az Igézőkkel, volgárokkal és egyéb intrikákkal, nem volt túl bonyolult, mégis egyedinek mondható. Ráadásul habár az alapfelállást felvázoltam, még ezután jóval több minden történik a könyvben, sok-sok izgalom és fordulat található benne. Természetesen Lark képessége is rengeteget változik, fejlődik, ami fokozza az izgalmakat, arról nem is beszélve, hogy Tiras is okoz meglepetéseket. Rengeteg dolog történik tehát a könyvben, a volgárok hadüzenete, a királyt letaszítani vágyó urak fondorlatai, amik sok körömrágós percet okoznak, de mégsem ezek voltak a könyv legnagyobb erősségei.
A madár és a kard ugyanis abszolút karakterközpontú, a két főszereplőre helyezi hangsúlyt, és milyen jól teszi Harmon, ugyanis mindkettejük karaktere rendkívül összetett és sok meglepetés rejlik bennük. Itt van először is Lark, akinek a személyét már az nagyon különlegessé teszi, hogy nem tud beszélni, és ha már itt tartunk, írni és olvasni sem. A lány emiatt rendkívül sebezhetőnek, láthatatlannak érzi magát, ugyanis az emberek többsége nem tud mit kezdeni vele. Habár beszélni nem tud, mégis több különleges tulajdonsággal rendelkezik, megérzi mások érzéseit, gondolatait, emellett pedig valamilyen szinten tud hatni a tárgyakra és állatokra. Ez természetesen Tirasnak is feltűnik egy idő után, így egy különleges kötelék alakul ki kettejük között, egyfajta ellenséges, mégis egymást segítő kapcsolat. Lark tehát először nagyon visszafogott, egyik börtönből a másikba került, hiszen Tiras sem bízik meg benne kezdetben, és nem tudja, hogy mi tévő legyen. Nagyon jól alakította Harmon azt, ahogy Lark képességei változtak, fejlődtek a történet előrehaladtával, ahogy a kezdetben félénk lány öntudatra ébredt, bátorságot merített és megállta a helyét a királlyal szemben és mellette is.
Tiras karakterét is rendkívül jól megformálta az írónő, a fiú, aki nem akar olyan lenni, mint apja volt, a kiismerhetetlen király, aki bármit megtenne, hogy megmentse, hogy védelmezze a birodalmát. Még azt is, hogy mint egy eszközként, kardként felhasználja Larkot a céljai elérésében. Annyira jól sikerült hozni ezt a figurát, hogy sokáig számomra is megfejthetetlen volt Tiras, habár olykor-olykor barátságosan viselkedett a lánnyal, legtöbbször mégis a cselszövő királyt láttam benne, nem magát az embert. Szépen lassan aztán mégiscsak érződött, hogy több neki a lány, mint egy fegyver, hogy igenis egyre inkább megkedveli őt, a lányt, nem pedig az Igézőt. Egyszerűen imádtam, ahogy a kapcsolatuk lassan bontakozott ki, kezdetben ellenségek, aztán egymás támogatói, barátok és végül bizalmasok és szerelmesek; ahogy leomlottak a védőfalaik, és megmutatták egymásnak a valódi énjüket ezzel válva teljesen sebezhetővé. Kedvenceim voltak azok a részek, amikor Tiras olvasni és írni tanította a lányt, ezzel szavakat, hangokat adva neki, amivel kiteljesedhetett Lark személye, arról nem is beszélve, hogy a könyvmoly énem is repesett Lark olvasásszeretetét látva.
Minden szempontból tökéletes ez a könyv, a világfelépítés újszerű volt, nem túl bonyolult, ami nekem kifejezetten tetszett, a cselekmény pedig a műfaj sajátosságainak eleget téve izgalmas, fordulatos és olykor megtévesztő. A szereplők lehengerlő voltak, nem tökéletesek, emberiek, így megadatott nekik a fejlődés lehetősége, amivel remekül élt is az írónő. A szerelmi szál lassú kibontakozású, ám annál csodálatosabb, lélekmelengetőbb. Imádtam ahogy haladtunk előre a történetben, és lassacskán értelmet nyer a könyv címe is, még tökéletesebbé téve az olvasásélményt. Olyan könyv ez, amit nehéz letenni egyrészt az izgalmak miatt, másrészt pedig tudni akarod, hogy mi a főhősök következő lépése, hogy alakul a viszonyuk. Külön tetszett, hogy habár egy sorozatról van szó, Lark és Tiras története lezárult, a következő részben már nem ők a főszereplők, ami azért ritka ebben a műfajban. Csak ajánlani tudom a könyvet, a fantasy, de a romantikus műfaj kedvelőinek is.
Mostani játékunk során az egyes állomásokon olyan könyvekből találhattok idézeteket, amelyeknek címében szerepel egy-egy madárfaj. A feladat az, hogy a Rafflecopter doboz megfelelő sorába beírjátok az adott blogon található könyv címét. Tartsatok velünk, és nyerjétek meg a Könyvmolyképző Könyvkiadó által felajánlott példány a könyvből!
“Sok fiú fog virágot hozni neked, de egy nap megismersz majd egy olyan fiút, aki megtanulja, mi a kedvenc virágod, a kedvenc dalod, a kedvenc cukorkád. És ha nincs is annyi pénze, hogy ezeket megvegye neked, az sem fog számítani, mert időt szán rá, hogy úgy megismerjen, ahogy senki más. Csak ez a fiú érdemli meg a szívedet.”
03.03. Könyvvilág
03.05. Veronika’s Reader Feeder
03.07. Sorok között
03.09. Kelly és Lupi olvas
03.11. Readinspo
03.13. Utószó
03.15. Fanni's Library
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése